RF–8

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

RF–8 (GAZ–98)

Általános tulajdonságok
Személyzet	2
Hosszúság	5,11 m
Szélesség	2,525 m
Magasság	2,71 m
Tömeg	892 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat
Elsődleges fegyverzet	7,62mm DT géppuska
Másodlagos fegyverzet	kézigránát
Mozgékonyság
Motor	GAZ–M–1 benzinmotor 37 kW (50 LE)
Felfüggesztés	csúszótalp
Sebesség	80 km/h
Teljesítmény-tömeg arány	41 kW/t
Hatótávolság

Az RF–8 (GAZ–98) a II. világháború alatt a Szovjetunióban kifejlesztett és gyártott légcsavaros szán (aeroszán).

A Szovjetunió Állami Védelmi Bizottsága 1941-ben adott megbízást M. V. Veszeljovszkijnak egy aeroszán megtervezésére. Veszeljovszkij már 1932-től foglakozott aeroszámok tervezésével, nevéhez fűződtek a GGAT–3, a KM–4 és a KM–5 típusjelű modellek. Veszeljovszkij 1941 novemberére elkészült a jármű terveivel, a gyártással pedig a Gorkiji Autógyárat (GAZ) bízták meg. A sorozatgyártás ésszerűsítése érdekében a GAZ néhány változtatást hajtott végre az eredeti terveken, ezt a munkát a gyár főkonstruktőre, Andrej Lipgart végezte el. Az RF–8 aeroszán első példányai 1941. december végére készültek el. A jármű a gyártónál a GAZ–98 típusjelet kapta.

[szerkesztés] Alkalmazása

A GAZ-nál elkészült aeroszánok egyből a frontra kerültek. Felderítésre, összeköttetésre, járőrözésre, és gyakran bevetésekre is használták. 1941-1942 tele különösen csapadékos volt, ez pedig kedvező feltételeket teremtett az aeroszámok alkalmazásához. A Vörös Hadseregben kizárólag aeroszánokkal felszerelt nagyobb alakulatok is voltak.

[szerkesztés] Szerkezeti kialakítása

Az aeroszámoknál általánosan alkalmazott repülőgépmotor helyett az RF–8-ba a lényegesen olcsóbban gyártható négyhengeres, soros elrendezésű, folyadékhűtésű, benzinüzemű GAZ–M–1 gépkocsi-motort építették be. A motor teljesítménye 37 kW (50 LE) volt, ez a 2,35 m átmérőjű légcsavarral maximálisan 2-2,1 kN tolóerőt biztosított. A motor kéttollú fém légcsavart hajtott fordulatszámcsökkentő hajtóművön (reduktoron) keresztül. A fém légcsavar megbízhatóbb volt, mint a korábbi modelleken alkalmazott fa légcsavarok, ugyanis az erdős-boktor terepen kevésbé volt sérülékeny. A légcsavarokat elölről a törzs oldalára szerelt kereszerkezet védte, amelyeket feltűnő élénkpiros színűre festettek. Ezek a rudak egyúttal azt is megakadályozták, hogy a légcsavar az útjába kerülő tárgyakban vagy személyekben okozzon sérülést. A motort a törzs hátsó részére két pilon segítségével egy gondolában helyezték el. A motor előtt volt beépítve a vízhűtő radiátora, a motor mögött pedig reduktor volt a légcsavarral. A motor a motortartó bakra gumi rezgéscsillapítók közebiktatásával csatlakozott. A törzs motor alatti részébe építették be a 80 l-es üzemanyagtartályt és az akkumulátort.

Törzse fából készült dobozszerkezet, amelynek felső része félig nyitott volt, ahol a személyzet foglalt helyet. A motorgondola és a futóművek rögzítési pontjai környékén a faszerkezet fém erősítést kapott. Személyzete két fő volt. A vezető hátul, a lövész pedig elől foglalt helyet. A lövész 7,62 mm-es DT géppuskáját a törzs elülső részére épített állványra lehetett rögzíteni. A törzsben a géppuskához 10 db tárnak alakítottak ki tárolóhelyet. Az éjszakai használathoz az orr-részre fényszórót építettek.

Az RF–8 futóművét négy független felfüggesztésű csúszótalp alkotta, amelyek teleszkóppal ellátott rugóstagokra és a hozzá kapcsolódó lengőkarokra voltak rögzítve. Az elülső két sítalp kormánypzható volt, ezek elfordításával lehetett irányítani az aeroszánt. A sebességet (tolóerőt) a motor fordulatszámának változtatásával szabályozták, a fékezést pedig a hátsó csúszótalpakba épített és annak síkjából kitolható fékező karmokkal oldották meg. A csúszótalpak fából készültek, de körben fém védőlemezt kapott. Az elülső és hátsó csúszótalpak mérete megegyezett.

A futómű rendelkezett még egy speciális felszereléssel. A hosszabb ideig egy helyben álló aeroszán csúszótalpai gyakran lefagytak a hóhoz, és a légcsavar teljesítménye nem volt elég az elinduláshoz. Ezért az egyik oldalra beépítettek egy olyan acélsodronnyból és pedálból álló szerkezetet, amellyel a vezető össze tudta húzni az egyik hátsó rugóstagot, majd hírtelen elengedve a járműnél oldalirányú ringást lehetett előidézni. Ez, és a légcsavar tolóerej már általában elegendő volt ahhoz, hogy a lefagyott jármű elinduljon.

[szerkesztés] Továbbfejlesztett változat

1942-1943-ban Ivan és Alekszej Beszkurnyikov modernizálták az RF–8 aeroszánt. A továbbfejlesztett változatba a gépkocsi-motor helyett lényegesen erősebb, 81 kW-os (110 LE-s) M–11 repülőgépmotort építettek, ez nagyobb sebességet biztosított a járműnek. A repülőgépmotort egy fém keretszerkezettel rögzítették a törzshöz. A modernizált változat a GAZ–98K típusjelet kapta.

Kialakítottak egy zárt kabinnal épített parancsnoki változatot is, ezen azonban nem volt fedélzeti fegyver.

[szerkesztés] Források

И. Ювенальев: Стремительный снежный рейд (аэросани РФ-8-ГАЗ-98), Моделист-Конструктор, №3, 1981

II. világháborús szovjet harcjárművek
Kisharckocsik	Úszó harckocsik	Könnyű harckocsik
T–27	T-37 \| T-38 \| T-40	T–26 \| T-50 \| T-60 \| T–70 \| T–80
Gyorsharckocsik	Közepes harckocsik	Nehéz harckocsik
BT-5 \| BT-7 \| BT-8	T-28 \| T–34 \| T-44	T-35 \| KV-1 \| KV-2 \| ISZ-2 \| ISZ-3
Önjáró lövegek			Önjáró légvédelmi lövegek
ZISZ-30 \| SZU-5 \| SZU-76 \| SZU-85 \| SZU-100 \| SZU-122 \| SZU-152 \| ISZU-122 \| ISZU-152			T-60Z \| T-70Z \| T–70
Páncélautók
D-8 \| D-12 \| D-13 \| FAI \| BA-10 \| BA-11 \| BA-20 \| BA-21 \| BA-3 \| BA-6 \| BA-27 \| BA-64 \| BA-I \| LB-62 \| LB-23
Kétéltű páncélautók	Féllánctalpas páncélautók	Páncélozott vontatók	Improvizált járművek
PB-4 \| PB-7 \| BAD-2	BA-30	T–26T \| Komszomolec	HTZ-16 \| IZ \| NI
Aeroszánok		Kísérleti harcjárművek
ANT-IV \| NKL-16 \| NKL-26 \| RF–8 \| ASZD-400		SZU–14 \| A-40 repülő harckocsi \| SZU-100Y \| PPG