III. Károly

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

III. Károly (VI. Károly néven német-római császár, II. Károly néven cseh király) (Bécs, 1685. október 1. – Bécs, 1740. október 20.) 1711-től (a Rákóczi-szabadságharc leverése után) haláláig (1740) magyar király.

[szerkesztés] Uralkodása

1716-ban meghalt egyetlen fia, így veszélybe került az örökösödés. Végül törvényt hozott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására, ez volt a híres Pragmatica Sanctio. A Pragmatica Sanctio kimondta, hogy az osztrák örökös tartományokban és Magyarországon azonos legyen az uralkodó a Habsburg-ház öröklődési szabályai szerint. Ez nem csak a dinasztia nőági trónöröklési jogát biztosította, hanem azt is, hogy a Habsburgok dönthessék el ezután, hogy ki legyen a magyar király. Törvényt hozott az állandó hadseregről is, amely kimondta, hogya hadsereg az országgyűléstől független, az uralkodó irányítása alá kerül. A költségeket a jobbágyok állják, ilyen szinten a nemesi adómentesség megmaradt.

1718-ban a Bánság felszabadítása a török megszállás alól. III. Károly az új tartományt (a régi magyar Temes vármegyét) Habsburg katonai közigazgatás alá helyezi.

Magyarellenes politikát folytatott. Igyekezett hazánkat a Habsburg Birodalomba minél jobban bekapcsolni, érvényesíteni próbálta a központi akaratot.Tanácsadó testületével Bécsből kormányzott, döntéseit amagyar kancellária közvetítette. 1709–1723 között Budára és környékére, Tolna, Baranya és Somogy megyékbe, a törököktől visszafoglalt Bánságba, a Rákóczi-szabadságharc idején elpusztított észak-nyugat erdélyi területre, de máshová is többszázezer német parasztot telepített. Az utóbbi területeken a magyaroknak tilos volt a letelepedés. Ezeket a korlátozó intézkedéseket később Mária Terézia - miután a magyar nemesek kiálltak mellette - részben feloldotta.

1731-ben kiadta a nevezetes Carolina Resolutiot, amelyben a protestánsok vallásgyakorlatát szabályozta.

Halála után Mária Terézia (1740-80) követte a trónon.