Passacaglia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A passacaglia (fr.: passacaille, sp.: passacalle vagy pasacalle) egy zenei forma és egy udvari tánc is egyben. A szó a spanyol pasear (sétálni) és calle (utca) szavakból eredeztethető, ezért feltételezhetjük, hogy vándorszínészek és -muzsikusok adhatták elő.

Eredetileg egy lassú olasz vagy spanyol tánc, 3/4-es ütemmutatóval. Később egy instrumentális művé vált, ahol az egyik sor melódiája az egész darab alatt ismétlődik, míg a többi sor szabadon variálódik. Ez alapján a chaccone-nal lenne egyenlő, de van eltérés, mégpedig az, hogy a chaconne-nál az említett ismétlődésnek mindig a basszusban kell lennie.

Sok passagalica téma alakult ki, amelyek saját nevet is kaptak az idők folyamán. Ilyen pl. a La Follia (la folia vagy la folie d'Espagne - a spanyol könnyelműség). Ez a formáció a barokk zene kora alatt volt népszerű. Nevét egyébként arról kapta, hogy ez az akkordsor spanyol népi dallamokon alapszik. Jean-Baptiste Lully-től kezdve Arcangelo Corellin és Szergely Rachmaninyovon át Vangelisig (az 1492: Paradicsom meghódítása c. filmben) igen sok szerző használta, nem csak passagalicának. Másik híres példa Christian Friedrich Witt (német, 1660-1716) d-moll passacagliája, amit sokan tévesen Johann Sebastian Bach művének tartanak (BWV Anh. 182).

Híres passacagliák még Bach BWV 582-es c-moll passacaglia és fúgája, Henry Purcell "When I am Laid in Earth" áriájka a Dido és Aeneasból, Josef Rheinberger 8. orgonaszonátája, Johannes Brahms 4. szimfóiájának fináléja, ahol Bach BWV 150-es kantátájának feldolgozása szól (ugyan maga a szerző nem titulálta passacagliának, de szerkezete miatt az), Johan Halvorsen igen sok művében használta (amelyek igen népszerűek egyszerűségük ellenére magas zenei tartalmuk miatt), Anton Webern Passacaglia Op. 1 (1908), Dohnányi Ernő: Variációk egy gyermekkori témára, Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics 8. szimfóniája, ill. Benjamin Britten egy-két műve sorolható ide.