Johannes Cassianus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Johannes Cassianus, (Szkítia, Kr. u. 360 körül - Marseille, Kr. u. 430-435 körül), latinul alkotó ókeresztény író, szerzetes.

Tudományos képesítését és vallási ismereteit Betlehemben szerezte, ezután 10 éven át Egyiptomban a nitriai sivatagban remeték közt élt. Az órigenista harcok elől Konstantinápolyba menekült, ahol Aranyszájú Szent János szentelte diakónussá. Mikor Aranyszájú Szent János az udvari intrika miatt száműzetésbe kényszerült, Cassianus vezette azt a küldöttséget Rómába I. Celesztin pápához, amely a főpap védelmét kérte. Rómában Cassianust pappá szentelték. 415 körül Marseille-ben női és férfi kolostort alapított.

Ő volt az első aszketikus író, aki latin nyelven írt a keleti szerzetesség életformájáról, s azt Nyugaton is ismertté tette. Műveinek görög fordítását még Phótiosz is ismerte. Főműve a „De institutione coenobiorum et de octo principalibus vitiis” (A szerzetesközösségek szervezetéről és a nyolc legfőbb bűnről, (419-426 körül) című, 12 fejezetből álló munka. Az első négy fejezetben az egyiptomi kolostorok reguláit ismerteti, és bemutatja azok életmódját, az 5–10. könyvekben pedig Euagriosz Pontikosz teológiai szemléletében morális oktatást ad a szerzetesi életre készülődőknek.

„De collatione Patrum” (Az atyákkal folytatott eszmecserékről) című, 24 fejezetből álló művében dialógusok keretében mondja el mindazt, amit maga hallott az egyiptomi szerzetesség kialakulásáról. Munkássága nagy hatással volt Nursiai Szent Benedekre, aki saját rendjének megalapításakor nagyban támaszkodott a cassianusi hagyományra.