Erkel Ferenc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. - Budapest, 1893. június 15.), zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Emléke
3 Fő művei
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Erkel Ferenc

szobra Gyulán

Régi muzsikusdinasztiában született, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Nagyváradon folytatta, s Pozsonyban fejezte be. 1828-tól Kolozsváron zongoraművészként majd karmesterként működött. Kolozsváron került kapcsolatba Ruzitska Józseffel, akinek a hatására figyelme az opera felé fordult. 1834-ben került a fővárosba, majd egy évvel később végleg letelepedett Budapesten.

1835-ben a Magyar Színjátszó Társaság karmestereként helyezkedett el, majd a rákövetkező két évben a pesti német színház másodkarmestere lett. 1838-ban a Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) első karmesteri, majd 1862-től egy évtizeden át a Nemzeti Színház főzeneigazgatói állását töltötte be. 1840-ben szerezte el első operáját, a Báthory Máriát, melynek szövegkönyvét Egressy Béni írta, aki később állandó segítője lett operaszerzői munkájában. Ő volt az Operaház első zeneigazgatója egészen haláláig. A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot 1844-ben nyerte meg.

Részben az ő nevéhez fűződik az 1837 és 1843 között dúló „operaháború”, mely a körül robbant ki, hogy a Pesti Magyar Színház - mint az egyetlen magyar játéknyelvű színház - műsoraiban milyen arányban képviseltesse magát az opera és a dráma. A vita színházpolitikai kérdések és egyéni karrierérdekek kereszttüzében zajlott; Erkel képviselte az európai klasszisokat felmutatni képes operai műfajt, míg Bajza József és az Athenaeum folyóirat körül csoportosuló liberális értelmiségiek a dráma ügyét féltették.

A szabadságharc után minden erejét a fővárosi hangversenyélet fellendítésének szentelte. 1853-ban megalapította a Filharmóniai Társaságot. Pályája csúcsán írta a Bánk Bánt, mely az utolsó Egressy Béni-szövegkönyvű operája volt. Erkel fél évszázados munkával teremtette meg a magyar operajátszás alapjait. Saját operái mellett írt népszínmű-, balett- és kísérőzenéket is. Pedagógiai tevékenysége mellett zenei intézményeket is alapított, illetve vezetett (Filharmóniai Társaság, Országos Magyar Daláregyesület). 1875-től 1886-os nyugdíjazásáig a Zeneakadémia igazgatója és zongoratanára volt. Szülővárosa, Gyula 1888-ban díszpolgárává választotta.

1839-ben feleségül vette Adler Adélt, s házasságukból később szintén zenei pályát választó fiúk születtek: Gyula, Elek, László és Sándor. Neves sakkozó, a Pesti Sakk-kör elnöke: játszmáit a nemzetközi sakkélet is figyelemmel kísérte. 1893-ban hunyt el.

[szerkesztés] Emléke

Emlékét Budapesten színház (Erkel Színház), az 1952-ben alapított Erkel Ferenc-díj, továbbá számos közterület és kulturális intézmény őrzi. Keleti Márton 1952-ben filmet készített Erkel címmel a zeneszerző életéről.