Arányi Lajos György

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Arányi Lajos György, azelőtt Lóstájner (hunyadvári) (Komárom, 1812. május 29 - Nagymaros, 1887. július 28.) orvos, egyetemi tanár

[szerkesztés] Élete

Atyja megtelepedett szászok Meisch-féle nemzetségéből származott. Arányit 3 éves korában Strobly Márton vagyonos nagybátyja vette örökbe, aki az ő képzésére nagy gondot fordított: 14 éves koráig a latin, német, francia s olasz nyelvekben, a rajz-, szinészet- és szépirásban oktatta. Gimnáziumi tanulmányait Budán és Pesten, itt egyszersmind a bölcseletet és jogot is végezte; mellékesen az angol s görög nyelvtani, természetrajzi s kórbonctani előadásokat is hallgatta; a festészetben Richtertől nyert oktatást. 1831-ben Pesten a kolera dühöngése alatt szülői házánál tartózkodva mint jogász, nagy bátorságot tanúsított a kolerások ápolásában; miért Arányit saját édes anyja serkentette, hogy a jogi pályát az orvosival cserélje föl, mit ő azonnal teljesített is. A szünnapok alatt hazánkat és a birodalom összes tartományait begyalogolván, néprajzi s nyelvészeti ismereteit öregbítette s megismerkedett a népies gyógymódokkal és helyi betegségekkel is, úgyhogy száz ívnél többre szaporította útleirását, melyet saját rajzaival látott el. A szigorlatok letétele után azonnal tanársegéd lett Bene Ferenc mellett. Két évig maradt ezen állásában, azután Padovába s innen félév múlva Bécsbe ment a hírneves tanárok előadásait hallgatni. Ötödfél évet töltött Bécsben, hol a kórbonctanra, törvényszéki orvostanra s az életmentésre fordította főleg figyelmét. 1844-ben Pesten a kórbonctan rendkívüli tanára lett, április 11-én tartotta székfoglaló beszédét. 1847-ben Bécsbe küldték, hogy ott 3 hónap alatt az akkor híressé vált uroszkópiát (vizeletvitsgálatot) maegtanulja. 1848–1849-ben zárva lévén az iskolák, Arányi az önkénytesek sorába lépett, eleinte zászlóalji, később második tábori főorvos lett; minek következtében 1850-ben hivatalától 9 hónapig fölfüggesztették. 1855-ben Csausz Márton tanárt helyettesítette és másfél évig látta el az igazságügyi és a patológiai bonctan tanszékét, az előadásokon rögtönzött 80 ívnyi táblák rajzolásával. Egészsége annyira megromlott, hogy csak 1860-ban foghatott nehéz föladata megoldásához, kórbonctana sajtó alá rendezéséhez. 1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta: 1861. július elején pedig kinevezték őt a kórbonctan rendes tanárává az egyetemen. Arányi saját tudománya mellett, szórakoztató pihenésűl archeológiával foglalkozott s e téren is nagy buzgósággal tervezett, indítványozott, működött. A budai várban levő történelmi emlékű házak- s pontoknak emléktáblákkal való megjelölésének eszméje tőle származott és a kivitelben is neki van legnagyobb része. A vajdahunyadi vár restaurálását is ő indítványozta először. Több ízben odautazott, pontos és részletes rajzokat készített, fáradozott és áldozott; az ő tevékenységének köszönhető, hogy e nagybecsű s Európában páratlan értékű lovagvár eredeti díszébe lett visszaállítva. Arányi a hetvenes évek elején vonult nyugalomba, azonban a budai állami tanító-képző intézetben még azután is több éven át tartott az életmentésről előadásokat.

[szerkesztés] Munkái

1. Orvostudori értekezés a pokolvarról. Buda. 1837. (Lóstájner Lajos Gy. névvel.)

2. Rudnó és lelkésze. 1844. és 1845-ben. Pest, 1846.

3. Memoranda der pathologischen Anatomie. U. ott, 1855.

4. A kórboncztan elemei. Buda, 1864.

5. Orvosgyakorlati tanulmányok a mell-ür zsigereinek táj- és leíró boncztana köréből. U. ott, 1865.

6. Vajda-Hunyad vára, 1452., 1681., 1866. szóban és képben. 15 táblán, 79 ábrával. Pozsony, 1867.

7. Az 1452-ben épűlt és 1854-ben leégett, azóta pedig folyvást pusztuló Vajda-Hunyad várának rövid szöveggel magyarázott négy látata (képe) 4 táblán. 2. kiadás, Pest, 1867.

8. Rójuk le 800 éves adósságunkat s állítsunk sz. István király dicsőitésére emléket. U. ott, 1870.

Az életmentésről (hirtelen halálveszély eseteiben) tartott rendkivüli előadásaiból csak rövid kivonat jelent meg egy vegyes tartalmú folyóiratban, mig a tárgy tudományosabb előadása, 40 íves nagy mű, kéziratban maradt.