Balassa Imre

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Balassa (Balassy) Imre (balassagyarmati gróf) (17. század - 1683 Tállya), birtokos.

[szerkesztés] Élete

Édesapjától, Imrétől a 17. század közepén örökölte meg a divényi uradalmat, mely a központját képező várról kapta nevét, ezzel Nógrád vármegye legnagyobb birtokosa lett. Az uradalomhoz mintegy 50 település tartozott Nógrád és Pest vármegyékben , sőt még Csanád vármegyében is tartoztak hozzá birtokrészek. Mivel Csanád vármegye akkoriban a török hódoltság területéhez tartozott, ezért felvidéki magyar végváriakkal állapodott meg fele nyereségre, hogy birtokai, Makó és közel húsz, környékbeli falu adóját behajtsák neki; a feladatot éveken át a török várak között délre vágtató magyar lovascsapatok hajtották végre: fosztották ki Balassa jobbágyait, és hajtották el gulyáikat. Balassagyarmat fele is az ő birtokaihoz tartozott. Mivel Gyarmat a Balassák ősi birtoka volt, ezért jogot formáltak a vár örökös főkapitányságára. 1652-ben gróf Eszterházy Ferenc gyarmati várkapitány elesett a vezekényi csatában, így Balassa Ferenc lett az új főkapitány. A féktelen Balassa Imre azonban szintén magának követelte a főkapitányi címet, hiszen felerészben ő volt a város tulajdonosa és több háza is volt a településen. Az 1650-es és 60-as években folyamatosak voltak a Balassák közötti torzsalkodások Balassagyarmaton. Imre is Gyarmat kapitányának tekintette magát és katonáival más magyar végváriakkal szövetkezve számos rajtaütést indított a törökök ellen Gyarmatról kiindulva. 1663-ban például a törökök által nemrég elfoglalt Buják várát foglalták vissza vezetésével a korponaiakkal kiegészült gyarmati vitézek, a törökök szabad elvonulás fejében adták át a várat. A magyarok azonban a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat és legnagyobb részüket megölték.

A divényi várban lakozó Balassa Imre sűrűn került összetűzésbe a környékbeli birtokosokkal, határvitáiból, jogtalan hatalmaskodásaiból számtalan pereskedése származott. 1656-ban saját divényi várkapitánya, Libercsey Mihály is megundorodott ura bűntetteitől, és legnagyobb ellenlábasához, a gácsi várat uraló Forgách Ádámhoz szegődött szolgálatra.

Időközben Imrét emberölés vádjával Bécsbe idézték, mert feleségét, Lippay Borbálát a divényi vár ablakán kihajította. Mivel a főúr a tárgyaláson nem jelent meg, a birtokait elkobozták, őt száműzetésre ítélték. Hamarosan azonban – befolyásos udvari barátai segítségével – visszakapta minden uradalmát. A garázda gróf felfogadva a környék szegénylegényeit és csavargóit, sorra dúlta a szomszédos nemesi kúriákat és falvakat. Megtámadt egy török kereskedelmi szállítmányt is, ezzel megszegve az 1664-es vasvári békét. A Bécsből várható felelősségre vonás elől Erdélybe menekült, de ottani rokonai ellenségesen fogadták, ezért inkább visszatért Pozsonyba. 1665-ben Wesselényi Ferenc nádorispán ítélőszékében 32 rendbeli nyilvános hatalmaskodás miatt bűnösnek nyilvánított Balassát a pozsonyi várba zárták be. Ő azonban még az év vége előtt megszökött és divényi várába menekült.

1666. március 21-én embereivel a környék jobbágyait összeterelte, hogy régi ellenfelei, a Forgáchok gácsi várát elfoglalja. Mintegy kétezer paraszt és 3 – 400 hajdú részvételével indult el a támadás kibontott zászlókkal, dobszóval, kiabálással, erős lövöldözéssel kísérve. Maga a gróf nem ment el Gácsig, hanem távolabbról, egy patak partjáról figyelte az eseményeket. Gács várához érve az ostromlók leverték a lakatokat a kapuról, majd behatoltak a külső várba. A heves tűzharc puskaropogását még a távoli Divényben is hallották. A lövöldözésben Forgách gróf egyik embere meghalt, másiknak a kezét lőtték meg. Az ostromlók behatoltak az istállókba, ahonnét elrabolták a lovakat. Felverték a vár alatti majorokat is, a lakosság juhait, disznóit elhajtották. Amit nem tudtak elvinni, azt leölték, és a patakba hajították. A majorgazdát megkötözve elhurcolták Divénybe, és tömlöcbe vetették. Ezt megelégelve 1666 őszén a Wesselényi Ferenc nádorispán vezette, mintegy háromezer főnyi katonaság ostrom alá vette a divényi várat, amit alig egynapi lövetés után feladtak gyáva védői, akik a nádornak átadták a megkötözött Balassa nagyurat. A garázda rablólovagot a nádor murányi várába szállították el, majd onnan Pozsonyba.

1667 júniusában kiengedték rabságából, azonban vagyonát jelentősen megsarcolták, és divényi várába sem költözhetett vissza, ide császári őrséget helyeztek. Viszont engedélyezték neki, hogy a várhegy alatt építsen magának egy új várkastélyt. A várkastély 1670-re el is készült, bejárata fölé a következő szöveget vésette: Homo proponit, Deus disponit (azaz Ember tervez, Isten végez). A főúr új várkastélyában tovább folytatta mulatozásait, mindennapos tivornyáit. Időközben 1669-ben megszerezte a Pest vármegye főispánja címet is, ami a valóságban nem sokat ért, mert Pest vármegye a török hódoltság területére esett.

Titokban azonban várának visszaszerzését tervezte. Ennek érdekében összebarátkozott a császári zsoldosok kapitányával, akit tisztjeivel együtt meghívott a várkastélyába. Itt a mulatozás alatt leitatta őket, majd a berohanó cimborái mindet lekaszabolták. Felöltve a ruháikat még aznap éjjel bemasíroztak a várba, aminek gyanútlan őrségét lefegyverezték. A fékezhetetlen rabló újabb gaztette kiváltotta a bécsi udvar haragját. 1674-ben mintegy négyezer főnyi császári sereg vette ostrom alá Divény várát, azonban kénytelenek voltak szégyenszemre elvonulni a Balassa által védett vár alól.

Az elbizakodott főúr tovább folytatta rablásait, majd csatlakozott a Thököly Imre vezette kuruc felkeléshez. 1679-ben azután végleg kelepcébe került divényi várában, amikor Strassaldo és Leslie császári tábornokok csapatai vették ostrom alá. Erős ágyúzás után a császári zsoldosok rohammal elfoglalták a várat, ahol ismét foglyul ejtették a garázda nagyurat. A várat végleg felrobbantották, Balassa Imrét pedig bebörtönözték és minden birtokát elkobozták.

De ő ismét megszökött és Tállyán halt meg 1683-ban.

[szerkesztés] Művei

Állítólag megmaradtak – legalábbis a Borovszky Samu féle Nógrád megye kötet szerint – azok a levelek, melyeket az 1650-es években a liptói ispánhoz intézett a gyarmati várhoz szükséges közmunkák kiállítását sürgetve.

Naplókönyve 1679–1680. (ívrét 84 oldal) kéziratban megvan az Országos Széchényi Könyvtárban. Nagy részét jószágainak kormányzására vonatkozó jegyzetek, panaszlevelek és folyamodások teszik; részben sajátkezűleg van írva; eleje és vége hiányzik.