Jorge Luis Borges

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jorge Luis Borges (1899. augusztus 24. Buenos Aires - 1986. június 14. Genf, Svájc) argentin költő, elbeszélõ, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus. Teljes neve: Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo.

„Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó... A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”

(J. L. Borges: Az idő újabb cáfolata)

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Idézetek 3 Művei 3.1 Egyéb 3.2 Irodalom 4 Lásd még 5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Jorge Luis Borges Buenos Airesben született, 1899. augusztus 24-én. Röviddel születése után a család elköltözött a város északi, külvárosi részére, Palermóba, ahol Che Guevara is élt. A városrész olasz emigránsoktól kapta nevét, San Benito de Palermo szicíliai szent neve után. Bár mára ez egy fejlett kerület, a századforduló idején még a létminimum alatt élők és késelő gengszterek otthona volt. A környéket bordélyházak, kabarék, tangóra táncoló férfiak és prostituáltak, valamint a csikósokról (gauchos), és ellenséges elemekről (enemigos) szóló, szájról-szájra keringő történetek színesítették. Ennek a kavalkádnak a végső esszenciáját itta magába Borges, melynek hatása alatt születtek korai írásai is.

Apja, Jorge Guillermo Borges, ügyvéd és pszichológiatanár volt. Anyja, Leonor Acevedo de Borges katonák és szabadságharcosok büszke leszármazottja volt: házukat kardokkal, egyenruhákkal, portréfestményekkel, és egyéb családi ereklyékkel bútorozta be. Borges rajongott a szüleiért. Apja, aki alaposan ismerte a metafizika, az idealizmus és a pszichológia nagyjait, filozófiát tanított neki és egyszer egy sakktáblán magyarázta el Zénón paradoxonát. Anyja angolt tanult férjétől és fordítóként dolgozott. Otthon angolul és spanyolul beszéltek, így Borges kétnyelvűként nőtt fel. Apai nagyapja, Francisco Borges ezredes angol nőt vett feleségül, Francis Haslamot. Bár Borges ezredest 1874–ben agyonlőtték, Fanny nagymama rengeteg olyan történettel halmozta el a kis "Georgie"-t, melyek kemény hadi ütközetekről szóltak. A háztartásban a spanyol és az angol beszéd annyira mindennapos és egyidejű volt, hogy Borges csak késő gyermekkorában jött rá, hogy ez két külön nyelv.

Húga, Norah volt egyetlen gyerekkori barátja. Ketten együtt képzeletbeli játszótársakat találtak, mint pl. Quilos-t és a Szélmalmot. Egész nap házuk hatalmas könyvtárában és a kertben bóklásztak,é ez később ezerféleképpen visszaköszönt irásaiban. A nyári szünidők alatt az adrogué-i nyaralójukban szívták magukba a kertlabirintusok örökös eukaliptusz illatát. A fiatal Gerorgie rajongott az állatkertért és órákat töltött az állatok megfigyelésével. A tigriseket különösen kedvelte: „Gyakran hosszan időztem a tigrisketrec előtt és figyeltem, ahogy fel-alá járkál. Tetszett természetes szépsége, a fekete és arany csíkok váltakozása. Most, hogy vak vagyok, már csak egy szín él emlékezetemben, méghozzá a tigris színe, a sárga.”

A közös játékok és a pihentető nyaralások ellenére úgy érezte magát, mint egy idegen--csak egy tudálékos, rövidlátó gyereknek tartotta magát. Arra vágyott, hogy aktív tagja legyen a helyi életnek. Sikerült összebarátkoznia egy helyi költővel, Evaristo Carriego-val, aki a szomszédja volt. Carriego sokat mesélt neki az argentin tradíciókról, a férfias magatartásról macho, machismo, és így hamarosan a kis álmodozó bálványává vált.

„Évekig abban a hitben éltem, hogy egy veszélyes külvárosban élek... Az igazság pedig az volt, hogy egy kertben és egy könyvtárban nőttem fel, angol nyelvű könyvek végtelen sora között.”

A családi tradíció szerint mindig is írónak készült, míg később kiderült, hogy nem csak az írói véna, hanem apja vaksága is örökletes. Hat évesen kezdett írni és akkoriban Cervantes inspirálta leginkább. Kilenc évesen lefordította spanyolra Oscar Wilde A boldog herceg című tündérmeséjét, ami meg is jelent az El Paísban. Mivel Jorge Borges névvel küldte be, mindenki azt hitte, apja írta.

Néhány látogatása után, amit a pampákon, pontosabban anyja unokatestvéreinek birtokán tett (az Uruguay folyó mentén), megpróbálkozott a gaucho költészettel, de gyorsan rájött, hogy a versei nem sikerültek valami fényesen.

Apja anarchista nézetei ellenére 1908-ban beiratkozott az iskolába, ahol leginkább csak azt tanulhatta meg, hogy milyen is az argentin nacionalizmus. Itt sok atrocitás érte, de nem hátrált meg, ha verekedésre került sor. Ez később megváltozott, és egyre inkább belefáradt a harcba, majd megutálta az egész iskolát, pedig nagyon jó eredményeket ért el.

1914-ben drasztikus fordulatot vett élete. Romló látása miatt apja korán nyugdíjba került, és úgy döntött, útnak indulnak Európába. Néhány hetet Párizsban töltöttek, majd Genf felé vették az irányt. Itt a Borges gyerekek az iskolát, apjuk pedig egy svájci szemspecialistát kezdett el látogatni. Ekkor kitört a háború, és Genfben ragadtak. Később Fanny Haslam, a nagymama is csatlakozott hozzájuk. A gyerekek a College Calvin középiskolába jártak, ahol latinul, németül és franciául tanultak. Meglepő módon Norah-nak jobban ment a francia nyelv, mint Jorge-nak. Itt jobb képességű diáktársaik voltak, mint Buenos Airesben, és még barátokra is szert tettek. Borges itt találkozott először a szimbolizmussal, amit néhány lengyel társa ismertetett meg vele. Verlaine, Rimbaud és Mallermé absztrakt műveinek köszönhetően új szemmel kezdte látni a világot. Ekkor kedvelte meg Schopenhauert és Walt Whitmant is. 1919-ben anyai nagyanyja meghalt és a család elköltözött Luganoba (Svájc), majd később Spanyolországba: Barcelona, Mallorca, Sevilla után Madridba. Ekkoriban apjának segített megírni egy novellát az 1870-es polgárháborúról.

Miután végre Sevillaban kinyomtatták egyik versét, néhány sikertelen próbálkozást tett, hogy bekerüljön különböző írói körökbe. 1920-ban mentorára talált az andalúz költő Rafael Cansinos-Asséns személyében.

Az ő befolyása alatt csatlakozott egy irodalmi körhöz, akik “ultraistáknak” nevezték magukat. Ez egy idealista közösség volt; tagjai imádták az amerikai jazzt és inkább érezték magukat bármilyen más európainak mint spanyolnak. Borges ekkor határozta el, hogy nem fog leragadni a tradícióknál. Megírt két könyvet esszékkel és versekkel, melyek a pacifizmust, az anarchiát, az Orosz Forradalmat és a szabad gondolkodást dicsőítik. Bár később csalódott az eredményben, és megsemmisítette mindkét könyvet, mielőtt 1921-ben elhagyta Spanyolországot.

A család 1921 márciusában tért vissza az időközben rengeteget változott és lehetőségekkel teli Buenos Airesbe. Hamarosan felfigyelt apja egyik barátjának, Macedonio Fernandeznek költészetére, melyre főleg Schopenhauer, Berkeley és Hume hatott. Fernandez komplex és excentrikus filozófiája leginkább arra tanította meg, hogy mindent maximális szkepticizmussal olvasson. Cansinos-Assénshez hasonlóan, Fernandeznek is volt egy szombat esti irodalmi köre. Borges sokat kezdett írni a helyi dolgokról, barátaival meg is alapították a Prisma nevű ultraista magazint. 1923-ban megjelent egy verseskötete, melynek a Buenos Aires-i láz (Fervor de Buenos Aires) címet adta és Norah egyik fametszete került a borítójára.

1923-ban visszatértek Svájcba és apja ismét eljárt a kezelésekre. Ekkor Borges sajnálattal fedezte fel, hogy az ultraista mozgalomnak már nyoma sincs. Egy év múlva--ismét Buenos Airesben--már befutott költőként fogadták. Az 1924 utáni kilenc év termékeny és izgalmas volt számára. Több sikeres irodalmi magazint alapított, bár váratlan fordulat állt be amikor az egyik magazin szerkesztője viszályt kezdett szítani az arisztokrata és intellektuális “Florida”-csoport és az utcai gauchós “Boedo”-csoport között. Bár Borges elvileg a Florida-csoporthoz tartozott, ezekben az években mégis inkább a veszélyt kutatta; járta a város kevésbé ismert negyedeit, beszélgetett a gengszterekkel, tanulta a tangót, és próbálta elsajátítani az olasz és a portugál dialektust. A végeredmény számos vers és esszé. A Szemközt a Hold (Luna de Enfrente) 1925-ben és a San Martín füzet (Cuaderno San Martín) 1929-ben. Ez utóbbi az írógépének a márkája után kapta címét, és egy 3000-pesos második helyezéshez juttatta egy városi pályázaton. Ebből a pénzből többek között megvette a teljes Encyclopaedia Britannicát, mely sok-sok éven át hasznos segítséget jelentett munkájában. 1930-ban írt egy könyvet gyerekkori hőséről, a költő Carriego-ról, aki 1912-ben halt meg tuberkolózisban. Sajnos a könyv sokkal inkább egy visszaemlékezés volt a régi városra, mint egy életrajz, és a siker elmaradt. Később, 1955-ben átdolgozta a könyvet. Ezek az évek számos nőbarátot hoztak számára. Hárman közülük: Norah Lange, Victoria Ocampo és Elsa Astete. Norah Lange egy életteli, skandináv származású hölgy, a helyi avantgarde jeles személyisége volt, akinél a hétvégi összejöveteleket tartották. Bár Borges rajongott érte, de mégis inkább a riválisa, a jómódú és extrovertált Oliverio Girondo kötötte le jobban a figyelmét, aminek néhány szomorú év lett a következménye. Számtalan vers, levél és ajánlás, végül egy megtört szív és egy egyre pesszimistább Borges. Victoria Ocampo, akivel 1925-ben találkozott, egy tehetséges és akaratos írónő, szerkesztő és fordító volt. Ocampo népszerűsítette Borges írásait a Sur nevű befolyásos magazinban, amit 1930-ban alapított. Elsa Astete egy 20 éves szépség volt, akit Borges 1928-ban ismert meg. Egy rövid románc után viszont hirtelen máshoz ment feleségül, de ők ketten 40 év múlva újra egymásra találtak (miután a férj 1964-ben meghalt, Elsa Astete Millán lett Borges első felesége 1967-ben). Egy érdekes és vitás cselekedettel, a családi hagyományokkal szakító Borges támogatta az korábbi elnök kampányát, Hipólito Yrigoyenét, akit a család régi ellenségükhöz, Rosas diktátorhoz hasonlított. Ám miután megnyerte a választásokat, gyengekezűnek bizonyult és egy katonai junta megdöntötte a hatalmát. Ekkor Borges, mint generációjának többi társa, teljesen megundorodott a politikától. Sajnálatosan ez a politikai rövidlátás tükrözte Borges akkori fizikai állapotát is, ugyanis megjelentek nála az első tünetek, amik addigra apjánál teljes vaksághoz vezettek. 1927-ben volt az első hályogműtétje, amit később még hét műtét követett. A műtétek nem jártak sikerrel, és látása fokozatosan romlott.

A 30-as évek új irányba vitték írásainak témáját és kifejezésmódját. 1932-ben jelent meg esszégyűjteménye a Megáfono magazinban Discusión címmel, mely a mozi világát járja körbe. Első novelláját, a Streetcorner Man-t Francisco Bustos írói álnéven jelenteti meg a Crítica nevű helyi lapban. 1933 és 1934 között jelentek meg ugyanott a Historia universal de la infamia (A Universal History of Infamy) c. történetei, melyekben valóság misztikával és szürreális fikcióval keveredett. Jóval később a latin-amerikai mágikus realisták közül többen úgy nyilatkoztak, hogy Borges volt rájuk legnagyobb inspiráló hatással. Borges karrierje 1935-ben vett teljes lendületet, amikor megírta a Közelítés Almotászimhoz-t (The Approach to al-Mu’tasim), amit a borgesi történetek prototípusának tartanak. 1936-ban ismét esszéket publikált Az örökkévalóság története címmel. Bár ezek után Borges már komoly sikereket könyvelhetett el, a család anyagilag elég rosszul állt, a gazdasági krízisnek, valamint annak köszönhetően, hogy beteg apját gondozniuk kellett. 1937-ben a Városi Könyvtár Miguel Cané részlegében segédként kezdett el dolgozni, havi 70 dolláros fizetésért. Az elkövetkező kilenc évben egy szomorú, alantas szolgának tekintette magát. Kollégáit sokkal jobban érdekelte a lóverseny vagy a nők, mint az irodalom. Még arra sem jöttek rá, hogy a saját munkatársuk könyveit katalogizálják. Borges általában egy óra alatt befejezte a napi munkálatait, és azután elvonult az alagsorba klasszikusokat olvasni, vagy modern fikciókat fordítani spanyolra. Ő volt az első, aki Woolfot és Faulknert fordított spanyolra. 1938-ban két tragédia történt. Először szeretett apja távozott el, ő meg karácsony éjjelén beverte a fejét egy frissen festett ablakszárnyba. Amikor a seb elfertőződött komolyan megbetegedett, és egy hétig ágyban fekve hallucinált. A kialakult vérmérgezés miatt megoperálták, és egy hónapig élet és halál közt vergődött. Az esetet később fel is használta A Dél című írásához.

A betegség után attól tartott, hogy elvesztette kreatív képességeit, és ezt tesztelve egy új, egyedi dologba kezdett. Az eredmény a Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője volt. Ezután jött a Tlön, Uqbar, Orbis Tertius. Mindkettő kedvező fogadtatásban részesült, ő pedig teljes hévvel kezdett dolgozni a könyvtár alagsorában; amíg a munkatársai pletykálkodásra fecsérelték minden idejüket, ő lázasan dolgozott odalent és elvetette a posztmodern irányzat magvait. A Bábeli könyvtár a munkájának allegóriája volt. 1941-ben jelent meg Az elágazó ösvények kertje. Barátjával, Adolfo Bioy-Casaresszel egy közös fiktív név (Bustos Domecq) alatt kezdtek detektívregényeket írni: Hat fejtörő Don Isidro Parodinak. Borges ekkoriban kicsit visszatért a politikához, és cikkeket írt az El Hogarba. Ezekben szót emelt az antiszemitizmus, a fasizmus, és a diktatúra ellen. Ironikus módon ezekkel a cikkekkel sokkal nagyobb ismeretségre tett szert, mint korábbi utazásaival a fikció világába. Amikor Juán Perón elnöki pozícióba lépett 1946-ban, Borgest "A piacok baromfi- és nyúlfelügyelőjének" akarta kinevezni. Borges persze visszavonult, de megjegyezte, hogy: „A diktatúra támogatja a behódolást, támogatja az erőszakot, de még ezeknél is undorítóbb tény, hogy a diktatúra támogatja az ostobaságot. Ezek ellen harcolni az írók egyik feladata.”

Miután kirúgták a könyvtárból, angol nyelvi lektorként kezdett dolgozni, közben bebarangolta Argentínát és Uruguayt, ahol előadásokat tartott könböző témákról, mint Blake és a buddhizmus. Ekkor tetemes pénzzel honorálták, és hosszú idő elteltével újra boldog volt, leszámítva, hogy a Perón rezsim megnehezítette családjának és barátainak életét. Anyját és Norah-t 1948-ban tartóztatták le egy tiltakozásban való részvétel után. Bár Borgesre is rendőri cenzúra súlya nehezedett, 1949-ben megjelentette következő könyvét az Az Alef-et, amiben a címadó történet egy illúzióvesztett emberről szólt, aki szembeszállt ellenségeivel.

1950-ben Borgest megválasztották a SADE (Sociedad Argentina de Escritores), azaz az Argentin Írók Szövetségének elnöki posztjára. A találkozók mindig azonos forgatókönyv szerint zajlottak, mely szerint addig beszéltek komplex irodalomról és filozófiáról, amíg a jelenlévő rendőri szervek az unalomtól mély álomba nem szenderültek, és akkor áttértek a politikai megbeszélések napirendjeire. 1952-ben jelent meg újra egy nagyobb esszéválogatása Other Inquisitions címmel.

1955-ben Borges megkapta az állást, amiről mindig is álmodozott: a Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották. Sajnos, addigra teljesen elvesztette látását.

„Isten fejedelmi iróniájáról beszélek, aki 800 000 könyvet adott nekem, s hozzá homályt is.”

1956-ban megkapta a Nemzeti Irodalmi díjat.

1960-ban jelent meg könyve Az alkotó, amit később átneveztek Dreamtigers-re (Álomtigrisek).

1961-ben amerikai egyetemeken oktatott, majd 1963-ban újra visszatért Európába.

1967-ben a Harvardon tartott előadásokat. Ekkor ismerte meg Norman Thomas di Giovannit, aki később munkatársa és legfőbb fordítója lett. Ebben az évben házasodott össze Elsa Astete Millánnal, de rá 3 évre elváltak.

1970-ben egy tradicionális argentin történet került ki a tollából, a Brodie jelentése (El informe de Brodie). Ekkor ismerte meg egyik diákját, María Kodamát, aki egy japán származású argentin volt. Kodama később a titkárnője lett, majd életének utolsó évében összeházasodtak.

A 80-as években világkörüli útra keltek Kodamával, és közösen készítettek egy útiatlaszt Kodama képeivel. (1984-ben jelent meg).

1986. június 14-én Genfben halt meg májrákban. Politikai okok miatt soha nem kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, holott jelölve volt többször is.

[szerkesztés] Idézetek

"(John Wilkins) Felosztotta az univerzumot negyven kategóriára vagy nemre, melyek továbboszthatók fajokra, azok pedig fajtákra. Minden nemhez egy két betűből álló szótagot rendelt; minden fajhoz egy mássalhangzót; minden fajtához egy magánhangzót. Példának okáért a de jelentése: elem; deb: az első elem, azaz a tűz; deba: a tűz elemének egy része, azaz a láng. Letellier-nek (1850) ehhez hasonló nyelvén az a jelentése: állat; ab: emlős; abo: húsevő; aboj: macskaféle; aboje: macska; abi: növényevő; abiv: lóféle stb. [...] Mauthner megjegyzi, hogy a gyerekek megtanulhatnák ezt a rendszert anélkül, hogy tudnák, hogy mesterséges nyelv; később az iskolában rájönnének, hogy egyetemes jelrendszer és titkos enciklopédia is. [...] Kétségtelenül szellemes az az ötlet, hogy a szavak betűi jelölik az osztályokat, illetve alosztályokat. A lazac szó semmit sem árul el nekünk; wilkinsi megfelelője, a zana ellenben meghatároz egy pikkelyes, folyami, piros húsú halat." (J.L. Borges: A John Wilkins-féle analitikus nyelv)

"A papok elöljárója Tai An mágusra bízta a drágakő visszaszerzését. Úgy mondják, hogy emez megvárta a bolygók kedvező együttállását, végrehajtotta a szükséges műveleteket, és a földre tapasztotta a fülét. Tisztán hallotta a világ minden lakójának lépteit, és azonnal felismerte a tolvaj lábdobogását." (Borges és Adolfo Bioy Casares: Tai An hosszú kutatóútja)

[szerkesztés] Művei

• Körkörös romok (a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban, 1972)

• Képzelt lények könyve (Helikon Kiadó, 1988) (El libro de los seres imaginarios)

• Az univerzum, amit mások könyvtárnak neveznek (irodalomkritikák) (1997)

• I. A halál és az iránytű (elbeszélések)
• II. Az örökkévalóság története (esszék)
• III. A tükör és a maszk (elbeszélések)
• IV. Az ős kastély (esszék)
• V. A homály dicsérete (költemények)

(Európa Könyvkiadó, I-V. kötet, 1999-2000) (Edición y parte de la traducción de las Obras completas de J.L. Borges en húngaro vol. I-V.)

• A holdbéli nyúl (Európa Könyvkiadó, 2000) (Selección, parte de la traducción, edición de Obras en colaboración)

• A költői mesterség (1967-68-ban a Harvard Egyetemen angolul tartott, Charles Eliot Norton-ról szóló 6 előadása) (Európa Könyvkiadó, 2002)

[szerkesztés] Egyéb

• Fernando Sorrentino: Hét beszélgetés Jorge Luis Borgesszel (Európa Könyvkiadó, 2000)

[szerkesztés] Irodalom

• Szabó Gábor: Hiány és jelenlét : Borges-értelmezések, Szeged : Messzelátó Kiadó, 2000. 159 p.

• Somlyó György: Egy Borges-vers labirintusában In: Új írás 1983. 9. sz. 113-115. p.
• Deák Tamás : Borges útvesztői In: Deák Tamás : A történet értelme Bp.: Magvető, 1986. 425-436. p.

• Carlos Fuentes: Borges akcióban In: Nagyvilág, 1987. 32. évf. 2. sz. 156-172. p.

• Szabó Gábor: Borges és az Alef-modell In: Tiszatáj, 1993. 47. évf. 5. sz. 78-83. p.

• Gerhard Köpf: Borges pedig nem létezik In: Nagyvilág, 1993. 38. évf. 5. sz. 533-536. p.

• Somlyó György: Egy Borges-novella elé In: Nagyvilág, 1996. 41. évf. 5-6. sz. 376-379. p.

• Scholz László: Három „új” Borges-könyv In: Nagyvilág, 1996. 41. évf. 9-10. sz. 585-587. p.

• Alfred Kazin: Gondolatok Borgesről és a XIX. századi észak-amerikai irodalomról In: Nagyvilág, 1997. 42. évf. 3-6. sz. 264-267. p.

• Claudio Magris: A reveláció, amely nem következik be soha In: Nagyvilág, 1997. 42. évf. 3-6. sz. 268-273. p.

• George Steiner: Tigrisek a tükörben In: Nagyvilág, 1997. 42. évf. 3-6. sz. 255-263. p.

• Mario Vargas Llosa: Borges fikciói In: Nagyvilág, 1997. 42. évf. 3-6. sz. 274-282. p.

• Scholz László: Borges és az irodalom In: Nagyvilág, 1997. 42. évf. 3-6. sz. 165-175. p.

• Szabó Gábor: Könyvtár és/vagy szálloda In: Filológiai közlöny, 1998. 44. évf. 3-4. sz. 133-139. p.

• Scholz László: Fortélyok. /Unamuno és Borges./ In: Pompeji, 1998. 9. évf. 1. sz. 37-48. p.

• Végh József: Borges, a könyvtárban élő ember In: Könyv Könyvár Könyvtáros, 1999. 11. sz. 9. évf. 45. p.

• Szabó Gábor: A tükör /mint labirintus, könyv és álom/ In: Irodalomtudomány, 1999. 1. sz. 91-106. p.

• Szabó Gábor: Borges on the border In: Szövegek között, 1999. 3. sz. 3-14. p.
• Mempo Giardinelli: Borges elveszett könyve In: Holmi, 1999. 11. évf. 4. sz. 496-498. p.
• Sebő Péter: Hűnek maradni az irodalomhoz. Jorge Luis Borges In: Iskolakultúra, 10. 2000. 10. évf. 11. sz. 38-45. p.

• Végh József: Aszterión háza: egy Borges-novella olvasása In: Liget, 2000. 13. évf. 3. sz. 87-96. p.

• Csuday Csaba: A név: a "Másik", a névtelenség: az "Én". Az alany kérdésessége egy Borges-novella expozíciójában In: Café Bábel, 2001. 42. évf. 17-23. p.

• Géczi János: A rózsa mint jel J. L. Borges értelmezése szerint In: Életünk, 2001. 39. évf. 11-12. sz. 1028-1043. p.

• Paul De Man: Egy modern mester: Jorge Luis Borges In: Huszonegy, 2001. 2. évf. 3. sz. 5-12. p.

• Umberto Eco: La Mancha és Bábel között In: Huszonegy, 2001. 2. évf. 3. sz. 45-55. p.

• Scheibner Tamás: Borges-olvasás In: Huszonegy, 2001. 2. évf. 3. sz. 31-44. p.

• Bényei Tamás: Dekonstrukció és narratológia (és Borges) In: Alföld, 2002. 53. évf. 12. sz. 34. p.[1]

• Pavol Rankov: Borges mágikus könyvtára és az internet In: Jelenkor, 2003. 46. évf. 11. sz. 1132-1136. p.

[szerkesztés] Lásd még

• Bábeli könyvtár
• Mágikus realizmus

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Jorge Luis Borges válogatott művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Képzelt lények könyve
• literatura.hu
• The Garden of Forking Paths
• The Borgesian Cyclopaedia
• The Interactive Book of Sand játék