Rigoletto

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Rigoletto Guiseppe Verdi három felvonásos operája. Szövegkönyvét Victor Hugo Le roi s'amuse című színdarabja alapján Francesco Maria Piave írta. Premierje 1851 március 11-én volt a velencei La Feniceben volt. Az Opera Americana felmrése szerint a Rigoletto a kilencedik legtöbbször játszott opera Észak-Amerikában.

Tartalomjegyzék

1 A szöveg költője: Victor Hugo (1802-1885)
2 A mű keletkezése és társadalmi háttere
3 Szereplők
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A szöveg költője: Victor Hugo (1802-1885)

Victor Hugo 20 éves, amikor első verskötete megjelenik. Ezek a versei nagyrészt még a klasszikus mintaképeket tükrözik, de már ezekben a zsengékben is megmutatkozik a lángész: nyelve, verselése, költői képzelete igen erőteljes.

A királyság restaurációja után egy darabig szoros kapcsolatot tart fenn XVIII. Lajos udvarával. A költő azonban érzi, hogy nem itt a helye. Ebben az időben írja első regényeit, az „Izlandi Han”-t, a „Bug Jargal”-t, majd Cromwell című drámájával lép a közönség elé. Már első munkáira is rányomja bélyegét a fiatal író kibontakozó egyénisége: az akadémikusok szürke, óvatos jellemzése helyett merész, néha meghökkentően nyers színek; a stílus széles, magávalragadó hömpölygése; kemény, szinte rikoltó ellentétek: fény és árnyék, jó és gonosz, tiszta emberiesség és sátáni, sötét aljasság: a romantika, a szárnyaló képzelet röpíti történeteit. Egyre határozottabbá válik írói és filozófiai magatartása is: a gyengékért, az elnyomottakért - az erőszak, a zsarnokság, a pusztulás ellen!

Hitvallásának első jelentős foglalata a Hernani című dráma. A műben Hugo szinte kinyilatkoztatja a romantikus költő programját: harc az avult, megkövesedett formák ellen... küzdelem az új művészetért!

Az 1830. február 26-án bemutatott Hernani sikere után egyre-másra jelentkezik újabb drámai alkotásaival: Lukrécia Borgia, Tudor Mária, Ruy Blas. A nagy drámai alkotásokkal egyidejűleg Victor Hugo, a regényíró is nagyjelentőségű művekkel gazdagítja a világirodalmat. A költő azonban nem éri be a történelmi freskóval: ismét a humanista lép előtérbe, aki a jogtalanokért, a kisemmizettekért, a nyomorultakért emel szót. Ugyanebből az időből származnak novellái, melyeknek éle az osztálybíróság túlkapásai ellen irányul. „Les Feuilles d'Automne” - „Őszi levelek” (1831) című művével pályájának új fejezete kezdődik: a költő megtalálta igazi hangját: a forradalomról, a szabadságról, a jövő szépséges hajnalhasadásáról énekel.

Ekkor már az egész világ felfigyel rá. Egyetemes írói tehetség, aki mint költő, regény- és drámaíró egyaránt a francia irodalom élén halad.

Az 1848-as forradalom az alkotmányozó nemzetgyűlés balszárnyán találja. Bátor baloldali magatartásáért 1851-ben, a „kis Napóleon” államcsínyje után menekülnie kell hazájából. A hazájától távol töltött évek felfokozzák költői erejét, forradalmi hevületét, megingathatatlan szabadságharcos magatartását. A hatvanas években írja a regényirodalom kiemelkedő remekeit: a „Nyomorultak”-at (1862), a „Tenger munkásai-t” (1863), és a „Nevető ember”-t (1869). A szatírák egész sorozatában ostorozza III. Napóleont, aki iga alá hajtotta a francia népet, esztelen háborúkba kergeti a nemzet színejavát s gaz politikájával egész Európa, az egész emberiség békéjét fenyegeti. A Les Châtiments - Büntetések (1853) a harcos poétát állítja elénk, aki egyetlen napra sem piheteti tollát, minden perce hazájáé, népéé és a zsarnokság ellen vívott küzdelemé.

1870-ben, III. Napóleon bukása után, visszatér hazájába. Hamarosan szembekerül a francia reakcióval. A politikai hajsza, melyet ellenfelei indítanak ellene, nem ingatja meg állásfoglalásában. A 70 éves költő újabb és újabb alkotásokkal áll ki az igaz ügy mellett.

Victor Hugo művészi pályája töretlen vonalban emelkedik. Pályája kezdetén az emberiesség, a humanizmus védelmében emelte fel szavát, majd - ahogy a történelem mind több és több tapasztalattal bővítette politikai ismerteit - egyre határozottabban állt ki a forradalom, a szabadság és a béke ügye mellett, hogy aggastyán korában elérkezzék pályája csúcsára: a 80 éves költő hűséges, harcos szövetségesként áll a párizsi proletariátus, a francia kommün mellett.

[szerkesztés] A mű keletkezése és társadalmi háttere

Victor Hugo drámája: Le roi s'amuse (A király mulat) az 1830-as évek elején Párizsban került először előadásra. A bemutató botrányba fúlt. A francia kormány teljesítette a reakciós körök kívánságát és Hugo remekműve többé nem szólalhatott meg a párizsi színpadokon. A királypártiak és a klerikálisok valójában persze nem a felhozott indokok miatt támadták a szerzőt. A koronás főket állította pellengérre, akik könyörtelenül eltipornak minden ellenvéleményt, a nép érdekeit feláldozzák, csakhogy saját bűnös vágyaikat kielégíthessék. A felség - Victor Hugo forradalmi erejű írásában - sima, finom modorú gavallér, valóságos lovag: táncban, bajvívásban, széptevésben legelső. A király figurája mellett ott áll Triboulet (a megzenésített változatban Rigoletto), az udvari bolond. A költő éles fénnyel világít rá a szolgára, akit a hajbókolás, hízelgés, alázatoskodás hitvány emberré tesz, farkassá, aki önnön társaiba, a többi udvaroncba is belemar. Emberek, akiket egyetlen cél hevít: minél közelebb kerülni a hatalom dúsan terített asztalához, minél többet markolni az odavetett koncból és eltiporni a versenytársakat, akik veszélyeztetik a rablott zsákmányt.

Piave, Verdi barátja és szövegírója, húsz évvel a bemutató után kapja kézhez a dráma kéziratát. Gyorsan átdolgozza opera-szövegkönyvvé, mert felismeri, hogy Victor Hugo célkitűzései is Giuseppe Verdi drámai programja úgyszólván azonos. A cenzúra visszautasítja. Később, megrettenve az olasz közönség heves tiltakozásától, az osztrák hatóságok mégis beleegyeznek a mű előadásába, de a következő változtatásokat követelik - a király személye helyett polgári személyt kell a dráma középpontjába állítani, a törvénytelen szerelmet egyházi esküvővel jóvá kell tenni, Gildának (a dráma hősnőjének) nem szabad erőszakos halállal elpusztulnia, hanem valami „békésebb módon”: betegség végezzen vele. Sem Hugo remekét, sem a maga alkotását nem engedi megnyomorítani. Hosszas viták után, a közvélemény nyomására, a császári hivatalnok urak kénytelenek meghajolni Verdi és az olasz nép akarata előtt.

A művet 1851. március 11-én a velencei Fenice-színházban mutatták be. Első magyar előadása 1852. december 18-án volt.