I. Zog
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
I. Zog (teljes királyi nevén I. Zog III. Szkander bég, született Amet Zogu) (Burgajet, 1895. október 8. - Suresnes, 1961. április 9.) albán politikus, miniszterelnök, államelnök, Albánia királya. Nevének gyakori írásmódja Ahmed Zogu.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Háttér, korai karrier
Amet Zogu Szkander bég királyi családjának sarja volt, atyja Xhemal Zogu pasa, anyja Shadije Toptani. A család az Oszmán Birodalom egy nemesi dinasztiájává vált ekkorra, ami Mati városát birtokolta örökös kormányzóként. Ahmed 16 éves volt, amikor 1911-ben elhunyt az édesapja, és ő lett a Gheg klán feje. A fiatal nemes az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchiát támogatta, ami általában nem volt jellemző az albán politikára, így kénytelen volt Bécsbe (1917-1918), majd Rómába menekülni (1918-1919). 1919-ben tért vissza Albániába, ahol az 1920-ban megalakult kormány tagja lett.
Zogu konzervatív politikáját a déli területek nagybirtokosai (török elnevezésük: bej) és Észak-Albánia nemesei, iparosok, kereskedők és értelmiségiek támogatták, és 1922-ben elnyerte a miniszterelnöki széket. 1923-ban a parlamentben rálőttek, ám túlélte sérülését. Liberális ellenzékének vezetői Theophan (Fan) Stylian Noli és Luigj Gurakuqi voltak, akik 1924-ben forradalmat robbantottak ki ellene. Zogu ekkor Jugoszláviába menekült, és az itt állomásozó szovjetellenes „fehér" orosz katonák segítségével még abban az évben visszaszerezte a hatalmat.
Ahmed Zogu a huszas években többször volt belügyminiszter (1920; 1921-1924; 1925), 1925-ben a hadügyminiszteri tárcát is vezette, emellett 1920-1921 között Shkodër kormányzója, 1921-1922 között pedig az albán hadsereg főparancsnoka volt.
[szerkesztés] Albánia elnöke
1925. január 21-én az Alkotmányozó Nemzetgyűlés köztársasági elnökké választotta a február 1-jén hivatalba lépő Ahmed Zogut, aki 1928-ig viselte ezt a tisztséget. Európai modellt követett kormányaival, ám elnöksége kezdetén Albániában jelentős területeken az oszmán időkre jellemző feudális társadalmi viszonyok maradtak fenn (a falvak nagyrészt a bejeknek szolgáló jobbágyok lakhelyei voltak), melyeket csak fokozatosan tudott felszámolni. Bár maga is muszlim volt, reformrendelkezéseket vezetett be (pl. a nők elfátyolozásának tiltása). Zogu elnöksége idején kezdett Albánia modern nemzetté válni.
[szerkesztés] Olaszország térnyerése
Politikájában fő szövetségese Olaszország fasiszta kormányzata volt (igaz, egy ideig Jugoszláviával is jó kapcsolatokat ápolt a segítségnyújtásért cserében). Mussolini igyekezett minél nagyobb befolyást szerezni az Adriai-tenger térségében, és ezt gazdasági és pénzügyi segítségnyújtással kívánta elérni. Az ország pénzügyeit teljességgel kézben tartó Albán Nemzeti Bankot olaszok működtették, és a központja is Rómában volt. Az olasz flotta is monopóliumot kapott a kereskedelmi- és utasszállítás lebonyolítására. 1926-ban Mussolini már azt követelte, hogy az albán hadseregbe és rendőrségbe is olasz kiképzőtisztek kerüljenek. Zogu ellenállt, ám egy felkelés az északi országrészben rászorította az I. tiranai egyezmény megkötésére. Ebben deklarálták, hogy a két állam összehangolja külpolitikáját. 1927-ben a II. tiranai egyezmény is megköttetett, mely révén az olasz haderő birtokba vette Vlorë kikötőjét, kiképzőtiszteket küldött az albán hadseregbe, hadianyaggal és felszereléssel látta el azt, egyúttal pedig paramilitáris ifjúsági alakulatokat is létrehoztak.
[szerkesztés] Albánia királya
1928. szeptember 1-jén Zogu elnök királlyá koronázta magát I. Zog néven. Albániában alkotmányos monarchiát hozott létre, mely a korabeli olasz állam másolata volt. Magát Kasztrióta György (Szkander bég) utódjának nevezte, erős rendőrséget hozott létre, ahol bevezette a „zogista" tisztelgést (jobb kéz a szív fölött, nyitott tenyérrel kifelé). Anyja, Sadijé az Albánok Anyakirálynője megtisztelő címet viselhette, és Zogu testvéreiről sem feledkezett meg, akik hercegi és hercegnői címet kaptak (egyik nővére Shehzade Mehmed Abid török herceghez, II. Abdul-Hamid szultán fiához ment feleségül). A király hatalmát az alkotmánnyal kívánta legitimizálni, mely megtiltotta, hogy a királyi ház bármely tagja kormányfunkciót tölthessen be, hogy az albán trónt egyesítsék valamely más állam trónjával, illetve intézkedéseket tartalmazott a királyi ház esetleges kihalásának esetére. A király csak azután uralkodhatott, ha felesküdött a parlamentben az alkotmány betartására.
Zog király családi kiadásai az albán nemzeti költségvetés 2%-át tették ki. Az uralkodó erős dohányos és szenvedélyes pókerjátékos volt. A közszerepléstől általában elhatárolódott, és erős személyi kíséretet tartott, mivel sok személyes és politikai ellensége volt (például koronázása után visszautasított jegyesének családja, akik a korabeli albán törvények szerint jogosultak voltak ezért végezni az uralkodóval). 1931-ben Bécsben merényletet kíséreltek meg ellene, ám ezt is túlélte. A király egész uralkodása alatt rettegett attól, hogy megmérgezik.
I. Zog uralma stabilitást hozott Albánia számára, melynek kialakította az oktatási hálózatát. Azonban az olasz befolyás folyamatosan nőtt az országban, aminek a gyengén felszerelt és kislétszámú, ráadásul olasz irányítás alatt álló albán hadsereggel képtelenség volt ellenállni. A nagy gazdasági világválság nagyon megviselte a kis balkáni államot, ahonnan rengetegen emigráltak, és ebben az időszakban gyakorlatilag teljesen Olaszország gazdasági befolyása alá került. Zog király egyes esetekben megpróbált ellenálni: visszautasította a cukoripar, az elektromos- és távíróhálózat olasz kézbe kerülését, sőt a Mussolini által küldött kiképzőtiszteket is menesztette. Megtagadta, hogy kötelező legyen az olasz nyelv tanítása, és államosította Észak-Albánia katolikus iskoláit, hogy csökkentse az olaszok befolyását. Törekvései azonban csak ideiglenes sikert hoztak.
[szerkesztés] Emigrációban
A nagy európai uralkodócsaládok nem sokat törődtek I. Zog monarchiájával, így nem is törekedtek dinasztikus kapcsolatok kialakítására. A király felesége a katolikus nagyapponyi Apponyi Geraldine Margit Virginia Olga Mária grófnő lett, aki apai ágon magyar grófi felmenőkkel, anyain pedig virginiai dohányültetvényekből meggazdagodott milliomosokkal büszkélkedhetett. A házasságra 1938. április 27-én került sor Tiranában. A királyi párnak egy gyermeke született, Leka Zogu, 1939. április 5-én. Két nap múlva olasz csapatok szállták meg Albániát, amit Mussolini Olaszország protektorátusává nyilvánított III. Viktor Emánuel olasz királlyal az élén. Zog és családja elmenekült.
Az albán királyi pár és gyermekük Görögországban, Törökországban, Nagy-Britanniában, Egyiptomban, az Egyesült Államokban, végül pedig Franciaországban keresett menedéket. Trónigényét mindvégig fenntartotta, ám sosem tudta érvényesíteni - a királypárti ellenállás jelentéktelen volt, az államapparátus pedig készségesen kiszolgálta az olasz és német megszállókat. A II. világháború végére a kommunista partizánok vették át a hatalmat Enver Hoxha vezetésével. A király 1946. január 2-án mondott le a koronáról.
További életét jórészt gazdagságban élte le, az egyiptomi Faruk királlyal jó barátságban volt. (Állítólag az Egyesült Államokba menet a Bevándorlási Hivatal nem engedte be 115 fős udvartartását az országba, mire megpróbálta megvesztegetni a Szenátust.) Élete utolsó éveit Franciaországban töltötte egy villában, immár meglehetős szegénységben. Suresnes-ben, kórházában hunyt el, és Párizsban temették el, a Thiais Temetőben. Családja később Dél-Afrikában telepedett le, majd a rendszerváltás után felesége és fia, az önmagát apja halála után I. Leka királynak nevező Leka Zogu visszatért Albániába, ahol tevékenyen részt vettek/vesznek a politikai életben (Geraldine királyné 2002-ben elhunyt).
| Elődje: Xhafer Ypi |
Albánia miniszterelnöke 1922–1924 |
Utódja: Shefqet Verlaci |
| Elődje: Ilias Vrioni |
Albánia miniszterelnöke 1925 |
Utódja: Petro Poga |
| Elődje: Legfelsőbb Tanács |
Albánia államfője 1925–1928 |
Utódja: Albánia királyság |
| Elődje: Albánia köztársaság |
Albánia királya 1928–1939 |
Utódja: III. Viktor Emánuel |
Based on work by