Tengwar

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 Keletkezés 1.1 A mítosz 1.2 A valóság 2 A Rendszer 2.1 Általános jellemzés 2.2 Mássalhangzók 2.3 Magánhangzók 2.4 Számok 2.5 Írásjelek 2.6 Egyéb 3 Forrás

[szerkesztés] Keletkezés

[szerkesztés] A mítosz

Tolkien által kitalált mesékben minden, harmadkorban használt betű és írás elda eredetű. Az ábécék három típusa ismert: a certar (certhek, rúnák), a tengwar (tengwák, betűk), és a sarati (avagy Rúmil betűi).

A két ismertebb közül a tengwar tekinthető régebbinek. Az írásrendszert Fëanor fejlesztette ki, még jóval Valinor elhagyása előtt. A „ma” is használt fëanori tengwák elődjei voltak Rúmil betűi, ám ezek használata kikopott a nyelvből. Előbbit a noldák száműzetésükkor hozták át Középfölde/Beleriand területére, ahol később a halandók is megismerkedtek vele.

[szerkesztés] A valóság

Tolkien feltehetőleg a '20-as évek végén, '30-as évek elején fejlesztette ki ezt az írásmódot. Az első példa a Babóban jelenik meg, egy hatalmas arannyal teletöltött bögre díszítőfelirataként. A teljes rendszer azonban csak a Gyűrűk Ura 'E' függelékében, 1955-ben lett közzétéve.

A Mellonath Daeron Index of Tengwar Specimina 67 ismert példát sorol fel Tolkien tengwáira.

[szerkesztés] A Rendszer

[szerkesztés] Általános jellemzés

Ez az írás eredetileg nem „ábécé”-ként funkcionált, vagyis nem véletlenszerűen kialakult betűsor, melyben a jelek függetlenek egymástól. Inkább rendszerbe foglalta a beszédben használatos hangokat.

A rendszer 24 alapbetűből áll. Ezeket négy témába (sorozat) rendezték (függőleges oszlop), és mindegyik téma hat tyell-ből(fokból) áll (vízszintes sor). Vannak a szoros rendszeren kívül pótbetűk is, melyeknek használata nem annyira kötött. Továbbá megkülönböztetünk még tehtákat is, melyek főként a magánhangzók jelölésére szolgálnak, de az írásjelek szerepét is ezek töltik be.

A betűk álltak:

• Telcóból (szár)
  • Felfelé nyújtott
  • Lefelé nyújtott
  • Hosszú
  • Rövid
• Lúvából (hurok)
  • Nyitott
    • Szimpla
    • Dupla
  • Zárt
    • Szimpla
    • Dupla

[szerkesztés] Mássalhangzók

A sorozatokat általában a következőképpen osztották fel:
I. Tincotéma, a dentális vagy t-sorozat
II. Parmatéma, a labiális vagy p-sorozat
A további kettő a kor és a nyelv követelményeinek megfelelően változott:
III. Rendszerint a 'cs', 'dzs', és a 'zs' hangoknak megfelelőire használták
IV. Calmatéma, a k-sorozat (a quenyában: kw-sorozat)

A tyellekre érvényes szabályok:

1. A zöngétlen zárhangok (t, p, k, kw)
2. A fentiek zöngésített megfelelői (d, b, g, gw)
3. Az első tyell réshang variánsai (th, f, kh, khw)
4. A második tyell réshang variánsai (dh, v, gh, ghw)
5. A nazális hangzók tyellje (n, m)
6. Ez a tyell lgtöbbször a „fél magánhangzókat” jelölte (nem pergetett r, w, j)

[szerkesztés] Magánhangzók

A magánhangzókat (tehtar) rendszerint a mássalhangzók fölé írjuk. A nyelv sajátosságainak megfelelően vagy a magánhangzót megelőző(ált.:quenya), vagy az azt követő(ált.:sindarin) mássalhangzóra. Ha a megfelő helyen nem áll mássalhangzó, akkor akkor a magánhangzót egy ún. rövid támaszra írjuk (pont nélküli 'i').

Legáltalánosabban a következő magánhangzók használatosak:

• Három pont, főként háromszög alakban, a msh. fölött: 'a'
• Egy pont a msh. fölött: 'i'
• Két pont a msh. fölött: többnyire 'y'(magánhangzóként)
• Egy vessző a msh. fölött: 'e', kettőzése: 'é'
• Jobbra hajló kampó a msh. fölött: 'o', kettőzése: 'ó'
• Balra hajló kampó a msh. fölött: 'u', kettőzése: 'ú'

A hosszú magánhangzókat rendszerint egy ún. hosszú támasz (pont nélküli 'j') fölé irják, de a célnak megfelel a rövid mgh. kettőzése (kiv.: 'a' és 'i').

[szerkesztés] Számok

A számokat kezdetlegesebb formájukban csak egy a mássalhangzó fölé rakott pont vagy vessző különböztette meg a betűktől. A 36 betű 36 számot jelölt. Később kialakult a számoknak egy kifinomultabb formája is, amely olyan jelekből állt, amelyek teljesen megkülönböztethetőek voltak a betűktől. Alapvelvük azonban mégis ugyanaz volt, mint a betűké: hurokból és szárból álltak. Az esetleges félreértések elkerülése végett azonban továbbra is szokás volt pontot, vagy vesszőt írni a számok fölé.

Érdekesség, hogy a tündék a számaikat jobbról balra írták, vagyis a legkisebb helyiérték volt baloldalt, a legnagyobb pedig jobboldalt (2006=6002).

Természetesen a tündék nem csak 10-es számrendszert használtak, létezett 12-es számrendszerük is.

[szerkesztés] Írásjelek

A tünde írásban a:

• Vesszőt ponttal
• Mondatvégi pontot kettősponttal
• Felkiáltójelet egy függőleges hullámvonallal
• Kérdőjelet pedig egy, a német scharfes S-hez (ß) hasonló jellel (egy telco és két, egymás fölött elhelyezett lúva) jelöljük.

[szerkesztés] Egyéb

A gyakori betűkapcsolatokat (mint pl. a Gyűrű feliratában: 'mb') a spanyolban használatos tildéhez (~) hasonló jellel rövidítették, melyet - a magánhangzókhoz hasonlóan - a msh. fölé írtak (előző, vagy következő msh, ld.: feljebb).

Egyes esetekben, mikor a nyelvtani szabályok lehetővé tették, az írás során elhagyták a magánhangzókat (pl.: calma = clm, mert a vonatkozó szabályok szerint 'cl' nem fordulhat elő szó elején, 'm' pedig szó végén).

[szerkesztés] Forrás

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura III. kötet, E függelék (ISBN 9630762285)