Apoptózis

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Apoptózisnak (aktív sejtelhalásnak) a biológia területén a programozott sejthalál egyik változatát nevezzük.

[szerkesztés] Kutatása

Az elmúlt évtizedek fontos kutatási területévé vált a programozott sejthalál és főleg ennek egyik formája, az apoptózis mechanizmusának tanulmányozása. A programozott sejthalál fontos szerepet játszik a soksejtű élőlények fejlődésében és az immunrendszer működésében. A fiziológiás sejtelhalás nagy része apoptózissal zajlik, de az aktív sejthalálnak, illetve ennek zavarainak a patológiás folyamatok lefolyásában is jelentős szerepe van, pl. neurodegeneratív kórképek, autoimmun betegségek, AIDS, daganatos megbetegedések esetében.

A folyamat első definíciója és az apoptózis elnevezés két patológus, Kerr és Wyllie nevéhez fűződik, akik in vivo megfigyelték, hogy az elhalt sejtek jellegzetes és egységes morfológiát mutatnak. Ezzel párhuzamosan fejlődésbiológusok (Horvitz és Brenner, 2002 Nobel-díj) megfigyelték, hogy egy fonálféreg-faj, Caenorhabditis elegans bizonyos sejtcsoportja „programozottan” elpusztul a fejlődés egy kijelölt időpontjában, és az ennek szabályozásásban résztvevő specifikus géneket is azonosították.

Régóta sejtették, hogy bizonyos alacsonyabbrendű, gerinctelen állatokban a programozott sejthalál fontos szerepet játszik az egyedfejlődés során (mint pl. a lepkehernyók teljes átalakulása vagy egyéb metamorfikus kifejlési modellek lezajlása esetén). Később egyértelművé vált, hogy a magasabbrendű szervezet fejlődése során a sejtelhalás különböző szervek, szervrendszerek, testrészek kialakulásához vezet, ezen kívül a fejlődés bizonyos szakaszában funkcionáló azon struktúrák eltüntetésében vesz részt, melyekre a továbbiakban már nincs szükség. A kifejlett szervezetben is tovább folytatódik bizonyos sejttípusok folyamatos elhalása. Például az emberi szervezetben is percenként sejtek milliói halnak el, illetve újonnan születő sejtekre cserélődnek le. Különösen élénk ez a sejtcsere a bélnyálkahártyában és a csontvelőben. Az immunrendszer kialakulásában és működésében is vitathatatlan az apoptózis fontossága. Az állandóan megújuló limfocita készlet folyamatos kialakulása során létrejönnek funkcióképtelen vagy autoagresszív klónok is, melyeknek eltávolítása a funkcionális repertoár hatékony működése szempontjából alapvető fontosságú. Ezen klónok elpusztulása szintén az apoptózis mechanizmusával megy végbe.

Összefoglalva elmondható, hogy a soksejtű szervezetek normál működéséhez szükséges, hogy megszabaduljanak az életműködéseik szempontjából veszélyes vagy feleslegessé vált sejtektől. A sejtelhalás elindulhat genetikai program alapján („előre programzott módon”) vagy egy környezeti hatásra adott aktív sejtválaszként. A sejtelhalás biokémiailag szabályozottan (egy „biokémiai program” alapján) folyik le, amelynek morfológiája legtöbbször (de nem mindig) a Kerr és Wyllie által leírt apoptózis jellegzetességeit követi.