Bethlen István (gróf)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bethlen István gróf, (bethleni) (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.) jogász, mezőgazdász, politikus.

Tartalomjegyzék

1 Családja
2 1874-1900
3 1901-1920
4 1920–1939
5 Belpolitikája
6 Külpolitikája
7 Politikai tanácsadó szerepe
8 Szovjetunió
9 Művei
10 Lásd még
- 10.1 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Családja

Édesapja Bethlen István (1839–1881) gróf, édesanyja széki Teleki Ilona (1849–1914) grófnő volt. 1870. január 5-én, Mezősámsodon kötöttek egymással házasságot, melyből három gyermek, Klementina, Ilona és István született. Ifj. Bethlen István 1901. június 27-én vette feleségül, az író Bethlen Margit (1882-1970) grófnőt, akitől három gyermeke született: András, István és Gábor.

[szerkesztés] 1874-1900

1874. október 8-án született Gernyeszegen, Marosvásárhelytől északra, Maros-Torda vármegyében. A bécsi Theresianumban (1883-1893) tanult, majd 1893-1896-ban a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. 1897-1900-ban Pesten jogász, ezután 1897-1898-ban egy évig katona volt. 1898-1900-ban a magyaróvári agrárfőiskolai előadásait hallgatta. Már 1898-1899-ben a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1939-ig - az 1919-21-es időszakot kivéve - folyamatosan parlamenti képviselő, majd ezt követően felsőházi tag volt. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott.

[szerkesztés] 1901-1920

1901-1903-ban szabadelvű párti, 1904-13-ban függetlenségi párti, 1913-18-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914-18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918-19-ben az ellenforradalmi erők egyik fő organizátora, 1919 őszén "titkos erdélyi miniszter". 1918 őszén bírálta a Károlyi-kormány intézkedéseit. 1919 februárjában létrehozta a Nemzeti Egyesülés Pártját, majd Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett.

[szerkesztés] 1920–1939

1920-ban a (trianoni békeszerződés) magyar békedelegációjának tagja volt. A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, (1921. április 14. – 1931. augusztus 24.) Magyarország miniszterelnöke. Saját kormányában, 1921. október 4-től december 3-ig pénzügyminiszter, 1924. február 21-től 1924. március 13-ig, majd 1929. január 8-tól február 4-ig igazságügyminiszter, 1924. október 7-től november 15-ig külügyminiszter, 1924. október 14-től november 15-ig pedig földművelésügyi miniszter volt.

Keresztény–nemzetinek nevezett kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1921 októberében legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A baranyai háromszög visszatértével és a soproni népszavazás révén sikerült csökkentenie a területi veszteségeket. A Bethlen–Peyer paktummal kevésbé ellenséges ellenzékké tette a szociáldemokrata pártot. A Kisgazdapártra építve 1922-ben létrehozta az ún. Egységes Pártot, majd rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.

[szerkesztés] Belpolitikája

Politikája sokat tett a gazdasági stabilitásért. 1924-ben létre hozta a Nemzeti Bankot és 250 millió korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendbehozta az állam veszteségeit, 1927-ben bevezette a pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki. Helyzete 1926-ban megingott a frankhamisítási ügy miatt; felajánlotta, de Horthy nem fogadta el lemondását. Kormánya ezután egy új kultúr- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. 1928-ban enyhítette az egyetemi felvételeket szabályozó numerus clausus törvény rendelkezéseit.

[szerkesztés] Külpolitikája

Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult. Tervei szerint népszavazás nélkül kell visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, autonómiát kell adni a ruszinoknak és szlovákoknak, akik dönthetnek hovatartozásukról, autonómiát akart Erdélyben, a népek egyenjogúsága alapján és népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt. Együttműködési tervei a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután Angliára és főleg Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is. A világválság hatásait megpróbálta lecsökkenteni, hiteleket vett fel, s megszorító intézkedésekre kényszerült.

[szerkesztés] Politikai tanácsadó szerepe

1931 augusztusában lemondott, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt. 1935-ben Gömbös Gyulával a német politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból. Külföldön előadókörutakat tartott a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett. A részleges revíziót hozó bécsi döntések után tovább ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását az angolszász országokkal. Hibának tartotta a belépést a II. világháborúban, elítélte a zsidótörvényeket. 1943–44-ben a háborúból való kiugrást támogatta, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.

[szerkesztés] Szovjetunió

1944. március 19-e után, azaz a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést. 1944 decemberében az oroszok elkapták, s felajánlotta együttműködését, de azok házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, nehogy a kommunistaellenes erők fókuszába kerüljön. Moszkvában halt meg, a Butirszkaja-börtön kórházában, szívbénulásban, 1946. október 5-én. 1994 júniusától jelképes hamvai hazai földben nyugszanak a Kerepesi-temetőben.

Összefoglalva: Bethlen István konzervatív-liberális politikus volt.

[szerkesztés] Művei

Főbb művei: A magyar birtokpolitika feladatai Erdélyben (1913), Magyarország az új Európában (1925), Bethlen István titkos iratai (1972). Politikai életrajzát Romsics Ignác írta meg 1991-ben.