Dacia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Dacia egy római provincia, amely a mai Erdély nyugati és déli részét, a Bánát keleti területét és Olténiát foglalta magába.

[szerkesztés] A terület meghódítása

A Kárpát-medence keleti részét a rómaiak más okok miatt hódították meg, mint Pannóniát. A dák törzsek támadásainak megszüntetése és a gazdag érc- és sóbányák megszerzése vezette őket. Sikertelen próbálkozások után Traianus császár hódította meg két hadjáratban a dákok lakta hegyeket. Sikerült megtörni ellenállásukat (107-ben), és provinciát szervezni a területből.

[szerkesztés] Gazdasága

A római hatalom megszilárdulásával elkezdődött az úthálózat kiépülése. A birodalom belseje felé állandó kőhíd vezetett át a Dunán. A tartomány székhelye Decebal király korábbi központja, Sarmizegetusa lett. Katonai táborok, s mellettük városok épültek, mint Apulum (ma: Gyulafehérvár) a Maros partján vagy Napoca (ma: Kolozsvár). Az ércbányászat fellendült az Erdélyi Érchegységben: központja Ampelum (ma: Zalatna) volt. Az aranybányák állami kézben voltak, s felszíni és tárnás művelés folyt. A bányákban a birodalom különböző részeiből hozott munkások dolgoztak.

[szerkesztés] Hanyatlása

A II. századi germán háborúkban Pannóniával együtt Dacia is hadszíntérré vált. A gótok bevonulása állandósította a harcokat. Mivel Dacia nem tudta megvédeni mögöttes területeit, mint az Pannónia esetében egészen a nagy népvándorlás koráig sikerült, Aurelianus a tartomány kiürítése melett döntött. 270-ben visszaverte a gótokat, de a provincia lakosságát áttelepítette Moesiába. Dacia közel 170 éves római uralom után ismét a barbárok földje lett. A romanizált népesség elvándorolt, magára hagyott városai hamar elpusztultak.

Római provinciák