Nagybőgő
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Nagybőgő / Gordon |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| angol: double bass német: Kontrabass francia: contrabasse olasz: contrabbasso |
||||||||
 |
||||||||
|
A nagybőgő egy hangszer, négy, a hegedű család többi tagjától eltérően kvart távolságra hangolt húrral. A vonós hangszerek közé soroljuk, közöttük a nagybőgő a legmélyebb. Közeli rokonai még a hegedű, a brácsa (mélyhegedű) és a cselló.
Húrjai a kontra É (ez egyébként az elérhető legmélyebb hang), kontra Á, nagy D és nagy G.
A kottáját basszuskulcsban írják, úgy, hogy a leírt hangokat egy oktávval lejebb kell értelmezni (lásd kotta a jobb oldalon). Ez érvényes a többi használt kulcsra is (tenorkulcs, nagyon ritka esetekben violinkulcs).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A nagybőgő története
A hangszer elődje a violone volt, amely a Viola da gamba egyik típusa.
A húrjai csak a romantika korára állandósultak (előtte léteztek öt- és hathúros bőgők is), bár később háromhúros is készült, de az nem terjedt el igazán.
A komolyzenében a nagybőgő a tagja a szimfonikus zenekaroknak, vonószenekaroknak, vonósnégyeseknek és különböző kisebb kamaracsoportoknak.
[szerkesztés] Főbb művek nagybőgőre (komolyzene)
Nagybőgő szóló
- Luciano Berio: Psy
- Wolfgang Amadeus Mozart: KV 612-es „Ária nagybőgőre”
Nagybőgő zongorakísérettel
- Paul Hindemith: Szonáta
- Giovanni Bottesini: Nagybőgőversenyek
- Joseph Haydn: Nagybőgőverseny (elveszett)
- Edgar Meyer: 3 nagybőgőverseny
- Serge Koussevitzky: Nagybőgőversenyek
Kamarazene nagybőgővel, zenekari művek főbb nagybőgőszólóval
- Antonín Dvořák: Vonósötösök (2 hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő)
- Joseph Haydn: 6, 7, 8 szinfónia (menüett-tételek)
- Gustav Mahler: 1. szinfónia
- Niccolo Paganini: Fantázia egy Rossini-témára (szóló nagybőgőre és zenekarra)
- Gioacchino Rossini: Duó csellóra és nagybőgőre
- Franz Schubert: Pisztrángötös (hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, zongora)
- Camille Saint-Saëns: Állatok farsangaj; „Elefánt”
- Galina Ustvolskaya: Kompozíciók II (8 nagybőgő, pergődob, zongora
[szerkesztés] Nagybőgő a jazzben, bluesban, stb.
A nagybőgő általában meghatározó tagja a különböző könnyűzenei együtteseknek.
A könnyűzenében a nagybőgőt az esetek 90%-ában csak pengetik, azaz pizzicato játékmódot alkalmaznak. Különösen kedvelt az ún. Bartók-pizzicato.
Gyakran használnak elektromos kiegészítőket, vagy hoznak létre az elektromos hegedűhöz, vagy az elektromos csellóhoz hasonló, de nagybőgőn alapuló hangszereket.
[szerkesztés] A nagybőgő felépítése
A nagybőgő egy olyan hangszer, aminek a mai napig nem alakultak ki a végleges vonásai.
Felépítés szemszögéből a hangszer félúton áll a gambacsalád és a hegedű család között. A hegedű családtól örökölte
- az F-lukakat,
- a húrok számát,
- és a fogólap tulajdonságait;
a gambacsaládtól pedig
- az eseetenként lapos hátlapot
- a nyak formáját.
A hangszer kb. 170-180 cm hosszú.
A hangszer részeinek neve, és felépítésének nagy része megyegyezik a hegedűnél tárgyaltakkal.
[szerkesztés] Vonó
Két fajta vonótípus létezik:
- Francia vonó: Ez alapvetően nem más, mint egy tömegre nehezebb kiadása egy hegedű (brácsa), vagy egy csellóvonónak.
- Német vonó: Ez a régi gambák vonójából alakult ki.
A Vonó között kinézet-, tömeg- és játékmódbeli különbségek vannak.
[szerkesztés] Hangolás
A hangszer húrja azért vannak kvartonként hangolva, hogy ne legyenek túl nagyok a lépések a hangok között, és minden hangot kényelmesen le lehessen játszani.
A nagybőgőből létezik 5 húros kiadás, ilyenkor általában még egy kis C húrt kap még a G húr mellé. Ez a bőgőfajta nem igazán elterjedt. A háromhúros kiadás neve a Halbbaß. A nagybőgőnél mélyebb hangszer az oktobasszus.
A hangszer húrjait gyakran hangolják akár egy egész hanggal is feljebb, elsősorban szólódaraboknál.
Based on work by