Jean Sibelius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Jean Sibelius (Finnország, Hämeenlinna, 1865. december 8. – Ainola, Järvenpää, 1957. szeptember 20.) finn zeneszerző.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kezdetek
Szülei: édesapja; Christian Sibelius orvos volt, édesanyja; Maria Sibelius a három Sibelius testvért nevelte a Közép-Finnország déli részén található, kis helyőrségi Hämeenlinna városában. Katonaorvos apja kolerában halt meg, ekkor Jean még csak két éves volt. Édesanyja egyedül nevelte a Sibelius testvéreket nagyanyja házában, de a nyarakat apai nagyanyja loviisai birtokán töltötték. Jean rendszeresen meglátogatta egyik nagybátyját Turkuban, az agglegény komoly érdeklődést mutatott a zene és a csillagászat iránt, ennek hatására Jean is érdeklődni kezdett a zene iránt.
Jean Sibelius ősei részben finnek, részben svédek voltak, akik a középosztály szokásai szerint otthon svédül beszéltek. Jean nyolcévesen kezdett finnül tanulni, majd a gimnáziumban is finn nyelven oktatták. Kevés közeli barátja volt, nem szerette a nagy társaságot, annál inkább rajongott a természet szépségei iránt, ez a természet szeretete élete végéig megmaradt. Rendkívüli képzelőerejű, ábrándozó gyermek volt, akit - a zenén kívül - leginkább a természettudományok és a matematika vonzotta.
[szerkesztés] Zenei tanulmányainak kezdete
Családja gyakran rendezett házi előadásokat, amely meghatározta, hogy a gyerekek énekelni tanultak, és valamilyen hangszeren játszottak. Jean kilencévesen zongorázni tanult, majd tizennégyévesen hegedű órákat vett a helyi karnagytól. Tízéves volt, amikor Esőcseppek címmel darabot írt hegedűre és csellóra. Virtuóz hegedűjátékos szeretett volna lenni, ezért sokat gyakorolt. Érdekelték a zenei formák, ezért alaposan tanulmányozta Marx Zeneszerzéstan (Kompositionslehre) könyvét. Családja nem akarta, hogy „csupán” zeneszerző legyen, hanem valamilyen „rendes” polgári foglalkozást szántak neki, ezért 1885-ben beiratták a helsinki egyetem jogi karára. De Jean egy év múlva véglegesen a zenei pálya mellett döntött; beiratkozott a zeneakadémiára.
[szerkesztés] Helsinki zeneakadémiai évek
A helsinki zeneakadémiára 1888-ban szerződtették zongoratanárnak, a kiskorában csodagyerekként feltűnt, német-olasz származású Ferrucci Bussonit. Bussoni hasonló korú volt, mint Sibelius, és Jean félénksége ellenére jó barátságba került vele. Bussoni felismerte benne a tehetséget és lelkesen propagálta az ifjú zeneszerzőt, segítette a nemzetközi megismertetését. További barátai Adolf Paul, és későbbi sógora; Armas Järnefelt voltak.
A zeneakadémián töltött utolsó félévben két művet is komponált: egy A-dúr vonóstriót és egy a-moll vonósnégyest.
[szerkesztés] Berlini zeneakadémiai évek
1889-ben Paullal együtt Berlinbe mentek és ott folytatták zenei képzésüket. Paul önéletrajzi regényében Sillen néven emlékezett meg Sibeliusról, akit jóeszű, energikus, szenvedélyes, különc és nagyon tehetséges fiatalemberként írt le. Sibelius nagylelkűsége és bohémságe miatt Berlinben hamar elköltötte az ösztöndíját, így otthonról kellett támogatást kérnie. Az akadémián Albert Becker volt a tanára, de a tanítása nélkülözött minden képzelőerőt, és nem is bátorította Sibeliust. A Berlinben töltött idő legnagyobb haszna a koncertek hallgatása volt. Éppúgy eljutott Richard Strauss Don Juánjának bemutatójára, mint Bülow híres Beethoven előadásaira, vagy a Joachim Vonósnégyes fellépéseire.
Sibelius Berlinben megismerkedett Robert Kajanusszal, aki a helsinki filharmonikusokat alapította és igazgatta. Berlinben vezényelte az Aino szimfóniát, melyenek ő volt a zeneszerzője. Ez a szimfónikus költemény a finn nemzeti eposz, a Kalevala legendáira írt mű. Sibeliusnak tetszett a darab, és azonnal felkeltette érdeklődését a Kalevala iránt. Meglátta benne a romantikus zenei lehetőségeket.
[szerkesztés] Megismerkedése Aino Järnefelttel
1890 nyarán visszatért Finnországba, ahol barátjával, Armas Järnefelttel és családjával töltötte a vakációt. Itt ismerkedett meg Armas húgával, Ainoval, aki akkor még csak tizennyolc éves volt. A két fiatal egymásba szeretett, és titokban eljegyezte egymást. Aino apja tábornok és kormányhivatalnok, édesanyja művészetkedvelő arisztokrata volt. Testvérei: Arvid író, Eero festőművész lett. Ebből a műértő, arisztokratikus környezetből indult Sibelius Bécsbe.
[szerkesztés] Bécsi tanulmányútja
Bussino hiába írt ajánlólevelt Brahmsnak, aki szokásához híven nem akarta fogadni az ifjú zenészeket. Helyette Sibelius Goldmark Károlynál és Robert Fuchsnál tanult.
1891-ben visszatért Finnországba, és családi házukban, Loviisában töltötte a nyarat. Ebben az időben Oroszország szorosabb felügyelet alá akarta vonni Finnországot. Ennek hatására a finnek, különösen a finn ifjúság tevékenyen fellépett az orosz törekvések ellen Feléledt a finn nemzeti érzés, aminek hatása alá került Sibelius is.
[szerkesztés] Hazai sikerek
Hazaszeretetének kifejezésére a Kalevalához nyúlt. 1892-ben bemutatták a Kullervót, amelyet a helsinki szinfonikusok mutttak be, Sibelius vezényletével. A mű nagy sikert aratott. A zeneszerző nem volt elégedett a művével, soha többé nem engedte játszani. A siker magánéletében is boldogságot hozott, elvette feleségül Aino Jarnefeltet, akivel Kelet-Karéliába utaztak nászútra. Sibelius állást kapott a zeneakadémián.
A következő években a finn legendákat földolgozó zenekari művek sorát alkotta meg: En Saga (Monda), Karélia-szvit, Lemminkäinen-szvitek, és 1899-ben a Finnlandia. A Finnlandia lett Finnország második himnusza, azóta is a legismertebb Sibelius mű. Maga a művész nem ezt tartotta legjobb darabjának, hanem az I. szimfóniát. Országszerte híres zeneszerzővé vált, de gazdasági ügyeit szerencsétlenül intézte; 1897-től állami évjáradékot kapott, mert helyette Kajanus lett a zeneszerzés professzora az egyetemen. Kapcsolatba került a német Breitkopf és Härtel kiadóval, ez segített anyagilag jobb helyzetbe kerülnie.
[szerkesztés] Nemzetközi sikerek
1900-ban a finn filharmonikusok európai hangversenykörúton népszerűsítették Sibelius műveit, melyekkel nagy sikert arattak. Axel Capelan báró 5000 márkát biztosított a művész számára, hogy csak a komponálásnak élhessen, ebből a pénzből utazott Olaszországba. 1901-ben kezdte el a munkát a II. szimfóniáján, majd a Heidelbergben vezényelte a Lemminkäinen legendáját. Sibeliust zavarta a „nyüzsgő” fővárosi élet, ezért 1904-ben vidéki villát vásárolt magának Järvenpäában, haláláig itt lakott, de gyakran látogatott el a 30 km-re levő Helsinkibe is. 1905–1908 között többször járt Angliában, ahol a III. szimfóniáját vezényelte.
Orvosai rossz indulatú gégedaganatot állapítottak meg nála, melyet Berlinben műtöttek meg. Egy milliomos amerikai zenerajongó (Carl Stockel) Bayreuth mintájára Norfolkban zenei fesztiválokat rendezett, ennek meghívott vendége volt Sibelius 1914-ben. Hazautazása előtt a Yaletől díszdoktori címet kapott.
[szerkesztés] I. világháború évei
1914-ben kitört az I. világháború, amely mélyen aggasztotta Sibeliust, az egészsége sem volt rendben, ráadásul német kiadójával is megromlott a viszonya. Mindezek ellenére 1915-ben ötvenedik születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánították, elhalmozták jókívánságokkal. Az ünnepségen maga vezényelte V. szimfóniáját, amely igen kedves emlékeket idézett fel számára édesapjáról. 1917–1918 nehéz év volt a finnek számára. Oroszországban kitört a forradalom, a zavargások átterjedtek Finnországra is. Sibeliusnál is házkutatást tartottak – hazafias érzelmei miatt – élete is veszélyben forgott. Különösen veszélyes volt vidéken élni, ezért családjával együtt Helsinkiben élő bátyjához költöztek. Végül a finnek kivívták függetlenségüket, a zeneszerző visszatérhetett Ainolába. Az 1920-as években több külföldi utat tett, megkomponálta utolsó szimfóniáit. 1926-ban megírta utolsó művét a Tapiolát, melyet még utoljára maga vezényelt.
[szerkesztés] Jävenpäai csend
1926-tól nem alkotott több művet, bár nagyon zavarta, hogy az államtól kapott életjáradékért nem dolgozott meg. Zenészek és újságírók bíztatták a VIII. szimfónia megkomponálására, de ez nem készült el. Hallgatásának egyik oka, hogy „hagyományos” zeneszerzőként nem vonzódott az ún. avangard zenéhez, amely ebben az időben bontakozott ki. Visszavonulásának másik oka, hogy barátja Axel Carpelan elhunyt, és Sibelius egyre többet küzdött az egyre súlyosabbá váló alkoholizmusával is. Ainolai „magányában” nem volt egyedül, öt lánya, unokái és dédunokái vették körül, akikkel sok kedves percet töltött.
1957. szeptember 20-án Helsinkiben az V. szimfóniáját adták elő, amelyen a családjának több tagja is részt vett. E napon kapott agyvérzést, melybe belehalt. Ravatala Helsinkiben volt, de testét szeretett Ainolájában helyezték örök nyugalomra.
[szerkesztés] Művei
[szerkesztés] Szimfóniái
- I. Szimfónia (Ensimmäinen) e-moll; No.1, Op.39 (1899)
- II. Szimfónia (Toinen) D-dúr; No.2, Op.43 (1902)
- III. Szimfónia (Kolmas) C-dúr; No.3, Op.52 (1906)
- IV. Szimfónia (Neljäs) a-moll; No.3, Op.64 (1911) (Eero Järnefeltnek)
- V. Szimfónia (Viides) Esz-dúr; No.5, Op.82 (1915)
- VI. Szimfónia (Kuudes) d-moll; No.6, Op.104 (1923)
- VII. Szimfónia (Seitsemäs) e-moll; No.7, Op.105 (1924)
[szerkesztés] Szvítek, szimfonikus költemények
- Karélia-szvit
- En Saga (Monda), szimfonikus költemény op. 9 (1892) átdolgozva (1901)
- Lemminkäinen-szvitek, op. 22 (1893)
- Tavaszi dal, szimfonikus költemény (1894)
- Finnlandia, szimfonikus költemény op. 26 (1899)
- Rakastava, szvit zenekarra (1911)
[szerkesztés] Zongoradarabok
[szerkesztés] Forrás
- Nagy zeneszerzők, Etűd Könyvkiadó, 1995
- Finn wikipedia
Based on work by