Csallóköz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Csallóköz a Dunától északra, a mai Szlovákia délnyugati részén terül el. Nevét a valamikor a Dunába torkolló Csalló folyótól kapta. A monda szerint egykor a tündérek birodalma volt. Bővelkedett természeti kincsekben, ezért is nevezték Aranykertnek.

A Csallóköz magába foglalja a Duna menti síkság legnagyobb részét és Európa legkiterjedtebb szárazföldi szigetének számít. A folyók övezte síkság a Felvidék legtermékenyebb területei közé tartozik. Csallóköz termálvizeinek ásványianyag tartalma kedvező. Lakossága az 1940-es évek második felében történt ki- és betelepítések ellenére is döntő többségében magyar. Legnépesebb települése Dunaszerdahely.

[szerkesztés] Története

A honfoglaláskor Lél törzse szállja meg Csallóköz területét. Mátyás királynak Nagymegyer környéke volt a kedvenc vadászó területe, Komáromban pedig kedvenc hajója állomásozott. A török megszállás alatt Csallóköz Pozsonyt és a budai pasát is kiszolgálta. A csapatok felvonulási területe is itt volt. Rengeteg portya folyt ezen a területen. A rendi felkelés bizonyítékaként felgyújtják Somorja városát.

Az 1848-as szabadságharc és forradalom eseményei csallóközi vonatkozásai közé tartozik a Somorja melletti Pipagyújtónál történt kisebb ütközet is. A magyar honvédek kiépítették állomásaikat, mikor egy kis létszámú osztrák csapat rájuk támadt. 7 magyar katona meghalt és a csárdát felgyújtották. Csiliznyáradon van egy honvédsír. Sebő Lajos ezredes a tápióbicskei csatában, párbajban megölt egy osztrák ezredest. Állítólag Jókai Mór róluk mintázta A Kőszívű ember fiaiból jól ismert Baradlay – Palwicz párbajt. Nagyobb csaták nem voltak.

1918-ban Csehszlovákiához kerül ez a színmagyar terület. Földreformot hajtanak végre, melynek következményeként ide özönlenek a csehek, morvák, szlovákok és ún. kolóniákat alkotnak. 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, majd a II. világháború után ismét a megaláztatás és kegyetlenség évei következnek. A deportálások és a lakosságcsere-egyezmény keretében több ezer magyar család kénytelen elhagyni szülőföldjét. Házukba idegen telepesek költöznek.

Az itt élő népek ősfoglalkozása elsősorban a halászat volt. A legfontosabb halak: a viza, a harcsa, a ponty, a keszeg, a sőreg, a süllő, a csuka és egyéb kisebb fajok, például a vágódurbincs. A legértékesebb halunk a viza. Ez a Fekete-tengerből a Csallóköz csendes vizeibe ívni felvándorló halóriás. A halakat a piacokon árulták. A bécsi halpiacon például külön standjuk volt a csallóközi vizásoknak.

A Csallóközben telelnek át az északi vadlibafajok, s a terület kedvelt élőhelye a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában, a Duna ártéri erdeiben található a ritkaságszámba menő réti sas kiemelten védett fészkelőhelye.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum néprajzi gyűjteményében láthatók a dunai aranymosók szerszámai is. A Csallóköz egyik nevezetes tevékenysége volt az aranymosás, melynek művelői féltve őrizték titkaikat. Romantikus, de fárasztó foglalkozás volt ez, s meggazdagodni nem nagyon lehetett belőle. Csallóköz népviseletében szerepet kapott a kékfestéssel készült öltözet is. Az ősi kékfestő műhelyek azonban napjainkra sajnos megszűntek.

Észak-Csallóköz kincse a szentantali ferences kolostor: ez a nagy vonzóerejű és sok lelki örömöt, boldogságot ajándékozó búcsújáróhely három évszázada áldása a vidéknek. 1715-ben a kegyképen Szűz Mária szemeiből először víz, azután vér tört elő. Még több könnyezés is történt és csodás gyógyulások történtek a buzgó imádság hatására. Szentantal zarándokhellyé vált és mind a mai napig búcsút tartanak a kolostorban.