Johnny Cash

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Johnny Cash 1969-ben

Johnny Cash (Kingsland, Arkansas, 1932. február 26. – Nashville, Tennessee, 2003. szeptember 12.) Az egyik legismertebb amerikai countryénekes, dalszerző, színész.
A countryzenéhez sorolják, de saját hangzást alakított ki.

Tartalomjegyzék

1 Élete
- 1.1 Johnny és June
- 1.2 Utolsó évek
2 Legismertebb dalai
3 Diszkográfia
4 Klippek
5 Díjak, Elismerések
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Johnny Cash 1932-ben született az Arkansas állambeli Kingslandben egy szigorú és szegény baptista gyapotültetvényes család negyedik gyermekeként.

1935-ben Dyess Colonyba költöztek, ahol átélték a Mississippi 1937-es áradását. Ezt örökítette meg az 1959-es Öt láb és még mindig emelkedik (Five Feet High And Rising) című dalában. Itt a szülők (Ray és Carrie) még két gyermeknek adtak életet. A hét gyermek közül az egyik idõsebb fiú, Roy már nem sokkal ezután countryzenekarral kísérletezett (The Delta Rhythm Ramblers) és szerepelt is a helyi rádióban. 1944-ben tragédia sújtotta a családot, amikor az egyik fiú, Jack, egy körfűrész okozta balesetben életét vesztette. Ettõl a szörnyű emléktől a fiatalabb John sokáig nem tudott szabadulni. 1950-ben fejezte be a középiskolát és elõször egy detroiti karosszériaüzemben kezdett dolgozni, majd az Evadale margaringyárba került, ahol a mûhelyeket, és az óriási konténereket kellett tisztán tartania. Júliusban négyéves szolgálatra jelentkezett a légierõkhöz, Nyugat-Németországba került. (Itt találkozik először Elvis Presley-vel). Itt tanult meg gitározni és itt írta elsõ dalait.

1954-ben mint õrmester szerelt le, hazatérte után röviddel feleségül vette a San Antonió-i születésű Vivian Libertót és Memphisbe költöztek, ahol elektromos cikkek eladásával ügynökölt. Esténként a rádióbemondók iskolájába járt. Memphisben találkozott Luther Perkins-szel (elektromos gitár) és Marshall Grant-tel (basszusgitár), akikkel ingyen lépett fel a KWEM rádióban, Sam Philips hallgatta meg őket a SUN lemeztársaságtól, amely első nagy sikerei - főként saját dalok - kiadója. (1955:Hey Porter;Cry Cry Cry; Folsom Prison Blues; 1956:I Walk The Line;There You Go). 1957-ben lépett fel elõször a country egyik fellegvárában, a Grand Ole Opry-ban, itt 1990-ig rendszeres vendég volt. 1958-ban már filmet forgatott Hollywoodban: mániákus gyilkost alakít a Még öt perc az élet (Five Minutes To Live) címû filmben. Oda is költözött Californiába és a SUN-tól átszerzõdött a Colombia Recordshoz. Kanadai és ausztráliai túráját követõen már gazdag ember volt. 1960-ban csatlakozott a zenekarhoz W.S. Holland (dob), így lett a kísérõzenekar Tennessee Two-ból Tennessee Three. Ekkortól már éjszakai mulatókban is fellépett és mivel sok helyen várták, évente közel 300 koncertet adott.Rászokott az amphetamine tablettákra amelyeket energiaforrásként használt.

[szerkesztés] Johnny és June

Johnny és June

1961 decemberében találkozott elõször June Carterrel, aki megpróbált segíteni neki a különösen zsúfolt 1962-es esztendőben, amelyben olyan programok szerepeltek, mint a harmincórás koreai túra és egy szerencsétlen Carnegie Hall-beli koncert. 1964-ben együtt énekelt Bob Dylannel a newporti folkfesztiválon és ugyanebben az évben elkészítette a Keserű könnyek (Bitter Tears) című klasszikusnak számitó lemezét, amely - főként Paul LaFarge dalaival - az amerikai indiánok méltatlan sorsát elemezte. Egyre több izgatószert szedett, mígnem El Pasóban a kábitószeres csoport letartóztatta: 1000 dollárra büntették, 30 napi felfüggesztett börtönnel. Rá egy évre, 1966-ban börtönbe is került. Ugyanebben az évben felesége, Vivian Cash benyújtotta válókeresetét. Egy autóbalesetet követő gyógyszer-túladagolásba majdnem belehalt, az izgatószerek miatt emlékezetkiesései voltak.

Dr. Nat Winston kezeléseinek, de nem kevésbé June Carter állhatatos emberi-művészi gondoskodásának hatására a hatvanas évek végére sikerült helyreállítani egészségét. Annak ellenére, hogy ezekben az években hangulatember volt, gyakran elkeseredett és kevesebb mint hetven kiló, mégis félelmetes sikereket ért el. 1963: Ring Of Fire, 1960-ban a Szállj fel erre a vonatra (Ride This Train) címû lemeze - amely zenei csavargás keresztül-kasul az államokban - ismét megerõsíti, hogy a vasút a countryzene egyik kedvenc témája. A Bloot, Sweat & Tears (Vér, Izzadság és Könnyek) címû lemeze (1964) a kétkezi munkások, vasútépitõk életérõl szól. A valódi vadnyugat balladái (Ballads Of The True West) a nyugat-amerikai folklór összefoglalása, az A folsomi börtönben (At Folsom Prison) címût pedig feltehetõleg legkeményebb, de kétségkívül mûvészetpártoló közönsége elõtt veszik fel. June Carterrel rendszeresen együtt dolgozott, Jackson címû daluk Grammy-díjat kapott (1967). 1968 márciusában összeházasodtak.

1969-ben óriási a siker az A fiú, akit Zsuzsinak hívtak (A Boy Named Sue). Gyakran fellépett börtönökben, az ott raboskodókat szinte testvéreinek tekintette. (Ezeket a koncerteket ingyen vállalta). Leszerződött az ABC televíziónak is itt közel tíz éven át, a hetvenes évek elejéig készítette a The Johhny Cash Show műsorszámát, amin fiatalok nõttek fel. 1971-ben megjelent a The Man In Black címû lemeze, ahol a címadó dalban kifejti hogy addig lép fel feketében koncertjein amígcsak háborúk sanyargatják a világot és egyes emberek nyomorognak. 1970-ben újabb filmben szerepel Kirk Douglas ellenfeleként a Pisztolypárbaj (The Gunfight) címû filmben. 1974-ben Columbo ellenlábasa a Hattyúdal c. részben.

A hetvenes években a baptista vallás kiteljesedik életében, June-al meglátogatják a Szentföldet, és lemezt (The Holy Land) és filmet (The Gospel Road) készítenek. Ez évtized végére szinte évente adott ki új albumot. 1978-ban Prágában négy koncertet adott teljes teltházzal. A közönség felállva tapsolta. Elékezetes még a 1981-es stuttgarti koncert, ahol Jerry Lee Lewissal és Carl Perkinssel lépett fel. Ugyanebben az évben lépett fel elõször a híres londoni Wembley-arénában. 1983 áprilisában az újonnan átadott Budapest Sportcsarnok látta vendégül két koncertre. Közben kétévente újabb lemezeket készített. 1985-ben Willie Nelsonnal, Waylon Jenningsel és Kris Kristoffersonnal megalakították a Highwayman-négyest és egészen 1995-ig velük is koncertezett. Három album jelenik meg:

1986-ban nagy megrázkódtatás érte: a Columbia Records közel harminc év után szerzõdést bontott vele. Egy ideig nem találta helyét. A Mercury Records kereste meg, és itt öt albumot készített (Ekkor jelennek meg elsõ CD-i). 1987-ben Lengyelországban adott egy koncertet a Sopoty zenevárosban. (Ez az utolsó kelet-európai koncert). 1989-ben szívrohamot kapott, egy hétre kómába esett, felépült, de egy évig nem vállalt semmilyen fellépést. 1994-ben Rick Rubin kereste meg, és utolsó kiadójához az American Recordings-hez szerzõdik, Rick Rubin kérésére. Itt négy album készül, mind a négy unplugged jellegû, együttese nélkül énekel már.

American I. 1994
American II. 1996
American III. 2000
American IV. 2002

[szerkesztés] Utolsó évek

sírköve

Az American I. album kapta a legnagyobb reklámot: a dalokkal fellép Németországban, Angliában, Ausztráliában és az 1994-es woodstocki, gladstonbury fesztiválon, és számos amerikai talkshow-ban. A Delia's Gone c. számból videoklipp készül. 1999-ben megtámadja a Parkinson-kór. 2001-ben ismét kórházba került keringési zavarokkal. Közben készül az utolsó American CD, a Hundred Highways. 2003 májusában felesége June szívrohamban meghalt. Innentõl már csak árnyéka volt önmagának. Az egyre elhatalmasadó betegsége miatt már beszélni is alig tudott. Végül 2003 szeptemberében követi feleségét.

Egész America gyászolta. Richard Nixontól kezdve George Bushig szinte minden elnöktõl kapott valamilyen állami kitüntetést. A temetésen több százan vettek részt, köztük olyanok mint: Sheryl Crow, Bono, és az egykori Tennessee Three tagok. Nashville-i, Hendersonville-beli házukból múzeumot alakítanak ki. Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott: "Nagyon szép életem volt, de nem adom fel, harcolok a betegségem ellen amíg lehet. Nem félek a haláltól."

Rick Rubin bejelentette, hogy 1994-től haláláig felénekelt kiadatlan felvételeit hamarosan megjelenteti. (Unearthed Box Set)

Ő elment, de a stílus maradt: A Cash-style.

[szerkesztés] Legismertebb dalai

Oh Lonesome Me
Ghost Riders In The Sky
Hey Porter
Big River
Cry, Cry, Cry
Folsom Prison Blues
Personal Jesus, Depeche Mode Cover (John Fruscianteel együtt)
The Night They Drove Old Dixie Down, The Band & Bob Dylan Cover
Forever Young (Randy Scruggsal, 1994, Mercury), Bob Dylan Cover
Man in Black
I Walk the Line
Don't Take Your Guns to Town
Ring of Fire
Orange Blossom Special
Daddy Sang Bass
A Boy Named Sue
Hurt, Nine Inch Nails Cover
One, U2 Cover
I see a Darkness Will Oldham Cover
Rusty Cage, Soundgarden Cover
Delia's Gone
The Man Who Couldn't Cry, Loudon Wainwright III Cover
Highway Patrolman, Bruce Springsteen Cover
Highwayman, Willie Nelson, Waylon Jennings és Kris Kristofferson közreműködésével
Silver Stallion, Willie Nelson, Waylon Jennings és Kris Kristofferson közreműködésével