Szarv

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A szarv szaru, szorosabb értelemben a kérődző emlősök egyik csoportjának, az u. n. üreges szarvuaknak (Cavicornia) fején előforduló nyujtvány. Ilyent viselnek az ökrök (Bos), az antilopok, kecskék, juhok, a zsiráf és az orrrszarvú (Rhinoceros). Különös figyelem tárgyai a szarvak a magyar-erdélyi szarvasmarhánál, mert annak értékét befolyásolja szarvainak szépsége. Általános értelemben szarvnak nevezik a legkülönbözőbb más állatok testén előforduló különböző nagyságu és alaku nyujtványokat. Ilyeneket találunk bizonyos bogarakon (szarvasbogár). A valódi szarv egyes esetekben sörték összenövése folytán keletkezett tömött kinövés, minő a szarvorrué (Rhinoceros), az üreges szarvuaké ellenben a homlokcsont csapját borító üreges, szaruállományu hüvely. A szarvasfélék ágas fejnyujtványai vagy szarvai egészen más természetüek, csupán csontállományból állanak és éppen ezért ezeket, megkülönböztetésül a valódi szarvtól, agancsoknak nevezzük. A szarv a hajszálra, szőrökre, karmokra, pikkelyekre, tollakra stb. emlékeztetőleg szaruállományból áll (keratin). A hígított káli a szaru legnagyobb részét feloldja, ilyenkor ammoniák képződik; ha ecetsavban főzzük, kocsonyává válik, ha pedig kénsavval kezeljük és főzzük, leucin és tirozin áll elő belőle. Egykor a szarvakat igen különböző célokra használták, igy ivópoharakat, olaj, bor és más folyadékok eltartására szolgáló edényeket készítettek belőlük, de fúvós hangszer gyanánt is használták.

Az iparban az ökörszarv csak másodrendű szerepet játszik; sokkal becsesebbek a délamerikai, csúcsokon majdnem egyharmadig fekete, egéyb helyeken fehér, igen szilárd állományú, tiszta és áttetsző nagy szarvak. A magyar ökör szarvai szürkék, zöldesek vagy feketések fehér keverékkel; az ir tulokéi világos szinüek és a feldolgoztatáskor átlátszókká válnak. A bivaly szarvai keményebb összeállásúak, állományuk finomabb, színük sötétbarna vagy feketés és csiszolva fénylenek. A kecskék, juhok, zergék stb. szarvai sokkal kisebb értékűek. A szarv hegyes, tömör csúcsát legfőképen az esztergályosok, az üreges részt pedig a fésüsök dolgozzák fel. A nyers szarvat 2-6 hétig hideg vizben áztatják s aztán szilárd tárgyhoz való ütögetéssel szabadítják meg a csontcsaptól. Ezután lefürészelik tömör végét, az üreges részt pár napra megint hideg vizbe, majd néhány órára forró vizbe helyezik és hevítés után hosszában ketté vágják. További hevítés után a szaruállomány könnyen lelapítható s ekkor lemezeit meleg vaslemezek között préselik fokozatos nyomás alatt. A vízben való lágyítás után e szarulemezek hasonlítanak a nyers anyaghoz s igy kerülnek a kereskedésbe. Ha átlátszóbbá akarják tenni, akkor széntűz felett puhítják, a foltoktól és rostoktól megtisztítják, majd két napig hideg, pár óráig meleg vizben lágyatják, olvasztott faggyúba mártják, melegített vaslemezek között rétegezik és erős nyomásnak teszik ki. A szarulemezek hasíthatók és vékony lemezekre fürészelhetők. A kisebb lemezek nagyobbakká forraszthatók nyomás alatt s ugyancsak nyomás útján rudak is állíthatók elő. A szaru csiszolására rendesen horzsolókövet, csiszolóvásznat stb. használnak. A szaru feldolgozásánál keletkezett hulladékot trágyának és a vérlúgsógyárakban használják; de ismét eggyé önthetik és szaruanyag gyanánt értékesíthetik. Ha a szaruállományt állandóan puhává és hajlékonnyá akarják tenni, akkor tíz napig 1 liter viz, 3 liter sósav, 2 liter faecet, 5 kg csersav, 2 kg borkő és 2,5 kg kénsavas cinkoxid keverékében áztatják. A pácolásnál és festénél különböző anyagokat és eljárásokat alkalmaznak; a feketére festéshez 120 g kénesőből, 120 g sósavból és 500 g vizből álló keveréket készítenek, ebben 12 óráig állni hagyják, majd kimossák, 1-2 óráig 15 g kénmáj, 500 g víz keverékébe helyezik s aztán jól megmossák. A szin azonban csak fölületes. Ha a békateknőhöz hasonlóvá akarják tenni, akkor néhány órára 1 rész sósav és 3 rész víz 30-38 C°-os keverékébe helyezik, helyenkint 2 rész szódából, 1 rész égetett mészből és 1 rész miniumból készített tömeggel borítják be, 10-15 perc mulva kimossák, megszárítják, majd ismét 4 rész berzsenyoldatból, 1 rész nátronlúgból készített fürdőben mossák meg, aztán 10-12 óra multán megszárítják és csiszolják. Hogy fémes fényt nyerjen, klórcinkbe, krómsavas cinkoxidba, klórrézbe, krómsavas rézoxidba mártják, amelyek neki különböző szineket adnak, valamennyit azonban a jódkálium pirossá változtatja.

Ez a biológiai tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!