Kína gazdasága
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
1978-ban Kína szakított a szovjet tervgazdálkodási modellel, és fokozatosan áttért a szocialista piacgazdaságra, ahol a piacgazdaság és a tervgazdaság együttműködik. A fokozatos gazdasági reformok és a piacnyitás következtében Kína hihetetlen mértékű fejlődést produkált az 80-as - 90-es évek során.
Ma Kína az Amerikai Egyesült Államok után a világ második legnagyobb gazdasága, és évi átlagos 8%-os gazdasági gyarapodásával a világ legfejlődőbb országa. Optimista látásmód szerint Kína gazdasági fellendülésének a csillapodása a későbbiekben sem várható, azonban a világpiactól való erős függés, a környezetszennyezés, illetve a szociális háló megbomlása az, amelyek az új gazdasági struktúra velejárói kisebb fokú óvatosságra ad okot.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Gazdaságpolitika alakulása
[szerkesztés] Agrárreform
Deng Xiaoping a gazdaság megreformálását az agráriumnál kezdte. Az 1970-es évek kollektivizált földjein a termelés stagnált, a vidéki életszínvonal jóval elmaradt a várositól. Az új kommunista vezetés célja a falusiak a termelésben érdekeltté tétele volt. Ennek első lépéseként 1979-ban 20 %-kal, a következő két évben további 13 %-kal növelték a termény felvásárlási árakat.
Egyes szegényebb régiókban a helyi hatóságok kísérleti jelleggel magánszemélyeknek adtak ki földeket, rájuk bízva a termelés és az eladás megszervezését. A földek kiadása 1982-től általánossá vált, megjelent a tartós bérlet fogalma. A reform előtt a termőterületek mintegy 5 %-a volt családi birtok, az új lehetőségek ezeknek a gazdaságoknak kedveztek. A bérbe vehető földekkel növelve területeket, komoly gazdaságokká alakulhattak, és a piac bővülésével párhuzamosan egyre nőtt a termelés, egyre több pénz halmozódott fel vidéken.
Az agrárreform kiemelkedően pozitív hatása a termény mennyiségében mutatkozott. 1985-re a megtermelt mennyiség a legtöbb mezőgazdasági termék esetében a duplájára nőtt 1978-hoz képest. Így jelentős mennyiségű többletpénz juthatott vidékre, ami az ottani életszínvonal növekedését is jelentette. Viszont nagyfokú anyagi különbségek keletkeztek a vidéki lakosság körében, megjelent az állástalanság fogalma, és a minél nagyobb terményhozam érdekében megindult a földek kihasználása is.
[szerkesztés] Vidéki ipari fellendülés
Az 1950-es – 1960-as évek iparosítása során a városokban épült új gyárak lehetetlenné tették a falusi ipar működését, így az nagymértékben visszaesett. Az 1970-es évektől kezdve a hatóságok egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a szövetkezeti tulajdonú gyárak fellendülésére. Az ekkor pártolt öt vidéki iparág a vas-, a cement- és a műtrágyagyártás, mezőgazdasági gépek készítése és a vízenergia hasznosítása volt.
Az 1980-as évek közepén az agrárreformon meggazdagodott parasztság egy része is a falusi ipar újjáélesztésében látott befektetési lehetőséget. A nagyon olcsó munkaerőre alapozva rengeteg textilipari üzem létesült. Azóta a vidéki ipar már a könnyűipar minden ágában jelen van, az ország ipari termelésének 25 %-át adja.
A vidéki ipar mindössze 5 %-a van magántulajdonban, nagyrészt a kollektív tulajdon a meghatározó. Jellemzője, hogy a bérek nagyon alacsonyak, a munkakörülmények elfogadhatatlanok, alapvető munkabiztonsági előírásokra sem ügyelnek, sőt még mindig jellemző a gyerekek foglalkoztatása is.
[szerkesztés] Állami szektor reformja
Az óriási ütemben gyaraapodó magángazdaság mellett Kína termelésének egy nagy részét továbbra is az állami vállalatok adják, ahol nemhogy fejlődésről, de inkább csak lefejlődésről lehet beszélni. A kínai állami vállalatok nagy többsége nem alkalmazkodott a piaci versenyhez, túl sok embert foglalkoztatnak, elavult technikával dolgoznak, és jelentős veszteséget termelnek.
Megoldást jelentene a vállalatok átalakítása, privatizációja. Ám ez a már megindult folyamat eddig nem sok pozitívumot mutat, leginkább azért, mert a kínai állam az átstrukturálással keveset foglalkozva bocsátja a befektetők elé a cégeket, akik természetesen minimális áron vásárolják fel azokat, ha egyáltalán felvásárolják.
Egyelőre Kína esetében nem lehet olyan jelentős privatizációs bevételekről beszélni, mint Kelet-Közép-Európa államaiban, mivel erre az ország gazdaságpolitikájában eddig nem nagy súlyt fektettek. A jövőben azonban a fejlődés megtartása érdekében feltétlen szükséges lesz az állami szektor átalakítása, amely azonban a szükséges elbocsátások miatt egyet jelent az amúgy is feszült szociális helyzet továbbromlásával.
[szerkesztés] Árreform
A tervgazdaság idejében a kínai árakat központilag szabályozták. Az első lépés, az agrárreform is a szabad árak bevezetése miatt jöhetett létre. Azóta a kínai kormány fokozatosan törli el a korábbi szabott árakat, és veszi át a piac által diktált árakat. Az áttérés során alkalmazott kettős árrendszer– amikor az érvényben lévő állami árak mellett már a piac is ármeghatározó – igen nagymértékben tudja torzítani a piacot.
[szerkesztés] Gazdasági problémák
Kína elsődleges célja a gazdaság minél nagyobb mértékű fejlődésének tartása, minden más kérdést a helyi politika meglehetősen kevés figyelemmel kísér. A kínai gazdaság bravúros fejlődése mellett, vagy éppen annak következményeként ma még elviselhető, ám a jövőre nézve jelentős károk, torzulások keletkezhetnek, amelyet a kínai államnak minél előbb orvosolni kéne.
[szerkesztés] Egyenlőtlen fejlődés, szegénység
Az új gazdasági rendszer alig fordít figyelmet a szociális helyzetre. Ennek fényében a társadalmon belüli különbségek egyre nőnek. Miközben a befektetéseken sokat profitáló vállalkozók, illetve a korrupción meggazdagodó állami hivatalnokok óriási vagyonokat gyűjtöttek és gyűjtenek össze, a másik véglet, a szegények száma is fokozatosan nő. A szegények elsősorban a bezárt gyárakok volt dolgozói, a vidéken élő földnélküli parasztság, vagy a nyugdíjasok, akik az államtól szinte semmi pénzbeli juttatást nem kapnak, csak a személyes vagy családi kötelékeken függnek.
Általánosságban elmondható a vidék és a városok egyenlőtlen fejlődése is, mivel vidéken és az elmaradott régiókban az életszínvonal stagnál, vagy csökken, mialatt a városokban ugrásszerűen növekszik.
[szerkesztés] Korrupció
A kínai gazdaságot beárnyékoló másik tényező a korrupció, amely a hivatalok minden szintjén óriási mértéket ölt. Bár látszólag az állam megpróbál ellene fellépni, a sokszor kivégzéssel végződő precedensek kivételével lényegében semmilyen jel nem utal arra, hogy a hatóságok érdekeltek lennének a folyamat megállításában.
[szerkesztés] Mezőgazdaság
| Legfontosabb mezőgazdasági termékek |
| rizs, búza, burgonya, köles, földmogyoró, árpa, tea, cirok, len, gyapot, sertés, hal |
[szerkesztés] Mezőgazdasági adatok
Kínában a megművelhető terület 94.97 millió hektár, amely területének 9.8 és a világ összes szántóföldterületének 7 százaléka (jelentős mértékű rossz minőségű talajjal). A mezőgazdaság foglalkoztatja a kínai munkaerőpiac legnagyobb részét, ugyanis az 1,3 milliárdos népességből közel 900 millió főt tesznek ki a farmerek. Mezőgazdasági termelés főként Kína dél-keleti, északi és észak-keleti részén folyik, ahol a síkságok és a folyóvölgyek találhatóak. A farmerek legnagyobb része kisbirtokokon műveli a földet, de nagyobb gazdaságok is jellemzőek az országra. Ez utóbbiak hivatottak elsősorban a termelés további növelésére műtrágyázás és technikai újítások alkalmazásával. Alapvetően jellemzi Kínát a földek nagyfokú kihasználtsága, melynek következtében termelékenysége a jövőben csökkenhet. A mezőgazdasági kibocsátás a GDP 16%-át és az export 4.9%-át teszi ki.
[szerkesztés] Főbb termények, termelési övezetek
Kína világelső több mezőgazdasági termék előállításában, így rizs-, burgonya-, köles-, földmogyoró-, árpa- és teatermesztésben, valamint még a sertéstenyésztésben nincs vetélytársa. Az összes termény kibocsátása körülbelül 500 millió tonna évente (1949-ben 113.18 millió tonna volt). A Jangce folyó völgye és Dél-Kína rizstermelése az összes termelés két ötödét teszi ki. A búza -amelyet az Észak-Kínai Síkságon termesztenek- az összes gabonatermés ötödét adja, a kukorica pedig negyedét. A nemzetközi zöldség és gyümölcs piacon Kína egyelőre még nem potenciális versenytárs (a zöldség- és gyümölcstermés mindössze 1%-át exportálja), azonban a világ legnagyobb termelője. Jelenleg a gyümölcstermelés körülbelül 62 millió tonna, a zöldségtermelés 405 millió tonna évente (2001-es statisztika szerint). A változatos éghajlat sokféle gyümölcs termesztését teszi lehetővé. Délen a trópusi klíma előnyös a banánfélék, citrusfélék és más trópusi növények termesztéséhez. Északon (Shangdong félszigettől északra) a lombhullató gyümölcsök, alma, szőlő (Részletesen:Kína szőlőtermesztése és borászata) és melegházas zöldségek dominálnak. A termelés szempontjából kulcsfontosságú területek: keleten Shangdong, délen Guangdong.
[szerkesztés] Fejlődés és fejlesztési programok 1949-óta
Az elmúlt fél évszázadban a zöldség és gyümölcs szektor kevesebb kormányzati támogatást élvezett –jobbára csak a 80-as évektől kezdődően-, mint más mezőgazdasági szektorok. 1949-ben a mezőgazdasági termelők főleg önellátó kistermelők voltak, akik vagy saját földtulajdonnal rendelkeztek vagy a helyi földesúrtól bérelték azt. 1958-ra a legtöbb kisméretű magángazdaságot termelőszövetkezetekbe, kommunákba szervezték. Ennek is okaként, 1978 előtt Kína a világ legszegényebb országai közé tartozott, népességének 60%-a élt létminimum alatt. Ennek elhárítására intézkedésekbe kezdtek, decentralizálták a központi döntéshozatalt, a kormány az urbanizáció felgyorsítása és ellenőrzése, a tervgazdaság piacgazdaságra történő felcserélése, valamint az államhatalmi szervezetek és a gazdasági szervezetek közötti összefonódások megszüntetése mellett döntött. Ezt követte 1985-ben egy második reform, amely eltörölte a beszerzés és a mezőgazdasági termékek forgalomba hozatalának állami monopóliumát is. Az új rendszer rugalmasabb volt, lehetővé tette a kistermelők számára a termények nyílt piacon történő értékesítését, bevezette a szerződések alapján történő beszerzést és a „föld-szerződés rendszert” (szerződés az egyének és a falvak között, amely utóbbiak kollektív földtulajdonosok). A mezőgazdasági kibocsátás jelentős növekedésbe kezdett és a külföldi befektetések száma is emelkedett. 1978-tól 1997-ig a mezőgazdasági növekedés évi 6% körül, az ipari növekedés pedig évi 8% felett volt. Az államilag ösztönzött „Zöldséges Kosár Program” 1988-ban kezdődött, amely termelő bázisokat hozott létre a külvárosok környékén és számos más helyen az országban, hogy a termőföld és az éghajlat előnyeit hasznosítsák. Ezek a területek speciális beruházási alapokból folyamatosan kapnak forrásokat a központi kormányzattól, ezzel is segítve az új technológiák helyi földművelők felé továbbítását. A kormányzat a termékek délről északra történő mozgatására a termelőbázisokon szállítási rendszereket fejlesztett ki és kialakította a nagybani piacok hálózatát (több mint 4000 országszerte), amely megnöveli a parasztok esélyeit a készpénzhez jutáshoz. Az ágazati felosztás szempontjából a mezőgazdaság aránya szemmel láthatóan csökkent (míg fejlettsége nőtt), az ipar és a szolgáltatás aránya emelkedett. 21 év alatt az egy főre jutó nettó jövedelem a fölművelők körében tizenhatszorosára emelkedett.
[szerkesztés] Ipar
| Legjelentősebb iparágak, bányászat |
| vas- és acélgyártás, szénbányászat, gépgyártás, fegyverkészítés, textil- és ruházati ipar, kőolaj-kitermelés, cementgyártás, vegyipar, műtrágyagyártás, cipőipar, élelmiszeripar, autógyártás, elektronika, telekommunikáció |
Az ipar, amely Kína GDP-jének mintegy felét adja, az ország legfejlődőképesebb ágazata. Mind a nehéz-, mind a könnyűipar fontos Kínában, de a szakképzettséget igénylő iparágak is terjedőfélben vannak az országban. Prognózisok szerint, a jövőben az autóipar nagyfokú bővülése várható, ami továbbfokozza csak Kína így is óriási környezetszennyezését.
[szerkesztés] Pénzgazdálkodás
Kína hivatalos pénzneme a renminbi, közkeletűbb nevén a jüan (= 10 jiao = 100 fen).
A reminbi árfolyamát 1994-től informálisan az amerikai dollár árfolyamához kötik. Ez a gazdaságpolitika Kína számára feltétlen előnyös, azonban a nemzetközi megítélése kettős. Az 1998-as ázsiai gazdasági válság során nagy szolgálatot tett a rendszer, mivel nem engedte Kína meggyengülését. Ám mostanság főleg az Amerikai Egyesült Államok egyre többször támadja a kötött árfolyamrendszert, mivel a dollár – és így a renminbi – gyengülésével, a Kína gazdasága még versenyképesebb lett az Amerikai Egyesült Államokéval szemben.
Az Amerikai Egyesült Államok a G7 és az Európai Unió támogatásával nyomást gyakorolt Kínára a renminbi árfolyamának növelése érdekében, hogy az import növekedjen, az export pedig csökkenjen. Kínában azonban tarják magukat a kötött vagy csúszó árfolyamhoz, mivel félnek a szabad árfolyam esetén fellépő spekulációktól. Kisebb módosítást azonban tervez a Kínai Nemzeti Bank azáltal, hogy a jüan árfolyamát már nemcsak az amerikai dollárhoz, hanem egy a dollárból, euróból és japán jenből álló kosárhoz kívánják majd kötni.
Kínát több támadás is éri, mivel valutája nem kivihető az országból, így rákényszerítve a külföldi turistákat, befektetőket, hogy ők vigyék oda külföldi valutájukat, amit külföldi államkötvényekbe fektethet be a kínai állam így még nagyobb befolyást szerezve a nemzetközi gazdaságban. Másrészt a rendszer hátulütőjeként terepet biztosít a feketegazdaságnak.
A kínai valuta nemzetközileg konvertibilissé tétele, amely egyelőre csak a távlati célok között szerepel, alapvetően megosztja a nem kínai piaci résztvevőket. Míg a könnyűipar a lépéstől a jüan felértékelődését várva a konvertibilátás elérése mellett kardoznak, míg az olcsó kínai munkaerőre és termékekre építő számítástechnikai és kereskedelmi cég érdeke a mostani rendszer megtartása.
[szerkesztés] Tulajdonviszonyok
A tervgazdaságban a termelés nagy részét az állami (illetve kollektív tulajdonú) vállalatok adták, jelentőségük még mindig nagy, de folyamatosan mérséklődik, mivel ez a legkevésbé fejlődésképes szektor. A fenntartásuk legtöbbször veszteséges, sokszor teljesen átláthatatlan tulajdoni rendszerrel bírnak (szép számmal előfordulnak olyan esetek, hogy eredetileg állami vállalatok egymás tulajdonát képezik, így elhárítva a tényleges felelősség kérdését). Megoldás lehetne a vállalatok privatizációja, de eddig a kínai kormány nem tett komolyabb erre irányuló lépést.
A kínai állam támogatja a magánvállalatokat, egyrészt mivel így próbálja orvosolni a munkanélküliséget, másrészt felismerte, hogy az állami szolgáltatások rendkívül hiányosak, ennek pótlását próbálja ezekkel a cégekkel megoldani. Magánvállalatok így elsősorban a szolgáltatási szektorban működnek: a szállodai szolgáltatások, éttermek, autószervizek, fodrászatok, taxi- és autóbusztársaságok többségére már ez a tulajdoni forma jellemző.
Kiemelkedő jelentőségűek (a gazdasági fellendülés hajtómotorai) a külföldi (elsősorban hongkongi, japán, majd amerikai és nyugat-európai) tulajdonú vállalatok is, illetve a kevert tulajdon is jellemző.
Mindazonáltal Kínában még mindig tapasztalható, hogy a tulajdonviszonyokat nem tartják tiszteletben, és sokszor a hatóságok lehetetlenné teszik a külföldi és magáncégek működését.
[szerkesztés] Külkereskedelem, külföldi beruházások
| Export | |
|---|---|
| Összforgalom | 580 milliárd USD |
| Termékek | gépek és berendezések, műanyag, optikai és gyógyászati eszközök, vas és acél |
| Partnerek | Amerikai Egyesült Államok 21,1%, Hong Kong 17,4%, Japán 13,6%, Dél-Korea 4,6%, Németország 4% |
| Import | |
| Összforgalom | 550 milliárd USD |
| Termékek | gépek és berendezések, optikai és gyógyászati eszközök, vas és acél, szerves vegyi áruk, feketekőszén, kőolaj |
| Partnerek | Japán 18%, Tajvan 11,9%, Dél-Korea 10,4%, Amerikai Egyesült Államok 8,2%, Németország 5,9% |
Kína külkereskedelme folyamatosan bővül, 2004-ben meghaladta az 1000 milliárd amerikai dollárt az összes külkereskedelmi forgalma. A Kínai Népköztársaság 2001-es WTO-hoz való csatlakozása óta a külföldi termékek áramlása jóval szabadabb lett. Már bármilyen magánszemély folytathat az ország határain túl nyúló kereskedelmet, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor ezt csak az állami külkereskedelmi vállalatok folytathatták.
Kína tagja az APEC-nek, ami egyes termékek szabad kereskedelmét teszi lehetővé.
[szerkesztés] Hongkong és Makaó
Részletesebben: Hongkong gazdasága, Makaó gazdasága
Hongkong és Makaó alkalmazkodva az egy ország, két politika elvéhez 1997-es és 1999-es Kínához történő csatlakozásuk óta független gazdasági egységnek számítanak, ahol piacgazdaság működik. A WTO-nak is önálló tagjai.
[szerkesztés] Legnagyobb kínai vállalatok
| Név | Szektor | Forgalom (miliárd €) |
|---|---|---|
| Sinopec | olaj | 39,3 |
| Petrochina | olaj | 30,4 |
| Cnooc (Chinese national off-shore oil company) | olaj | 16;5 |
| Baosteel | acél | 10,8 |
| Lenovo | informatika | 9,2 |
| Saic (Shanghai Automotive) | jármű | 9,0 |
| Haier | háztartási gépek | 8,0 |
| Huawei | telekommunikáció | 3,8 |
| TCC | elektronika | 2,6 |
| Chalco | alumínium | 2,2 |
Based on work by