Herman Melville

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Herman Melville

Herman Melville (New York, 1819. augusztus 1. - New York, 1891. szeptember 28.) amerikai író, költő

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Munkái
3 Források

[szerkesztés] Élete

Gazdag skót-holland kereskedőcsalád sarja volt, de apja még az író gyermekkorában tönkrement és meghalt. Az anyagi gondok miatt Melville tizenöt éves korában abbahagyta iskolai tanulmányait, s bolti alkalmazottként, mezőgazdasági munkásként, később bankalkalmazottként dolgozott. Tizennyolc éves korában elszegődött hajósinasnak egy Angliába induló kereskedelmi hajóra, hazatérte után egy ideig tanítóskodott, majd huszonkét évesen ismét tengerre szállt, ezúttal egy bálnavadász-hajóra. A Csendes-óceánon megszökött a hajóról, huzamosabb ideig egy szigeten, emberevők közt élt. Később a Hawaii-szigeteken belépett az USA haditengerészetének kötelékébe, egy évet leszolgált matrózként, majd Bostonban 1844-ben leszerelt, s e gazdag élményanyag birtokában lépett az irodalmi pályára.

Első művei sikert arattak, ám később, élete harmincas éveiben megjelent írásai, köztük főműve, a Moby Dick is értetlenséggel és közönnyel találkoztak. Az időközben megnősült, anyagi gondokkal küzdő, többgyermekes író fokozatosan eltávolodott az irodalmi pályától, s élete utolsó évtizedeiben mint New York-i vámhivatalnok élt, a kortárs irodalmi világtól teljesen elzártan és elfeledetten. Műveinek felfedezése csak halála után harminc évvel történt meg, de azóta Melville-t a 19. század legnagyobb amerikai regényírói közt tartják számon.

[szerkesztés] Munkái

[szerkesztés] Korai művek

Első két műve, a „Typee, a Peep of a Polynesian Life" (Taipi, bepillantás a polinéziaiak életébe, 1846), valamint az „Omoo, a Narrative of Adventures in the South Sea" (Omoo, déltengeri kalandok története, 1849) még inkább regényes útleírás, mintsem regény. Az író e könyvekben egy addig kevéssé ismert és feldolgozott földrajzi területet fedezett fel az amerikai irodalom számára: a Csendes-óceán paradicsomi szigetvilágát. Az első műben egy tropikus édenkertben egy rousseauian tökéletes, eszményi társadalom képét rajzolta meg, amelyet ő maga a fehér ember cicilizációjánál jóval magasabbrendűnek tekintett. A második, inkább regényes önéletrajznak tekinthető munka Tahiti szigetén játszódik, de e műben már a kritika hangja is megszólal a kalandos cselekmény mellett: a tahitiak világa „fejlettebb" a taipiakénál, mivel földjükön már megtelepedtek az angol kalmárok és francia hittérítők, de épp ezért romlottabbak is.

A kevésbé sikerült „Mardi, and a Voyage Thither" (Mardi, és az út oda, 1849) szintén mint déltengeri kalandregény indul, de a mű közepén allegorikus formájú politikai értekezéssé, bölcselkedéssé válik. Szintén kevébé sikerült két másik, matrózkorának emlékeiből táplálkozó munkája, a „Redburn" (1849) és a „White-Jacket, or Life in a Man-of-War" (Fehér zubbony, avagy élet egy hadihajón, 1850).

[szerkesztés] A Moby Dick

A Fehér Bálna regénye az amerikai és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb remeke, a 19. század „amerikai nagy regénye". Az első kiadása 1851 januárjában jelent meg Londonban, ezt mintegy fél évvel követte az amerikai kiadás. A kor irodalmi közvéleménye értetlenül, sőt elutasítással fogadta a művet, amelyet csupán Melville halála után harminc évvel fedeztek fel újra, azóta viszont népszerűsége töretlen, számtalan nyelvre fordították le, alapján több film készült, megjelentek rövidebb, átírt változatai gyermekek számára, stb. Thomas Henry Huxley, a neves író, Aldous Huxley nagyapja, aki a 19. század egyik neves angol bölcselője volt, korát megelőzve így írt a könyvről: „Könyvtáramban külön polcon gyűjtöm azokat a titáni műveket, amelyeket magasröptű szellemiségük és fenségességük tesz oly becsessé". Aldous Huxley említi, hogy nagyapja halála után az ominózus polcon mindössze három könyv volt: Dosztojevszkij „Karamazov testvérek"-e, Nietzsche Zarathustrája és a Moby Dick.

A regény legendás első mondata: „Call me Ishmael", azaz „Szólítsatok Ishmaelnek". A kezdőmondatnak többféle értelmezése is lehet: esetleg baráti meghívás, nyitottságra utaló szavak, amelyek mintegy felkérnek arra, hogy kövessük Ishmaelt, a regény főhősét útján? Esetleg a mindentől és mindenkitől elidegenedett ember szól az olvasóhoz, az az ember, akiről a bibliai Teremtés Könyve azt jövendöli, „minden ember ellen lesz, s minden ember ellene lesz majd"? A válasz nem egyértelmű. Ishmael az első fejezetben az öngyilkosságról is elmélkedik, mint írja: akkor érzi szükségét a tengerre szállásnak, amikor „nedves, esős november" ül a lelkére, s képzelt nyavalyái hatalmukba kerítik. A tengerre szállást kívánja gyógyszerül használni hipochondriája s rejtett félelmei ellen. A tenger - mondja - "helyettesíti nálam a pisztolyt és a golyót. Cato filozófikus handabandával kardjába dől, én nyugodtan tengerre szállok". Melville nyitva hagyja a kérdést, hogy ezek a gondolatok mindössze túldramatizált életuntság jelei-e, avagy kóros halálvágy. Mivel Ishmael előéletéről szinte semmi sem derül ki a műből (annyit tudunk meg mindössze róla, hogy különféle kereskedelmi hajókon már négyszer tengerre szállt), így gondolatainak pontos mozgatórugói is rejtve maradnak előttünk.

A regény másik kulcsfigurája Ahab kapitány. Nevét ő is egy bibliai alakról, Akháb királyról kapta, aki Nábót szőlejére vetett szemet, s amikor az visszautasította, Akháb felesége, Jezabel a király nevében kivégeztette. A regénybeli Ahab a lábát vesztette el a Moby Dickkel vívott harcban, s megfogadta, hogy „csonkaságát csonkasággal" torolja meg. Ahab kapitány kérlelhetetlen, rögeszmés bosszúvágyával összhangban áll messianisztikus hevülete. Amikor a Moby Dickkel való találkozás után három napon és éjen át holtként fekszik, voltaképp Jézust utánozza. A Fehér Bálnára mint a romlottság sárkányára tekint, púpját úgy látja, mint tárházát „mindama haragnak és gyűlöletnek, amit az emberiség Ádám óta magában érlelt". A bibliai-messianisztikus párhuzamok megfigyelhetőek abban is, hogy a regény elején Ahab „arcán a keresztre feszítés kínjaival" áll elénk, illetve hajója, a Pequod karácsony napján fut ki Nantucket kikötőjéből végzetes útjára. Később, a hajsza során is egy felsőbb hatalom akaratának nyilvánítja magát: „Cselekedetünk megmásíthatatlanul elrendeltetett. Én a Sors hadnagya vagyok. Parancsot teljesítek.". Ahab egy magasabb végzés puszta végrehajtójaként tekint magára.

A bennszülött szigonyos, Queequeg személyében alkotta meg az író a Remény figuráját, az új Megváltóét, aki egy egyetemes és világias hit nevében cselekszik, szétfeszítve ezzel kora puritánjainak világképét. Nevének eredete vitatott: egy korabeli antropológus beszámolt egy Krisztushoz csaknem mindenben hasonlító, Quaagagp nevű „fiúisten" létezéséről, akit a Kalifornia területén élő mexikóiak hódolattal öveztek. Az indián tanítás szerint Quaagagp egyike a Teremtő három fiának, földre szállt, hogy művészetet és vallást adjon népének, s bár embertársai gyűlöletből végeztek vele, ártatlanságát nem ölhették meg, s azóta is istenükként imádták. A regénybeli Queequeg több tekintetben is a megváltót idézi: harminc ezüstpénzt oszt meg a mű elején Ishmaellel, előtte pedig megjövendöli: életét fogja adni felebarátjáért. Ishmael valóban a bennszülött koporsójába kapaszkodva éli túl a Pequod elsüllyedését.

A mű végén beteljesedik a hajó végzete, Moby Dick elsüllyeszti legénységével együtt. Egyedül Ishmael éli túl a katasztrófát. Egy napon és éjen át hánykolódik a nyílt tengeren Queequeg koporsójába kapaszkodva:

„Csaknem egy álló napon és éjen át a koporsó tartott fenn, úgy lebegtem a lágy, gyászénekes vizeken. A cápák ártalmatlanul suhantak el mellettem, mintha lakat volna a szájukon; a vad tengeri sólymok eldugott csőrrel vitorláztak felettem. A második nap vitorlás közeledett, egyre közeledett, végül felszedett. A bolyongva járó Rachel volt, amely visszafordulva kereste elveszett gyermekeit, de csak egy árvát talált."

[szerkesztés] Késői művei

A Moby Dick után a közönség és a kritika elfordult Melville-től. Újabb bukást hozott számára kevésbé sikerült következő regénye, a „Pierre, or the Ambiguities" (Pierre, avagy a kétértelműség, 1852). Az író lassanként elhallgatott, s elfeledték. Élete utolsó évtizedeiben írt még néhány társadalmi-erkölcsi tárgyú kisregényt, köztük a csak halála után 34 évvel megjelentetett „Billy Budd, Foretopman"-t (Mennyei utazás). A munka drámai sűrítésével, tökéletes szimbolikájával Melville legsikerültebb művei közé tartozik. Egyéb művei: „Israel Potter" (regény, 1855); „The Piazza Tales" (Történetek a piazzáról, elbeszélések, 1856); „The Confidence Man" (A szélhámos, regény, 1857), „Clarel" (költemények, 1876); „Battle Pieces" (Harci dalok, költemények, 1866)

Magyarul megjelent munkái:

Moby Dick (több kiadásban, illetve az ifjúság számára készített rövidített, átdolgozott változatban);
Mennyei utazás (a Klasszikus amerikai kisregények című antológiában, 1970),

illetve több novella az Időnk címűfolyóirat 1946/3-4. számaiban, egy novella az 1966-ban kiadott Világirodalmi antológiában, 2 novella „Lélekvesztők" című, klasszikus amerikai elbeszéléseket felvonultató antológiában (1975); egy fantasztikus elbeszélése a Galaktika negyvenedik számában („A harangtorony"), illetve egy verse az „A múzsák dícsérete" címú gyűjteményben, 1974-ben.