Ehnaton

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ehnaton neve
egyiptomi hieroglifákkal

praenomen vagy uralkodói név

nomen vagy születési név

Ehnaton (eredeti nevén IV. Amenhotep, uralkodói neve: Noferhepruré-Waenré, neve régiesebb átírásokban Ehnáton, Ekhnáton, külföldön Akhenaten vagy Ikhnaton stb. alakban is előfordul) az ókori Egyiptom 18. dinasztiabeli fáraója volt, az i.e. 14. században uralkodott.

III. Amenhotep fáraó és első (értsd: fő-) felesége, Tiy királynő gyermekeként született, uralkodásuk 26. évében (Kr. e. 1362 v. 1379), III. Amenhotepet annak uralkodásának 38. évében (Kr. e. 1367 v. 1350) váltotta fel, mikor az öreg fáraó hosszas betegség után meghalt, a fiatal fáraó ekkor mindössze 12 éves volt. Ehnaton Kr.e. 1367-től 1350-ig, vagy 1350/49-től 1334/33-ig uralkodott.

Felesége és uralkodótársa volt Nofertiti (más átírásban Nefertiti, Nofre-tete stb., a név jelentése kb. „a szépség érkezése”), akinek híres mellszobra az ókori művészet egyik legszebb fennmaradt alkotása. Nofertitit egyes tudósok régebben Tadukhipa hercegnővel azonosították, akit apja, Mitanni királya eredetileg III. Amenhotep háremébe küldött; újabban inkább egy Ay nevű magas rangú egyiptomit, Tiy királynő testvérét tartják Nofertiti apjának. Házasságuk pontos dátuma bizonytalan. Életben maradt fiuk nem volt, de hat lányuk született. Ők, születésük hozzávetőleges dátumával:

Meritaton – a fáraó uralkodásának 2. évében (Kr.e. 1366 vagy 1348).
Meketaton – a 3. évben (Kr.e. 1365 vagy 1347).
Anheszenpaaton/Anheszenamon, később Tutanhamon mellett királynő – a 4. évben (Kr.e. 1364 vagy 1346).
Nofernoferuaton Taserit – a 6. évben (Kr.e. 1362 vagy 1344).
Nofernoferuré – a 9. évben (Kr.e. 1359 vagy 1341).
Szetepenré – a 11. évben (Kr.e. 1357 vagy 1339).

Tartalomjegyzék

1 Az Amarna-reform
2 Ehnaton történelmi megítélése
3 Régészeti és egyéb emlékek
- 3.1 Ehnaton az irodalomban
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Az Amarna-reform

Korábban általánosan tartotta magát az a nézet, hogy Ehnaton a világon elsőként államvallássá tette az egyistenhitet, bevezetve az Egyiptomban régóta tisztelt, de addig elég periferikus szerepű, ekkortól Ré és Ozirisz szerepkörét is részben magába olvasztó Aton napkorongisten kultuszát, ezzel egyetlen istenre cserélve az addigi fő istenséget, Amon napistent és az egyiptomi mitológia számtalan más istenségét.

A tárgyi leletek azonban arra engednek következtetni, hogy III. Amenhotep támadása kizárólag Amon - és valószínűleg dúsgazdag és nagy hatalmú papsága - ellen irányult, mivel a többi isten kultuszát nem tiltották, sőt nevüket sem vakarták ki a feliratokról, mint Amonét - és még az övét is csak a nagyobb városokban üldözték. Még az új, Aton-kultusz jegyében épült fővárosban is találtak kis oltárokat, szobrokat, amelyek más istenségek tiszteletére utalnak.

Saját nevét a reform keretében Amenhotepről („Amon elégedett”) Ehnatonra („aki hasznos Aton számára”) változtatta, uralkodásának negyedik vagy ötödik évében (Kr. e. 1364 vagy 1346) új fővárost alapított, Ahet-Atont (Aton fényhegye, ma: Tell el-Amarna), és udvartartásával odaköltözött. Forradalmasította nemcsak a vallást, hanem a művészetet is: a korábbi hagyományos ábrázolásmóddal szakítva a szobrokon és képeken realistának vagy eltúlzottan naturalistának mondható stílus uralkodott.

Uralkodásának utolsó éveiben Ehnaton társuralkodót vett maga mellé, egy Szemenhkaré nevű ifjút, aki feltehetőleg az öccse volt (egy másik, valószínűtlenebb elmélet szerint pedig a férfinak öltözött Nofertiti). Szemenhkaré Ehnaton legidősebb lányát, Meritatont vette feleségül, társuralkodóként töltött három éve, majd – Ehnaton halála után – egyedüli uralkodóként töltött nem egészen egy éve alatt igyekezett kiegyezést kötni a régi és az új vallás hívei közt. Szemenhkaré fiatalon elhunyt, halálának körülményei éppúgy nem ismertek, mint Ehnatoné.

Ezután restauráció következett be, visszatért az Amon-kultusz is. Az új fáraó, Tutanhamon, aki vagy Ehnaton öccse volt, vagy egy másodfeleségétől született fia, és körülbelül tízéves gyerekként került trónra, az általános történészi vélekedés szerint bábkirály volt. Tutanhamon hamarosan bekövetkező, rejtélyes halála után egyre zűrzavarosabb helyzetbe került az ország. A központi hatalmat végül Ehnaton volt hadvezére, Horemheb ragadta magához, akinek sikerült Egyiptom nagyhatalmi helyzetét és a központi fáraói hatalmat újból megszilárdítania.

[szerkesztés] Ehnaton történelmi megítélése

Ehnaton történelmi megítélése nem egységes. A történészek és írók egy része karizmatikus, nagy formátumú, azonban reformjait valami okból, például kényszerűségből túl hirtelen bevezető politikusnak gondolja. Mások korát megelőző, s azt sajnos nemigen értő, látnoki művészléleknek gyanítják, aki sokszor magát önállósító, de a korabeli viszonyok közül kitörni mégsem tudó eszköz volt a különféle hatalmi érdekcsatározások irányítói kezében. Olyanok is akadnak, akik gyengeelméjűségét feltételezik, több jel is mutat rá, hogy valamilyen többé-kevésbé súlyosabb betegségben (epilepszia, Marfan-szindróma) tényleg szenvedett. Vannak, akik a legrosszabb emlékezetű római császárokhoz hasonlatos, megalomániás, rendkívül pénz- és hataloméhes uralkodónak tartják. Végül olyanok is akadnak, aki szerint tettei nagy része mögött felesége és uralkodótársa, Nofertiti, és/vagy környezetének más tagjai: anyja, vagy Ay Amon-főpap és alkirály állnak. Persze nem biztos, hogy az igazság kizárólag valamelyik előző lehetőséggel volna azonos.

[szerkesztés] Régészeti és egyéb emlékek

Ehnaton-szobor

Halála után utódja, Tutanhamon a papság nyomására visszatért a régi istenek, köztük Ámon főisten kultuszához. Ehnaton reformjai feledésbe merültek, a sivatag közepén felépített új városa nagyrészt romba dőlt, a kisebb kőtéglákból (talatátokból) konstruált épületek anyagát más építkezésekhez is felhasználták (így szerencsére sok megmaradt, ami azért fontos, mert nem egy kőtégla oldala feliratos).

Ehnaton emlékét, ahol csak lehetett, eltüntették, kivakarták a falfeliratokból, szobrainak arcát pedig összetörték, de több írásos emlékünk azért szerencsére megmaradt róla. Az egyik például egy thébai templomfal-felirat, amely valószínűleg egyik, a néphez vagy főembereihez intézett beszédét tartalmazza. Ez igen furcsa, mert benne egy talányos kifejezés található, ti. hogy a régi, Egyiptomban azelőtt tisztelt istenek (szó szerint) „megálltak” (talán működni?), beszüntették a mozgást. Ezt egy régész a többi isten és Aton – az állandóan mozgó, örökké létező napkorong, minden élet fenntartója, az egyetlen isten – szembeállításaként értelmezte.

Fennmaradt Ehnaton szobra is, amit a hagyomány szerint udvari szobrásza, a művészeti reformer Thotmesz készített. Egyik főembere, Ay (vagy Eye) főpap sírkamrájának falán pedig megtalálható Ehnaton irodalmi tehetségről igencsak tanúskodó, Atonhoz írt Naphimnusza, amit az általános vélekedés szerint valóban maga a fáraó költött.

Az említett szobor erősen feminin jelleget mutat. Ezt egyesek betegségnek (kötőszöveti Marfan-szindróma vagy valamilyen endokrin zavar), mások genetikai aberrációnak (pl. hermafroditizmus) tulajdonítják, ismét mások feltételezik, hogy valójában női uralkodó volt, férfinak maszkírozva (!), ami az egyiptomi történelemben egyszer-kétszer bizonyíthatóan előfordult (és ezzel magyarázzák azokat az adatokat, melyek biszexualitására utalnak). Ez esetben persze kérdéses, hogy lehetett volna számos gyerekének az apja...

[szerkesztés] Ehnaton az irodalomban

Ehnatonnal és korával több irodalmi mű is foglalkozik, pl. Mika Waltaritól a Szinuhe, Kodolányi János Mózes-életrajza, az Az égő csipkebokor, vagy Nemes Nagy Ágnes Akhenáton az égben c. verse.

Az a nézet, hogy Ehnaton az első egyistenhívő lett volna, leginkább Sigmund Freud pszichológus (a pszichoanalízis atyja) könyve (Mózes és a monoteizmus) nyomán vált népszerűvé. A legtöbb egyiptológus nem osztja ezt a nézetet.