Anüté

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Anüté (Tegea, Kr. e. IV. század vége – ?, Kr. e. III. század) görög költőnő.

Életéről semmi közelebbit nem tudunk, hogy mikor élt, azt is csak irodalomtörténeti összehasonlítások segítségével sikerült kikövetkeztetni. Későbbi, bizánci forrásokból tudjuk, hogy leginkább elégiákat és dalokat írt. Rendkívül nagy hatást gyakorolt az úgynevezett kószi iskolára, és annak legjelentősebb bukolikus költőjére, Theokritoszra.

Költészetét mi csak az Anthologia Graecában fennmaradt 21 epigrammájából ismerjük, de sajnos ezek közül is jó néhánynak a szerzősége erősen vitatott. Epigrammáiből egy fontos dolog mindenesetre kiderül: a szamoszi Aszklépiadésszel együtt azok közé tartozott, akik elsőként írtak fiktív epigrammákat, s ezzel az epigrammát igazán költői műfajjá tették, kemelték az alkalmi költészet keretei közül. Több fiktív sírverset is írt, nem csak emberekhez, hanem meghalt, kedves állatokhoz is, szintén elsőként. Epigrammákat képzelt el áldozati tárgyakra, műalkotásra, sőt egy forrás felett emelkedő sziklára is.

Kallimakhosz körének stílusbefolyása idegen maradt tőle. Tematikája és költői látásmódja nagy hatással volt a későbbi görög és római költészetre. Tarentumi Leónidasz tovább fejlesztette epigrammáit, az Anthologia Palatina költői is szívesen utánozzák. Hatással bírt Catullusra is, thesszalonikéi Antipatrosz pedig egyenesen a „női Homérosz” nak nevezte. Egy fennmaradt epigrammája:

Lankadt tagjaid, ó idegen, frissítsd fel e szilfa

árnyán, hol szeliden mormol a lombban a szél.

Húzz egy kortyot e hűvös forrásból; üdítőbbet

ebben a hőségben úgyse talál az utas.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.
• Míg élők közt leszel élő (Epigrammák a Görög Antológiából) Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980)