Lapp nyelv

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A számik (lappok) Skandinávia északi felében (Norvégiában, Svédországban, Finnországban ill. Oroszországban, a Kola-félszigeten) élő, finnugor nyelvet beszélő nép. Nyelvük nem egységes, nem is beszélhetünk egyetlen számi nyelvről: mintegy kilenc-tíz nyelv van.

Három fő csoportba soroljuk ezen nyelveket:

déli-számi
- (tényleges) déli-számi nyelv
- umei-számi
északi-számi
- pitei-számi
- lulei-számi
- (tényleges) északi-számi
keleti-számi
- inari-számi
- kolta-számi
- kildini-számi
- teri-számi
- akkalai-számi

Beszélőik számát tekintve nincsenek pontos adataink, 30–70 ezer körülire teszik. Az elmúlt évtizedek asszimilációs politikája és a számi státus bizonytalan meghatározása miatt adódik ez a bizonytalan szám. A legnagyobb számi nép az északi-számi, ők 15–30 ezren lehetnek. Könyvek, folyóiratok, újságok jelennek meg ezen a nyelven. Hasonlóan fejlődő nyelv a lulei-számi, ill. most már a déli-számi is. Inari és kolta nyelven jelennek meg még – ritkán – írások.

Számi nyelven több rádió- és televízióadás is van: ezen a nyelven műsort sugároz a finn YLE, a svéd és a norvég rádió is.

A lappok maguk nem szeretik a lapp megjelölést (lappalainen, lappisk stb.,) mivel az északi nyelvekben a lapp szónak pejoratív, lenéző hangneme alakult ki vö. a cigány és a roma szó esete) , ezért a saját önmegnevezésüket (sámi) használják. Korábban a svédül a lappokat "finn"-nek nevezték, így a lappok által lakott terület egy részét is Finnmarknak nevezik. Lappföld lapp neve: Sápmi .

[szerkesztés] A lapp zene

A lappok ősi éneke a jojka/joiku, amely főleg az előadásmódot szabja meg, csak közvetlen hallás után lehet megismerni, az ötvonalas kottarendszerbe való rögzítése lehetetlen. Ez egy olyan hangképzési technikát igényel, amelyet kívülállónak szinte lehetetlen elsajátítani, ezért az autentikus énekesek hangját sok-sok hangszalag őrzi.

A pogány tradíciókhoz kapcsolódó ének azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert a lappoknál 1637-ig sámánhit volt az uralkodó vallás. A sámánszertartás fontos része volt a jojka, tulajdonképpen zsolozsma, vagy varázsének a halott hősök idézésére, akiket segítségül hívnak. A hang rezegtetése eszköz a révület állapotának megteremtéséhez. A néphit szerint a szellemek nem törődnek az emberek mindennapi beszédével, de figyelnek a rendkívüli hangokra és szavakra. A jojkában használatos szavak egy része ezért szóhasználaton kívüli, kiejtésük a szertartásokon kívül tilos, szintúgy ismertetése kívülállók számára.

A dalokat hangszeres kíséret nélkül adják elő, zenekultúrájuk az énekben nyilvánul meg. A kíséret hiánya tette lehetővé a dallam ugráló mozgását, valamint a többi sajátosságot: a hang rezegtetését, a glissandókat, valamint a hangrezgés hirtelen megszüntetését a gégefő nyílásának gyors bezárásával. Kétfajta előadási mód különböztethető meg, ők mindkettőt jojkának hívják, az egyik tág hangterjedelmű (10-11), kiáltozó, a másik dünnyögő, mély fekvésű, szintén tág ambitusú, ez utóbbi szándékában a bűbájos varázsló ráolvasás sejthető. A lapp dalok zenei értelemben képszerűek, a legritkább esetben szól általános dolgokról, mindig van valami tárgya, amelyet az előadó szemszögéből, szubjektív érzelmi töltéssel ábrázol - de nem csak ábrázolja, hanem a természethez való bensőséges viszonyából adódóan egészében megragadja azt. Szűkszavú értelmes szövegeik be vannak ágyazva értelmetlen, de szimbolikus egytagú vokalizálásba, amely vagy szimpátiát fejez ki (la-la, no-no), vagy antipátiát (lö-lö, lü-lü), esetleg érdektelenséget (go, jo, wu). A szöveg többnyire nem marad személytelen, neveket helyettesítenek be, amelyek generációnkként cserélődnek: van mindenkinek saját jojkája, vagy gúnydala, amit természetesen nem ismer. A szöveges üzenet azonban szinte lényegtelen, teljesen a dallam alá rendelődik, hisz az előadó célja minél távolabb kerülni a beszélt nyelvtől (beszélt - és az énekhangot ennek megfelelően máshol képzi). Vannak olyan névre szóló jojkák, amelyeknek hőseit senki sem ismeri a faluban.

Zeneileg jellemző a feszes ritmus, páros és páratlan ütemű kb. megegyező arányban. Hangsoraik változatosak: a pentaton és diaton mellett különleges skálák is előfordulnak, a lapp dalok zenei gondolkodásmódja mégis a félhang nélküli ötfokúságon nyugszik, jellemző a kvart, kvint és oktáv valamint a dúr hármashangzatok központi szerepe. Szembetűnő szerkezeti sajátosságuk: a nálunk szokásos 4-soros dalformából alig akad néhány, általában motívum ismételgető, regösénekeinkhez hasonló szerkezet az uralkodó. Az ütempárban egy kb. 10-25 taktusból álló részt éreznek egy szakasznak, ami után egy kb. egy ütemnyi szünetet tartanak, és kezdik a második szakaszt, de ennek ütemszáma nem egyezik az elsőével. Sok az improvizatív elem, mégis tulajdonképpen a motívumok cserélgetése, egy modell szabad formálása. Elvben ugyanaz a dal különböző énekesek előadásában eltérő formákat is ölthet. Az előadás módjához tartoznak a törvényszerű ékesítések, hangmozgatás- ez adja énekük misztikus jellegét.

(Forrás: SZOMJAS-SCHIFFERT György, A finnugor zene vitája, Budapest, 1976.)