I. Károly szicíliai király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Charles d'Anjou első címere: a francia liliomos és a kasztíliai kastélyos pajzsok egyesítéséből (1246-ig)

I. Károly (1227. márciusa – Foggia, 1285. január 5.) Szicília és Nápoly, valamint Albánia és Jeruzsálem királya, akháj fejedelem, VIII. Lajos francia király és Kasztíliai Blanka királyné legkisebb gyermeke, Szent Lajos öccse, a második Anjou-ház megalapítója volt.

Atyja halála után jött világra. 1246-ban házassága révén Provence és Forcalquier grófságának ura lett, és ugyanebben az évben kapta meg apanázsul az újonnan kreált Anjou és Maine grófságait fivérétől.

1248-ban csatlakozott az Egyiptom ellen indított VII. keresztes hadjárathoz. A 1250-es manszúrai csatát követően bátyjához hasonlóan ő is fogságba esett, majd kiváltásuk után fivérével, Alphonse de Poitiers-val együtt hazatért, hogy segítsék a régensként kormányzó édesanyjukat, akitől 1252-es halála után bátyjuk 1254-es hazatértéig átvették a régensséget.

[szerkesztés] A szicíliai-nápolyi királyság

1246-ban Károly címere megváltozott, ezt a változatot használta a Szicíliai Királyság is

1264-ben érkezett el a nagy lehetőség számára, amikor IV. Orbán pápa segítségül hívta a szicíliai Hohenstauf Manfréd ellen, majd miután a 1266-os beneventói ütközetben ez utóbbi elesett, IV. Kelemen Szicília királyává koronázta. 1268-ban Manfréd unokaöccsét, Conradint is legyőzte a tagliacozzói ütközetben, ezzel végleg megszilárdította uralmát a Dél-Itáliát és Szicíliát magába foglaló királyságban.

I. Károly szicíliai király aranypénze. Az előlapon a szicíliai-jeruzsálemi címer, a hátoldalon az angyali üdvözlet látható (1277 után)

Az ő érdekeit szolgálta, amikor 1270-ben fivére, a francia király úgy döntött, hogy Tunisz emírje, Musztanszír ellen indítja el a VIII. keresztes hadjáratot, mivel az arab uralkodó menedéket adott több szicíliai ellenfelének. Károly állítólag elhitette bátyjával, hogy Musztanszír némi erőfitogtatás hatására hajlandó katolizálni – ami nem volt igaz, ráadásul a hadjárat a hőség és a járványok miatt katasztrófába torkollt. Amikor a szicíliai erősítése megérkezett, Szent Lajos már halott volt, Károlyra csak a békekötés feladata maradt, hogy unokaöccse, III. (Merész) Fülöp mielőbb hazatérhessen, hogy megkoronázzák. Ezt követően Fülöp döntéseit nagyban befolyásolták nagybátyja törekvései.

Károly katonáinak és adminisztrációjának túlkapásai és kegyetlenségei gyűlöltté tették a szicíliak szemében, és 1282 húsvétján az ún. szicíliai vecsernye során lemészárolták a sziget franciáit. A szigetet III. Péter aragóniai király szállta meg, de a Szicíliai Királyság kontinentális része – amit ettől fogva Nápolyi Királyságnak neveztek, noha hivatalosan továbbra is az eredeti nevét viselte – megmaradt Károly kezében. A francia Fülöp király és Károly támogatásával megválasztott IV. Márton pápa azonnal felsorakozott Károly mellett: Pétert kiátkozták, Fülöp fiát, Charles de Valois-t Aragónia királyává koronázták, a francia sereg pedig 1284-ben kudarccal végződő keresztes hadjáratra indult az Ibériai-félszigetre.

[szerkesztés] Keleti ambíciók

1277-ben Károly megvásárolta a Jeruzsálemi Királyságot is, ekkor egyesítette a szicíliai és a jeruzsálemi címert

Károlynak azonban nagyobb ambíciói voltak: a Balkánon is terjeszkedni akart. Ehhez támogatót is talált II. Balduin, az 1264-ben elűzött konstantinápolyi latin császár személyében, akinek megígérte, hogy visszaszerzi császárságát. 1267-ben így meghódította Durazzo vidékét, és Albánia királyává proklamálta magát. 1269-ben a keresztes háborúra készülve Károly békét kötött a restaurált Bizánci Birodalom szövetségeseivel, a genovaiakkal, majd az afrikai hadműveletek lezárását követően flottája támadásra indult Konstantinápoly felé. Az expedíció nagy bukás volt, mivel a szörnyű időjárás elpusztította a hajóhadat.

A II. Balduinnak nyújtott támogatás azonban nem volt ingyen: Károly az akháj fejedelmi cím elismerését, több égei-tengeri szigetet és az elkövetkező hódítások harmadát követelte érte. Az előbbire az jogosította fel, hogy 1271-ben II. Vilmos fejedelem lányát, Isabelle de Villehardouint összeházasította saját fiával, Philippe-pel, aki 1277-ben meghalt. Vilmos 1278-as halálát követően így Philippe atyjára szállt a trón. Károly 1280-ban itteni helyzetét megerősítendő 8000 katonát menesztett az erős bizánci erőd, Berat ellen. Az ostrom 1281 májusáig húzódott, amikor is VIII. Mihály unokaöccse, Tarkhaniotész vezetésével a bizánci sereg szétverte a támadókat. A helyzetet már az sem menthette meg, hogy az 1281-ben pápává választott IV. Márton kiátkozta Mihályt, aki éppen Károly törekvéseit megcsáklyázandó mondta ki a katolikus és az ortodox egyház egyesülését 1274-ben.

1277-ben Antiochiai Mária eladta Károlynak az örökösödési jogát, így az 1278-ban a névleges jeruzsálemi királyi címét is felvette.

[szerkesztés] Házasságok, utódok

Károly első felesége Provence-i Beatrix, Provence és Forcalquier grófnője, IV. Raimond Bérenger de Provence és Savoyai Beatrix lánya volt. 1246-ban házasodtak össze, és Beatrix 1267-ben bekövetkezett haláláig hét gyermekük született:

Louis (1248)
Blanche (1250 – 1269), 1265-től III. Robert de Dampierre flandriai gróf felesége
Béatrice (1252 – 1275), 1273-ban I. Philippe de Courtenay-hoz, II. Balduin latin császár fiához ment feleségül
II. Károly (1254 – 1309), Anjou és Maine grófja, nápolyi király
Philippe (1256 – 1277), 1271-ben feleségül vette I. Izabella akháj fejedelemnőt
Robert (1258 – 1265)
Izabella (1261 – 1300), IV. László magyar király felesége 1270-től

Második, 1268-ban kötött házassága Burgundi Margittal, Eudes de Bourgogne és II. Mathilde de Bourbon lányával, Tonnerre grófnőjével gyermektelen maradt.

Előző uralkodó:
I. Manfréd

Szicíliai uralkodó
1264 – 1285