Anyanyelv

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Anyanyelvnek azt a nyelvet (vagy nyelveket) nevezzük, melyet egy ember gyermekkorában szüleitől vagy környezetétől megtanult, és azt a mindennapi élete során természetes módon, külön fordítás nélkül képes használni. Gondolatait ezen a nyelven képes legkönnyebben kifejezni. Gyakran mondják azt is, hogy anyanyelv az, melyen az adott személy saját gondolatait megfogalmazza.

Használatos még a kifejezés akkor is, ha egy tanult idegen nyelv művelésének magas fokára akar valaki utalni: anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gyerekkorában tanulta az adott nyelvet, hanem arra utal, hogy úgy beszéli azt, mintha az adott nyelvi közegben nőtt volna fel.

A szociolingvisztikai kutatások szerint egy embernek több anyanyelve is lehet, s élete során anyanyelve akár többször meg is változhat. Továbbá ugyanannak a személynek más-más lehet az anyanyelve a különböző definíciók szerint. Skutnabb-Kangas (1997: 13–14) az anyanyelv négy lehetséges definícióját fogalmazta meg: (1) az elsőként megtanult nyelv, (2a) az a nyelv, amellyel a beszélő mint anyanyelvével azonosul, (2b) az a nyelv, amellyel a beszélőt anyanyelvi beszélőként mások azonosítják, (3) a legjobban ismert nyelv, és (4) a legtöbbet használt nyelv. Az anyanyelv-definíciókat a nyelvi emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság foka szerint hierarchikus sorrendbe állíthatjuk. A származás (elsőként megtanult nyelv) és az azonosulás (az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul) szerinti definíciók együttes alkalmazása jelzi a nyelvi emberi jogok iránti legmagasabb fokú tudatosságot: Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az egyén először tanult meg, és amellyel azonosul.

Az anyanyelv szó gyakran az édes anyanyelv szerkezetben fordul elő, ez azonban nem más, mint egy régóta hagyományozódó, a metaforikus használat miatt bekövetkezett csúsztatás. Az édes anyanyelv eredetileg édesanya-nyelv volt. Nagyon nagy különbség van az édesanyánktól tanult édesanya-nyelv és az iskola által követelt, ránk kényszerített édes anyanyelv között. Az édesanya nyelve az, amit tőle vagy szűkebb közösségünktől tanulunk, ami közösségünkhöz köt — az „édes anyanyelv” viszont valami elvont, elérhetetlen, mások által előírt eszmény. Sokan azt gondolják, önfegyelem és szorgalom kérdése, hogy ezt a nyelvváltozatot megtanuljuk és beszéljük. Ez azonban nem így van: nem olyan egyszerű az édesanyától tanult elsődleges nyelvváltozatot levetkőzni. Az elsődleges nyelvváltozatot automatikusan beszéljük, formái nagyon mélyen bevésődnek agyunkba. Másrészt ez a nyelvváltozat azt a közösséget szimbolizálja, amelyikben fölnőttünk, így elhagyása vagy megtagadása a közösség elhagyását, megtagadását is jelenti.

Források:

• Skutnabb-Kangas, Tove: Nyelv, oktatás és a kisebbségek. Budapest, Teleki László Alapítvány. 1997. ISBN 963-85-166-90
• Sándor Klára: Van-e szükség nyelvművelésre? Köznevelés 2001/14 (április 6.), 7–9.