Graham Greene

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Henry Graham Greene, (1904. október 2 - 1991. április 3), angol író, drámaíró, kritikus.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Művei
3 Hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Greene Berkhamstedben született, a család negyedik gyermekeként. Öccse, Hugh később a BBC vezérigazgatója lett, egyik bátyja pedig (Raymond) kiváló orvos volt. A szülők, Charles Henry Greene és Marion, gazdag és befolyásos családból származtak, és egymás unokatestvérei voltak. A családtagok között volt a Greene King sörfőzde tuljadonosa, illetve több bankár és üzletember. Charles Greene igazgatóhelyettes volt a Berkhamsted School-ban, majd 1910-től iskolaigazgató lett. Ebben az évben került az iskolába Graham, a fia. Graham bentlakóként mélységesen boldogtalan volt itt, és többször próbált öngyilkosságot elkövetni. 1921-ben, tizenhét éves korában hat hónapig pszichonanalízissel kezelték depresszió ellen. Ezután bejáróként tért vissza az iskolába. Az oxfordi Balliol College-ba került. 1925-ben jelent meg első verseskötete, amely nem aratott nagy sikert.

Az iskola elvégzése után Greene újságírással kezdett foglalkozni, először Nottingham-ben (ez a város később úgy tér vissza a regényeiben, mint a sekélyes provincializmus szimbóluma), majd később a The Times szerkesztőjeként. Nottinghami korszakában kezdett levelezni a római katolikus Vivien Dayrell-Browning-gal, aki azért írt neki, hogy helyreigazítsa őt egy katolikus hittételt illetően. Green 1926-ban tért át katolikusnak, és a következő évben összeházasodtak. Két gyermekük született, Lucy (1933-ban) és Francis (1936-ban). 1948-ban Catherine Walston miatt Greene elhagyta feleségét Vivient, de hivatalosan nem váltak el.

Green első megjelent regénye a The Man Within volt 1929-ben, és a fogadtatás arra bátorította, hogy feladja az állását a The Times-nál és kizátólag regényíróként dolgozzon. Ennek ellenére, következő két könyve nem hozott sikert. Az első valódi áttörést az Isztambuli vonat (1932) c. műve hozta meg. Sok más könyvéhez hasonlóan ezt is filmre vitték (Orient Express, 1934).

A regényírásból származó jövedelmét újságírással egészítette ki: könyv- és filmszemlét írt a The Spectatornak, és társszerkesztője volt a Night and Day folyóiratnak.

A regényeit eredetileg két ktegóriába osztották: bűnügyi regényekre, mint például a Brightoni szikla, amit ő maga is "szórakoztatás"-nak minősített, de amelyek gyakran hordoztak jelentős filozófikus tartalmat is, illetve irodalmi művekre, mint például a Hatalom és disőség, amelyre hírnevét kellett alapoznia.

Az írói pályafutása folytatásával viszont Greene és az olvasói egyaránt úgy találták, hogy a "szórakoztató" könyvek majdnem olyan magas értéket képviselnek, mint az irodalmiak, így később Greene kombinálta e két megközelítést olyan könyveiben, mint Az emberi tényező, Havannai emberünk és A csendes amerikai.

Greene egész életét meghatározta, hogy jó messze utazhasson szülőföldjétől, olyan vidékekre, amelyeket "vad és távoli"-nak nevezett. Utazásai alkalmat nyújtottak arra, hogy az Egyesült Királyság javára kémkedjen, például a második világháború alatt Sierra Leone-ben. Greene-t Kim Philby, a hírhedt kettős ügynök, a később „Cambridge-i Ötök” néven ismertté vált kémhálózat tagja szervezte be az MI6-hoz. 1938-ban Mexikóba utazott, hogy megfigyelje az erőltetett szekularizáció hatását; ezt az utazását a Római Katolikus Egyház támogatta. Az utazás eredményeképpen született meg a tényszerű The Lawless Roads, és a Hatalom és dicsőség című regény, amelyet sokan Greene legjobbjának tartanak. A sors iróniája, hogy ezt a regényt a Vatikán 1953-ban elítélte.

Amellett, hogy sok könyvét megfilmesítették, írt néhány eredeti forgatókönyvet is, amelyek közül A harmadik ember (The Third Man) vált a legismertebbé.

Greene élvezte a paródiát. 1949-ben, amikor a New Statesman versenyt hirdetett Greene stílusának parodizálására, álnév alatt maga is elindult a versenyen és második díjat nyert. A kérdéses művet (The Stranger's Hand) később egy másik író fejezte be és Mario Soldati olasz rendező vitte filmre. 1965-ben Greene résztvett egy hasonló versenyen, és tisztes dícséretet szerzett itt is.

1966-ban Greene Antibes-re költözött, hogy Yvonne Cloetta közelében lehessen, akit már több éve ismert. Kapcsolatuk az író haláláig fennmaradt. Élete utolsó éveiben Greene egy svájci kisvárosban (Vevey-ben) élt, a Genfi tó partján. 1991-ben hunyt el, 86 éves korában.