II. Ramszesz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

II. Ramszesz (Ramszesz Meriamon Uszermaatré Szetepenré; i. e. kb. 1302 – kb. 1213) az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója (kb. i. e. 1279-től haláláig), az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója. Rendkívül hosszú, 66 éves uralkodási ideje alatt (a fáraók közül egyedül a csaknem egy évezreddel korábban élt I. Pepi uralkodott hosszabb ideig) nagyszabású építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, de nevéhez fűződik a történelem első fennmaradt békeszerződése is; uralma az egyiptomi civilizáció egyik tetőpontját jelentette.

Tartalomjegyzék 1 Nevének jelentése 2 Családi háttere és fiatalkora 3 Hadjáratai 4 Építkezései 4.1 Per-Ramszesz 4.2 Karnak és Luxor 4.3 Abu Szimbel 4.4 A Ramesszeum 5 Udvara 6 Családja 7 Sírja és múmiája 8 Hatása az utókorra 9 Érdekességek 10 Lásd még 11 Forrás 12 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Nevének jelentése

II. Ramszesz neve egyiptomi hieroglifákkal
praenomen vagy uralkodói név
nomen vagy születési név

• Uszer-maat-ré: Ré igazsága erős
• Szetep-en-ré: Ré választottja
• Ramszesz: Ré gyermeke (Ré szülötte)
• Meri-Amon: Ámon kegyeltje

Uralkodási nevét, az Uszermaatrét társuralkodóvá történt kinevezésekor vette fel, a Szetepenrét egyeduralma 2. évében tette hozzá.

[szerkesztés] Családi háttere és fiatalkora

Ramszesz nem királyi családba született; gyermek volt, mikor dinasztiaalapító nagyapja trónra lépett. A XVIII. dinasztia utolsó fáraójának, Horemhebnek nem volt örököse, ezért egykori katonatársát, Paramesszét, II. Ramszesz nagyapját tette meg utódjának. Paramessze I. Ramszesz néven lépett trónra, idős kora miatt csak másfél évig uralkodott. Halála után Ramszesz apja, I. Széthi került trónra.

Ramszesz édesanyja, Tuja (egyes feliratokon Mut-Tuja) előkelő családból származott. Ramszesz feltehetőleg a második vagy harmadik gyermekük volt; nővére, Tia egy magas rangú hivatalnokhoz ment feleségül; bátyjának létezése nem teljesen tisztázott, vagy kicsi korában meghalt, vagy létezése egy felirat félreértelmezésén alapul (Ramszesz ugyanis kivésetett egy alakot a karnaki templom egyik faláról, ahol Széthi egyik csatajelenetét ábrázolják, és saját képmását vésette oda apja mellé; a kivésetett alakot feltételezték korábban az ismeretlen testvérnek, de későbbi kutatások szerint feltehetőleg egy magas rangú katona képe volt az). A korábban Ramszesz húgának tartott Henutmiré valószínűleg inkább az egyik lánya volt.

Ramszesz tanítója Tia, Amonwahszu királyi írnok és tanácsadó fia volt; később az Évmilliók temploma felügyelője lett és feleségül vette Ramszesz nővérét, akit szintén Tiának hívtak. A két Tia sírját Horemheb szakkarai sírja mellett tárták fel.

Ramszesz tízévesen megkapta a Hadsereg főparancsnoka címet, és már két évvel később elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. A következő évben az egyiptomi sereg Szíria felé vonult, visszaverni a hettitákat és újra egyiptomi irányítás alá vonni Kádes és Orontész városokat.

Széthi, hogy elkerüljön minden, a trónutódlással kapcsolatos vitát, és biztosítsa fia számára a zökkenőmentes trónralépést, még életében kinevezte társuralkodónak a körülbelül tizenöt éves Ramszeszt. (Ez egyébként már a XII. dinasztia kora óta szokásban volt.) Uralkodói székhelyük feltehetőleg Memphiszben volt. Ramszesz nagyjából ugyanebben az időben vette el első két feleségét, Nofertarit és Iszetnofretet.

Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatként kapta a Földközi-tengeren fosztogató kalózok megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe. Szintén uralkodása elején ekzdte meg egy erődítményrendszer kiépítését az északnyugati határon, különösen a líbiai betörések elleni védekezésül. Az erődök, melyekből eddig ötnek a nyomát találták meg, egymástól egynapi járóföldre épültek. A Závijet Umm el-Rakham-i erődítmény, ami a legjobb állapotban fennmaradt, 10 000 m² alapterületű, és 5 m vastag falak határolják; egyetlen kapun át lehet bejutni az erődbe, két torony közt; odabenn még templomok is álltak, köztük az istenként tisztelt Ramszeszé. A feltárt raktárak alapján úgy tűnik, az erőd kereskedelmet is folytatott.

Széthi négyévnyi közös uralkodás után hunyt el, és a fiatal Ramszesz lett Egyiptom egyedüli uralkodója.

[szerkesztés] Hadjáratai

Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata. Erre az összecsapásra már trónra lépése óta készült; emlékezett ugyanis az apja által ugyanitt vívott csatára, melyben ő maga is részt vett, és amely az egyiptomiak számára kedvezőtlen eredményt hozott. A hadjárat megindítására uralkodása negyedik évének vége felé került sor. Célja felé haladva először több kikötővárost foglalt el, majd a hettiták egyik vazallus városállamát, Amurrut. Itt katonákat hagyott hátra, és távozott a városból, hogy felkészüljön az összecsapásra a hettitákkal. Ramszesz távozása után azonban Amurru királya értesítette a történtekről a hettitákat. Muwatallis hettita király hatalmas sereget toborzott, mely a korabeli feljegyzések szerint 37 000 gyalogos katonából és 2500 harci szekérből állt. Ramszesz jóval kisebb, húszezres sereggel indult a hettiták ellen uralkodása ötödik évének tavaszán, hozzájuk csatlakoztak az Amurruban hagyott csapatok. A négy hadtestre (Amon, Ré, Ptah és Széth) osztott sereg letáborozott Kadestől délre. Itt az őrök elfogtak két beduint, akik bevallották, hogy a hettitáktól szöktek el, hűséget esküdtek Ramszesznek, és elmondták, hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kadestől. Ramszesz azonnal elindult, hogy elfoglalja a várost, nem tudván, hogy a két beduin valójában Muwatallis kéme volt, akiket azért küldött, hogy félrevezessék az egyiptomiakat. Muwatallis seregei valójában az Orontész folyó túlpartján rejtőztek a király öccse, a későbbi III. Hattusilis király parancsnoksága alatt.

Ramszesz serege kettéválva közeledett Kádeshez, nem sejtve, hogy a város mögött maga Muwatallis várja őket seregével. A Ré és Ámon hadtestek Ramszesz parancsnoksága alatt álltak, a Ptah és Széth hadtesteket a folyó és erdők választották el tőlük. A Ré hadtestet a hettiták egy meglepetésszerű rohammal szinte teljesen elpusztították, Ramszesznek alig volt ideje hadrendbe állítani az Ámon hadtestet, hogy visszaverjék a hettitákat, míg meg nem érkezik az erősítés a folyón átkelő Ptah hadtesttől. A két napig tartó, hatalmas vérontással járó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét oldal nagy győzelemnek állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal megörökíti az eseményt, ahol állítása szerint hősiességével egymaga döntötte el a csata sorsát, míg a hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét, ahol Hattusilis lett a helytartó. Egyiptom befolyása egyre csökkent a hettitáké javára.

Az elkövetkezendő tizenhat év során Ramszesz többször is háborút kezdeményezett a hettitákkal, és még győzelmet is aratott, amikor a Hettita Birodalmat legyengítette a Muwatallis halálát követő belső viszály, mikor a király fia, Uri-Tesup és öccse, Hattusilis küzdöttek a hatalomért. (Uri-Tesup végül rövid ideig uralkodott, III. Mursilis néven, majd, miután Hattusilis átvette az uralmat, Egyiptomba menekült. Hattusilis többször kérte unokaöccse kiadatását, de Ramszesz erre nem volt hajlandó.)

A hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében. A békeajánlatot Hattusilis tette meg, a hettitákra ugyanis újabb veszély leselkedett: az asszírok; ezenkívül szerette volna megakadályozni, hogy Ramszesz összefogjon az Egyiptomban élő Uri-Tesuppal. A hosszas tárgyalások után megszületett a békeszerződés – az első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték maguka a kölcsönös segítségnyújtásra, és Ramszesz megígérte, hogy támogatja Hattusilis fiát abban, hogy apja halála után ő lépjen trónra. A határok tiszteletben tartásáról nem esett szó, de hallgatólagosan elismerték. Az egyiptomi és a hettita udvar közt élénk diplomáciai levelezés kezdődött, a kornak megfelelően gazdag ajándékok küldözgetésével; ebbe Ramszesz felesége, Nofertari is bekapcsolódott, és levelezni kezdett Putuhepa hettita királynéval. Ramszesz uralkodásának 34. évében feleségül vette Hattusilis lányát, aki Egyiptomban a Maathórnofruré nevet kapta, majd tíz évvel később egy másik hettita hercegnőt, akinek neve nem maradt fenn.

[szerkesztés] Építkezései

Ramszesz nagyszabású építkezéseivel is igyekezett elérni, hogy neve örökké fennmaradjon. Az általa alapított új főváros, Per-Ramszesz nem maradt fenn, de halotti templomának, a Ramesszeumnak romjai, illetve az Abu Szimbel-i két templom napjainkban is lenyűgözőek. Jelentősen bővíttette a karnaki és luxori templomokat is, befejeztette apja abüdoszi templomát és gurnai halotti templomát, és Abüdoszban saját templomot is építtetett. Núbiában Abu Szimbelen kívül még számos templomot emeltetett.

[szerkesztés] Per-Ramszesz

Ramszesz nem sokkal apja halála után új fővárost kezdett építtetni apja nyári palotájánál, északon, a Nílus-deltában, körülbelül 750 kilométerre Thébától és mintegy 100 km-re a mai Kairótól. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt. A város a Per-Ramszesz (Ramszesz palotája) nevet kapta. Per-Ramszeszt nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta (a „Ré vizei”), délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat táplált.

A város minden bizonnyal fényűzőnek számított, a víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísztó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határközeli fekvése szükségessé tette, kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 500 lovat befogadni képes istállóval. A kereskedelemnek köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.

Az Anastasi-papirusz leírása szerint a fővárost négy részre osztották, és mind a négyben egy fontos istenség temploma állt: nyugaton a főistené, Ámoné, délen Széthé, akit Ramszesz családja különösen tisztelt, északon Uadzseté, aki Alsó-Egyiptom védőistennője volt, keleten pedig az ázsiai Asztartéé, akinek tisztelete kezdett Egyiptomban is elterjedni. A városban más isteneknek is épültek templomok, köztük Ptahnak és Ré-Harahtinak. Ptah temploma az Uadzseté közelében állt, míg Réé Ámonéval szemben.

Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt, egészen míg a Nílus ága, ami a várost ellátta vízzel, iszaposodásnak em indult, használhatatlanná téve a város kikötőjét. A XXI. dinasztia fáraója, a Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott Szmendész szülővárosát, a közeli Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek ma is vitáznak a város pontos helyéről.

Érdekesség, hogy Per-Ramszeszt a Biblia is említi, mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgoztak.

[szerkesztés] Karnak és Luxor

Fő szócikkek: Karnaki templom és Luxori templom

A karnaki templomegyüttes ezerháromszáz év alatt épült, szinte minden fáraó építtetett hozzá. Ámon nagy templomához Ramszesz építtette a második nagy pülónt és ő fejeztette be a mögötte elterülő hatalmas oszlopcsarnokot, melynek építését nagyapja, I. Ramszesz kezdte meg és apja, I. Széthi is folytatta. Az eredetileg 25 méter magas csarnok mennyezetét 12 homokkő oszlop tartotta 2 sorban. A falak díszítése a teremtésmítosszal kapcsolatos, a külső falakat Széthi és Ramszesz csatajelenetei díszítik. Vitatott, hogy ezek tényleges történelmi események ábrázolásai, vagy az ellenségeire lesújtó fáraónak a templomfalakon gyakran megjelenő képe, a déli falon azonban, Ramszesz csatajelenetei mellett a hettitákkal kötött békeszerződést említik a feliratok. A karnaki templom bentebb fekvő épületrészei korábbi korokból származnak.

A luxori templomkomplexumot száz évvel Ramszesz előtt, III. Amenhotep uralkodása alatt kezdték el építeni, az őt követő fáraók azonban csak kisebb módosításokat végeztek, így a legnagyobb bővítésre II. Ramszesz uralma alatt került sor. Ő építtette a templom bejáratát képező első pülónt, melyet katonai győzelmei ábrázolásaival – főként a kádesi csatáéval – díszített. A bejárathoz vezető út mellett eredetileg Ramszesz hat óriási sobra állt (kettő állva, míg négy ülve ábrázolta a fáraót), de csak kettő maradt fenn napjainkig (mindkettő ülő szobor).

[szerkesztés] Abu Szimbel

Fő szócikk: Abu Szimbel

Az Abu Szimbel-i templomokat – a Nagy Templomot és a Kis Templomot – délen, Núbiában emeltette Ramszesz, minden lakott helytől távol. A két templom építése körülbelül húsz évig tartott. A templomok ma a világörökség részét képezik.

A Nagy Templom elvileg Ptah, Amon és Ré-Harahti tiszteletére épült, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni. A templom bejáratát két oldalról Ramszesz négy hatalmas ülő szobra veszi körül. Ramszesz szobrainak lábainál családtagjainak jóval kisebb szobrai láthatóak.

Magát a templomot a sziklába vésték, 48 méter mélyen, egy hatalmas csarnokból áll, melyet két, négy-négy oszlopból álló oszlopsor vág ketté. A templom belső díszítésének témáját Ramszesz hadi győzelmei adják, az északi, Rének szentelt oldalon a kádesi csata beszámolója található, az Ámonnak szentelt déli falon a sikeres núbiai és szíriai hadjáratokról láthatóak képek. A templom nyugati falán egy bejáraton egy második oszlopcsarnokba jutunk, ezt egy szentély követi.

A Kis Templom, amely a nagytól északra található, Hathor istennő tiszteletére épült, akit itt Nofertari személyesít meg. A szentélyben Hathor szobra áll.

A 19. század elejére a templomokat annyira beborította a homok, hogy egy svájci utazó, Johann Ludwig Burckhardt már csak a nagyobbik templom homlokzatának frízét találta meg 1813-ban. 1817-ben Giovanni Belzoni olasz felfedező sikeresen megtisztíttatta a templomot a 9 méternyi homoktól, ami maga alá rejtette.

1954-ben, amikor tervezni kezdték az asszuáni gát megépítését, a létrejövő víztározó, a Nasszer-tó teljesen elborította volna a templomokat. Emiatt a templomokat nemzetközi összefogással kockákra vágták, darabokban arrébb szállították, és távolabb újra összerakták.

[szerkesztés] A Ramesszeum

A Ramesszeum a fáraó hatalmas halotti temploma Nyugat-Thébában. Hatalmas épületegyüttesét Ramszesz nem sokkal trónra lépte után kezdte építeni, a feltárások tanúsága szerint korábbi, középbirodalmi épület helyén, és körülbelül a 22. uralkodási évre fejezték be. Az épület teljes neve az ókori Egyiptomban Évmilliók Temploma Uszermaatré-Szetepenrének, aki egyesül Thébával Amon nyugat-thébai birtokán volt, a későbbi ókori szerzők közül Diodórosz Szikulosz „Oszümandiasz sírjá”-nak nevezte (a név Ramszesz uralkodói neve, az Uszermaatré Szetepenré eltorzított formája), Sztrabón pedig Memnoniumnak; a Ramesszeum nevet (illetve annak francia változatát – Rhamesséion) Jean-François Champollion adta neki 1829-ben.

A templom mélydomborműveinek témáját az uralkodó legfontosabb szerepei adják:

• király (koronázási jelenetek, a szed-ünnep jelenetei);
• pap (Ramszesz nagyobb vallási ünnepek, pl. Min ünnepe, A Völgy Gyönyörű Ünnepe, az újévi ünnepség felügyelőjeként);
• hadvezér (csatajelenetek, köztük a kádesi csata és néhány lázadó ázsiai város megbüntetése a fáraó 8. évében);
• családfő (a fáraó és gyermekei, valamint megemlítendő még Tuja és Nofertari temploma, Meritamon kápolnája).

Az építési munkálatokatt, melyek körülbelül húsz évig folytak, két építész irányította: a koptoszi Penré és az abüdoszi Ameneminet. Több újítást is bevezettek, például a két hatalmas pülón (kaputorony) aaz addig szokásos vályogtéglák helyett homokkőből épültek, a felvonulási utakat szfinxek szegélyezték, és odabenn állt egy templom kettős szentéllyel (Ramszesz édesanyjának, Tujának és feleségének, Nofertarinak emelve).

A nagyjából kelet-nyugati tájolású, az újbirodalmi templomépítési hagyomány szellemében tervezett templom teljes területe kb. 15 000 m². A kádesi csata jeleneteit ábrázoló, 60 méter széles pülónok közt belépve egy udvar következik, melyből balra palota nyílik. Az udvarban Ramszesz hatalmas szobra állt, mely a fáraót anyjával ábrázolta; kétoldalt oszlopsorok szegélyezték. Továbbhaladva egy újabb, magasabb szinten fekvő udvarba jutunk, melyet mind a négy oldalról oszlopsor szegélyez. Az itt álló szobrok Ramszeszt Oziriszként/múmiaként ábrázolták, kezeiben a korbáccsal és jogarral. Ez az udvar előzi meg az előcsarnokot, mely szintén megemelt szinten áll, és lépcsőn közelíthető meg. Ezt az oszlopcsarnok követi, melynek mennyezetét 48, papiruszköteget mintázó oszlop támasztja alá. A domborművek a király keleti hadjáratait ábrázolják, valamint több családtagját, és koronázási jeleneteket. Ebből a teremből nyílik jobboldal felé a kettős szentélyű Tuja-Nofertari-templom, melynek tájolása megegyezik a nagy temploméval. Tovább előrehaladva a nagy templomban egy kisebb terembe jutunk, ez a „csillagászati terem” vagy a „bárkák terme”. A falakat a Völgy Gyönyörű Ünnepe jelenetei díszítik, köztük a vízi felvonulásé, míg a mennyezetet csillagképek ábrázolásai. Ebből a nyolcoszlopos teremből nyílik a hasonló méretű „Himnuszok terme”. Ennek domborművein Ramszesz Ré-Harahtinak és Ptahnak mutat be áldozatot.

A külső övezetekben áll Meritamon kis kápolnája – itt találták meg híres szobrát, a Fehér királynőt –, valamint egy másik kápolna a tizennyolcadik dinasztiabeli Uadzsmesz herceg, I. Thotmesz egyik fia tiszteletére. A templomkomplexumot egyéb épületek – raktárak, magtárak, műhelyek – vették körül.

A XX. dinasztia vége felé a templomot elhagyták, később, a harmadik átmeneti kor idején thébai papok temetőjeként használták, de írnokiskola is állt itt. Ezután elkezdték elhordani a köveit újrahasznosításra (ez egészen a középkorig tartott). A 4. század elején kopt templommá alakították. A Nílus áradásai alámosták a templom alapzatát (emiatt a 20. század elején töltésekkel vették körül, mígnem az asszuáni gát megépítése megoldotta a problémát), Tuja és Nofertari temploma ma már nem létezik, köveit építkezéshez hordták szét; Ramszesz hatalmas szobrai ledőltek.

A templom első tudományos leírását Napóleon egyiptomi hadjárata idején végezte el Jean-Baptiste Prosper Jollois és Édouard de Villiers du Terrage, akik felismerték a romokban a Diodórosz által említett templomot. 1829-ben Champollion is meglátogatta és több feliratot lemásolt. Ezután Lepsius és Quibell is folytatott tanulmányokat – Lepsiustól származik az első alaprajz, míg Quibell kiásta a templom gazdasági épületeit, ahol több, a harmadik átmeneti korból származó papi sírt fedezett fel.

[szerkesztés] Udvara

Ramszesz udvarának fontos tisztségviselőiről sok fennmaradt.

Vezírek

A fáraó hosszú uralma alatt többen is betöltötték a vezíri posztot – Paszer, Hatia, Nebamon, Rahotep, II. Rahotep, Hai, Nehi, Ramesszu, Thotmesz és Noferrenpet. Közülük Paszer volt a legjelentősebb, aki már I. Széthi alatt is betöltötte ezt a pozíciót; nemcsak a bel-, hanem a külpolitikában is fontos szerepet töltött be, fennmaradt például a hettita királynak, III. Hattusilisnek ít levele.

Núbia alkirálya

A núbiai alkirályi címet szintén többen betöltötték; Juni még I. Széthi idejében kezdett feljebb emelkedni a ranglétrán, és Ramszesz uralkodása alatt lett Núbia alkirálya (elődje Amenemopet volt). Hekanaht a fáraó 8. és 24. uralkodási éve közt töltötte be ezt a posztot, a 24. évben jelen volt az Abu Szimbel-i templom felszentelésénél is. Hui alkirály egyben Tjaru erődített határváros polgármestere is volt, és a hettitáknál is járt követségben. Szétau, kinek szarkofágfedelét a British Museum őrzi, Ramszesz uralkodásának közepe felé látta el az alkirályi teendőket, míg Paszer, Minmosze főpap fia a fáraó uralmának vége felé.

Ámon papsága

Nebneteru (más néven Tenri), Ámon első prófétája, és Meritré, Ámon háremének elöljárója Paszer vezír szülei voltak, ábrázolásuk fennmaradt Paszer sírjában.

Ámon főpapjának és Ámon háreme elöljárójának a címét betöltötték még: Nebwenenef és Tahát, Bakenhonszu és Meretszeger.

Ptah papsága

Ptah főpapjai közül a leghíresebb Ramszesz negyedik fia, Haemuaszet, aki a 45. uralkodási évtől töltötte be a főpapi pozíciót, de már a 16. évtől Ptah szem-papja volt. Elődei: Iri-Iri, Hui (feltehetőleg a 2. uralkodási évtől főpap kb. a 20. évig); Pahemnetjer (kinek szarkofágját a British Museum őrzi, bár sírja helye nem ismert, feltehetőleg Szakkarában található; főpap kb. a 35. uralkodási évig); és Didia (Pahmenetjer idősebb fia).

Haemuaszet tíz évig volt főpap és egyben trónörökös; az 55. uralkodási évben halt meg. Ptah főpapja ezután Rahotep (vagy Parahotep) lett, egy korábbi főpap, Pahemnetjer fiatalabbik fia; ő vezírként is szolgált és Ré főpapja is volt. Őt Noferrenpet követte a 60. uralkodási évben (feltehetőleg ugyanaz a Noferrenpet, akit az 50. évben Dél Vezírjévé neveztek ki).

A 65. vagy a 66. uralkodási évben Hori, Haemuaszet egyik fia lett a főpap; ő volt az utolsó, aki Ramszesz uralkodása alatt betöltötte ezt a pozíciót, és Merenptah alatt szolgált tovább. Haemuaszet másik fia, Ramszesz szintén Ptah papja volt.

Ré papsága

Ré héliopoliszi főpapjának tisztségét húsz éven keresztül Ramszesz és Nofertari fia, Meriatum töltötte be. Egy másik főpap, akinek a neve fennmaadt, Amenemopet.

A többi tisztségviselő közül megemlítendő Amenmosze, Théba polgármestere; Phenszi és Széthi kincstárnokok; Szeszi, Alsó- és Felső-Egyiptom magtárainak felügyelője; Tjuneroy királyi írnok, az építkezések felügyelője (Paszer núbiai alkirály testvére).

[szerkesztés] Családja

Ramszesznek számos felesége volt, köztük a két legfontosabb Nofertari és Iszetnofret. Kétségtelenül Nofertari volt a kedvenc, Iszetnofret csak az ő halála után lépett az első helyre. A főfeleség címét viselte még a hettitákkal kötött béke után feleségül vett Maathórnofruré (aki feltehetőleg diplomáciai nyomásra kapott ilyen magas rangot annak ellenére, hogy külföldi volt), valamint Ramszesznek legalább négy lánya (Bintanath, Meritamon, Nebettaui és Henutmiré), akiket apjuk feleségül vett.

Ramszesz gyermekeinek számával kapcsolatban sok forrás túloz, a legtöbben ma 85 és 100 közé teszik számukat. A templomok falán szigorú rangsorban ábrázolják őket, legelöl a két főfeleség, Nofertari és Iszetnofret gyermekeivel, akik közt a trónutódlás szempontjából nem tettek különbséget. Nofertari volt az anyja Ramszesz elsőszülött fiának, Amonherkhopsefnek, aki a hadsereg főparancsnoka és sokáig a trón örököse volt, ő azonban apja uralkodásának 20. éve körül meghalt, és trónörökösként Ramszesz második fia (egyben Iszetnofret legidősebb fia), Ramszesz herceg követte. Ő apja 52. vagy 53. uralkodási évében halt meg. A következő trónörökös Iszetnofret második fia, a régi síremlékek felújítását szorgalmazó tevékenysége miatt gyakran „az első egyiptológus”-nak is nevezett Haemuaszet volt három évvel később bekövetkezett haláláig. Ekkor lett trónörökös Merenptah, Iszetnofret fiatalabb gyermekeinek egyike, Ramszesz tizenharmadik fia (az első tizenkettő eddigre mind halott volt), aki végül követte apját a trónon.

Ramszesz idősebb fiai mind fontos pozíciót töltöttek be, az első három – Amonherkhopsef, Ramszesz és Paréherwenemef – a hadseregben, mások a papságban – Haemuaszet Memphisz főpapja volt, Meriatum Héliupoliszé. A kevésbé jelentős gyermekek viszonylag átlagos életet éltek, a hercegek sorában huszonharmadikként szereplő Szimontu például a memphiszi királyi szőlészetet felügyelte; a 46. herceg, Ramszesz-Meriamon-Nebweben pedig púpos volt és az egyik királyi háremben élte le életét. Ramszesz fiainak nagy részét a Királyok Völgye 5-ös sírba temették, amely jelenleg is feltárás alatt áll.

Ramszesz lányai közül Bintanath, Iszetnofret gyermeke volt a legidősebb; Nofertari lánya, Meritamon azonban fennmaradt szobrai miatt valamivel ismertebb. A fáraó mindkettejüket feleségül vette, mikor anyjuk meghalt vagy idős kora miatt visszavonult (a hasonló házasságok előfordultak az egyiptomi királyi családokban, mivel a hercegnőknek nem volt szabad rangon alul férjhez menniük). Ramszesz feleségül vette Nofertari egyik kisebb lányát, Nebettauit is, valószínűleg Meritamon halála után. Iszetnofret egyik lánya, szintén Iszetnofret, Merenptah felesége lett. Ezeket a hercegnőket a Királynék Völgyében temették el. Ramszesz kevésbé jelentős lányairól szinte semmit nem tudunk. Egyikük, a 14-15 éves korában elhunyt Iszet múmiáját Ahmímban találták meg, múmiáját a madridi orvosi egyetemen őrzik. Egy másik lány, Nofruré a hettita Maathórnofruré lánya volt; nagyapja, III. Hattusilis egy levelében megemlítette, hogy ha fiú lett volna, örökölhette volna a hettita trónt.

Amonherkhopsef / Amenherwenemef Ramszesz Paréherwenemef Haemuaszet Montuherkhopsef / Montuherwenemef Nebenharu Meriamon Amonemwia / Széthemwia Széthi Szetepenré Meriré Hórherwenemef Merenptah Amenhotep Itamon Meriatum Nebentaneb Meriré (II) Amenemopet Szenakhtenamon Dzsehutimesz Szimontu Montuemuaszet Sziamon Asztartéherwenemef

Bintanath Nofertari Baketmut Meritamon Nebettaui Iszetnofret Henuttaui

[szerkesztés] Sírja és múmiája

Ramszesz múmiája az egyik legjobb állapotban fennmaradt egyiptomi múmia. A vizsgálatoknak köszönhetően alapján sokat tudni a fáraó külső jellemzőiről. Ókori egyiptomihoz képest meglehetősen magas volt, 173 cm. Élete utolsó éveiben reuma és érelmeszesedés kínozta, fogai rossz állapotban voltak. Haja vörös volt, ez szokatlannak számított, és érdekes következtetések vonhatóak le belőle: a vörös színt a káosz istenével, Széthtel hozták kapcsolatba, akit Ramszesz családja különösen tisztelt; apja is az istenről kapta nevét. Széth kultusza különösen az északi országrészben (Alsó-Egyiptomban) volt erős, ahonnan Ramszesz családja származott és ahol a fáraó felépíttette új fővárosát a régi hükszósz főváros helyén (Széthet egyébként azonosították a hükszósz főistennel, Szutekhkel).

Ramszesz múmiáját eredeti sírjától távol találták meg, Deir el-Bahariban, egy koporsóban, mely eredetileg nagyapja, I. Ramszesz számára készülhetett. A koporsón és a múmiapólyán talált feliratokból nyomon követhető, mi történt a holttesttel, miután eredeti nyughelyéről biztonsági okokból eltávolították. XI. Ramszesz uralkodása idején egy Herihór nevű főpap kapta a feladatot, hogy átszállíttassa a testet I. Széthi sírjába (KV 17), itt újrapólyálták (és egyben megfosztották értékeitől, például a múmiapólyába szokásosan beletett értékes amulettektől), majd elhelyezték a sírban. Itt hatvan évig nyugodhatott, a XXI. dinasztia Sziamon fáraója uralma alatt vitték több más múmiával együtt, és Ahmesz-Inhapi királyné, majd Pinodzsem sírjában helyezték el. Itt találtak rá háromezer évvel később, 1881-ben. A múmiát ma a kairói Egyiptomi Múzeum őrzi.

Ramszesz más fáraókhoz hasonlóan már uralkodása elején kiválasztotta leendő sírja helyszínét a Királyok Völgyében, hogy minél több ideje legyen elkészíttetnie. A ma KV 7-es sír néven ismert sír közel fekszik Merenptah (KV 8) és Ramszesz többi fia (KV 5) sírjához. A síron a 2. uralkodási év telén kezdődött meg a munka; ezt bizonyítja, hogy az első folyosón a fáraó neve még nem Uszermaatré-Szetepenréként van feltüntetve, csak Uszermaatréként, ahogy régenssége idején és egyeduralmának első két évében használta. Az építési munkálatok tíz-tizenkét évig tarthattak.

A sír alapterülete több mint 868,4 nm², ebből 181 magáé a sírkamráé; hossza 168,05 m. Ellentétben a legtöbb, az Amarna-kor után épült sírral, melyeknek helyiségei egyetlen tengely mentén helyezkednek el, Ramszesz sírja egy hosszabb egyenes szakasz után bekanyarodik, ahogyan az az Amarna előtti síroknál volt hagyomány. Stílusában azonban a sír nem tér vissza a régebbi hagyományokhoz, emiatt valószínű, hogy a szikla anyaga tette szükségessé ezt a változást (a közelben egy palás rész található, amit el kellett kerülni).

Ramszesz sírja az utolsó, melyen a díszítések még mind valódi domborműből állnak. A díszítés témái hasonlóak Széthi sírjáéhoz: a hagyományos, áldozatok bemutatását ábrázoló képek mellett a híres, túlvilággal kapcsolatos szövegek is megjelennek, például az Amduat-könyvből és a Kapuk Könyve több kamra és folyosó falán elosztva; a szájmegnyitás szertartása a negyedik és ötödik folyosón, valamint a Halottak Könyve válogatott fejezetei.

A sír bejáratától rövid lépcső vezet le, majd balra fordulva egy hosszabb lépcső indul lefelé. Ezt hosszabb lépcső követi, majd az első folyosó, amit újabb lépcső, majd a második folyosó követ. Ezután következik egy hat méter mély akna, melyet, a királysírok közt egyedülállóként, az Amduat-könyvből vett jelenetek díszítenek. Ezt az első oszlopos helyiség követi, ahol a díszítés témáját a Kapuk Könyve adja. Jobbra egy kisebb, szintén négyoszlopos helyiség nyílik, előre pedig egy lépcső vezet, ezen – és az ezt követő, a szájmegnyitás szertartásának jeleneteivel díszített hosszú folyosón – lehet lejutni az előkamrába. Ezt a helyiséget a Halottak Könyve 125. fejezetének jelenetei díszítenek – ezt az újítást a későbbi uralkodók is követték. Más jelenetek a szív megmérettetését ábrázolják.

Innen nyílik jobboldal felé maga a sírkamra. Ebben nyolc oszlop áll. A szarkofágot középen helyezték el, nem hátul, ahogyan a legtöbb sírkamrában. A sírkamrából további kisebb helyiségek nyílnak, kétoldalt két-két kisebb – egyiküket az Égi tehén könyve jelenetei díszítik, egy másiknak díszítése nagyrészt a sírkamráét ismétli –, míg hátul két nagyobb, mindkettő kétoszlopos. A baloldaliban a díszítés témája az Amduat-könyv, a jobboldalié az Amduat-könyv és a Kapuk Könyve. A jobboldali helyiségből újabb nyílik, ennek bejáratát Ízisz és Nebet-Hut istennők képei őrzik; itt helyezték el a kanópusz-edényeket. Ebből a helyiségből nyílik az utolsó kamra, ennek két oszlopa volt, falait a Halottak Könyve 110. fejezetével díszítették.

A sírt nem rejtették el túlságosan, helye közismert maradt a történelem folyamán. Emiatt már az ókorban kirabolták; a XX. dinasztia idejéből tudjuk, hogy III. Ramszesz uralkodása alatt betörtek ide és a hercegek sírjába, a KV 5-be is. Miután Ramszesz testét elvitték a sírból, hogy a sírrablók ne háborgassák, a sírban gyakran tettek látogatást az erreutazók, amint azt az előkamrában és a sírkamrában talált, harmadik átmeneti kori és római kori cserépdarabok és falfirkák bizonyítják. Ezután az errefelé egyébként ritka, de az évezredek folyamán párszor előforduló nagy viharok miatti vízbeömlések fokozatosan törmelékkel töltötték fel a helyiségeket.

Henry Salt brit konzul, majd 1829-ben Jean-François Champollion is elkezdték megtisztítani a sírt. 1844-45-ben Richard Lepsiusnak még csak kúszva sikerült eljutnia a sírkamráig. Tőle származik a sír első részletes alaprajza, ezenkívül több olyan helyiség létezését is megsejtette, amelyeket akkor még nem fedeztek fel. A sír és közvetlen környéke első valódi feltárását azonban csak 1913-14-ben végezték, a brit Harry Burton vezetésével, őt követte Howard Carter 1917 és 1921 között. Ezek során az ásatások során találták meg a temetkezési kellékek első maradványait, melyeket most a New York-i Metropolitanben és a British Museumban őriznek.

A vízbetörések alaposan megrongálták a sírt; az idelátogató régészek közül többnek – köztük Champollionnak, Burtonnak és Carternek is az volt az érzése, hogy menthetetlen. Jelenleg francia régészek tárják fel Christian Leblanc vezetésével; a hordaléktól már sikeresen megtisztították. Az előkamra és a sírkamra feltárása fontos eredményeket hozott, többek közt megtalálták a szarkofág és a kanópusz-edényeket tartalmazó láda maradványait. A töredékek alapján eldönthető, hogy a szarkofág múmia formájú volt, külsejét és belsejét a Kapuk Könyvéből vett idézetek borították. Tetejére a fáraó féldomborműves alakját faragták. A kanópusz-edények ládáját egyetlen kalcittömbből faragták ki, és földbe vájt üregbe helyezték. Ez Ramszesz sírján kívül csak két, eddig ismert királysírban fordul elő: az I. Thotmeszében és a III. Amenhotepében. Ramszesz usébtijei közül többet is megtaláltak, és most a világ különböző egyiptológiai gyűjteményeiben őrzik őket; többségük fából és bronzból készült, egyikük kékes színű anhidritből.

[szerkesztés] Hatása az utókorra

Ramszesz volt Egyiptom utolsó nagy fáraója; alakja még hosszú időn át modellként szolgált az utána következő fáraóknak, akik több dologban is utánozni próbálták; a dinasztiáját követő XX. dinasztiában például egy kivételével minden fáraó felvette a Ramszesz nevet. Számtalan szobrának, építményének és feliratának köszönhetően neve sosem merült feledésbe, mint egyes, csak az újkorban újra felfedezett fáraóké, hanem különböző formákban mindvégig ismert maradt.

[szerkesztés] Érdekességek

• 1974-ben, mikor a múmiát Párizsba szállították, hogy orvosi vizsgálatnak vessék alá és megfékezzék az állapotát veszélyeztető gombás fertőzést, útlevelet kellett kiállítani Ramszesznek az utazáshoz, mert holttestek nem juthattak ki az országból anélkül. A „foglalkozása” rovatba a következő bejegyzés került: „király (elhunyt)”.
• Már a 3. és 4. század fordulóján élt Caesariai Euszebiosztól fogva gondolják többen, hogy Ramszesz volt a Biblia által említett fáraó, akinek uralkodása alatt a zsidók Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból. Még ha a bibliai történetet igaznak vesszük is, ennek több tény is ellentmond, például a Bibliában említett fáraó a tengerbe fúlt a zsidók üldözése közben, Ramszesz pedig nem. Uralkodása alatt nem születtek olyan feljegyzések, melyek említették volna a Bibliában leírtakat.

Előde:	II. Ramszesz	Utóda:
I. Széthi	i. e. 1279 - i. e. 1213	Merenptah
i. e. 1292 - i. e. 1279	Egyiptom	i. e. 1213 - i. e. 1203

[szerkesztés] Lásd még

• Bentres-sztélé

[szerkesztés] Forrás

• Joyce Tyldesley: Ramszesz – Egyiptom legnagyobb fáraója (Debrecen, Gold Book, 2000) ISBN 963943728X
• Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Budapest, Osiris, 1998) ISBN 9633793718
• Alberto Siliotti: Királyok Völgye (Gabo, évsz nélk. [1998]) ISBN 9638009144
• The Tomb of Ramesses II (Ramesses the Great) in the Valley of the Kings – by Mark Andrews (angol)
• A Ramesszeum (francia és angol)

[szerkesztés] Külső hivatkozások