Nyelv
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- A további jelentéseket lásd a Nyelv (egyértelműsítő lap) oldalon.
 |
Nyelvi portál |
A nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze, tagolt, egymástól elkülöníthető jelekből alkotott jelrendszer. A nyelv minden társas tevékenység nélkülözhetetlen feltétele, s meghatározó szerepet játszik az egyének gondolkodásában is.
A nyelv legelterjedtebb típusa az emberi beszéden alapul. Ennek két megnyilvánulási formáját különböztetjük meg: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. A beszélt nyelv alapját az artikuláltan kiejtett beszédhangok alkotják. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat. (Jellemző példa erre a norvég nyelv, melynek egy fő beszélt formája, a norsk nem kevesebb, mint négy írott formában jelenhet meg helyesen: a Bokmål és a Nynorsk a két hivatalos forma, a Riksmål és a Høgnorsk pedig nem hivatalos, de használt formák. Ugyanezen függetlenséget mutatják a helyesírás szabályainak változásai, amik általában nem járnak a beszélt nyelv változásával.)
A beszélt nyelv használatát kiegészítik a különböző metakommunikációs jelzések: hanglejtés, hangsúly, gesztusok stb. Az írott nyelvben szerepüket az írásjelek veszik át, jóval kisebb hatékonysággal.
A nyelvvel a nyelvészet tudománya foglalkozik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elméletek a nyelv kialakulásáról
A beszélt nyelv előzményének sok tudós egyfajta gesztusnyelvet tételez fel, a siketek mai jelnyelvének primitív ősét. A kézzel való kommunikációt lehetővé tevő esemény az emberős két lábra állása volt, és elképzelhető, hogy a másik ekkor bekövetkező változás, az eszközhasználat kifinomultabbá válása és a beszéd között is van összefüggés.
Más elképzelések szerint az emberi nyelv kialakulásában az alapvetően „a lusta ember” (homo economicus) egyik legalapvetőbb belső célja nyilvánul meg, nevezetesen az, hogy az ember Zipf egyik törvénye szerint (a legkisebb erőkifejtés törvénye) minden tevékenységében a legkisebb munkával akar „boldolgulni”. Eszerint az „első” emberi nyelv a feltehetően a még ma is használt mutogatásból, gesztusokból fejlődött tovább a hangképzés irányába, mert a hangszál igénybevétele kevesebb energiával jár.
Az ember további önkímélési és energiamegtakarítási igyekezete eredményeképpen létrejött számítástechnikai eszközöknek szintén van nyelvük, amelyekhez képest az emberi nyelv abban különbözik, hogy az előző nyelvek kontextustól függetlenek (context-free), míg az emberi nyelv megmaradt kontextus-érzékenynek, azaz szükség van a nyelvi megnyilatkozások értelmezéséhez a körülmények alaposabb ismeretére is, ami a gépnél nem jellemző.
A számítógép szempontjából - az abban használt nyelvek szabályai ugyanis nem engedik meg, hogy kétértelműségek, „az attól függ” bizonytalan állítások forduljanak elő - a gép működése lehetetlen lenne az emberi nyelvet jellemző, az annak gazdag kontextusával járó nyílt, kiszámíthatatlan értelmezési körülmények között. Érdekes ugyanakkor, hogy a fennmaradás szempontjából éppen ez a kötődéshez, értelmezéshez, vagyis összekapcsolódást lehetővé tevő nyitottság, sok mindenhez való kapcsolódás (connectivity) az előnyös tulajdonság, és a kötött, csak egy bizonyos értelmezési keretben létező jelentésű nyelv, vagy nyelvi elem napjai meg vannak számlálva.
Ebből következik, hogy az emberi nyelvet alkotó szókincsből, megnyilatkozásokból, vagy egyéb elemekből is azok maradnak fenn tartósan, amelyek sokféle helyzetben használhatóak, és nem kötődnek csupán egyetlen eseményhez, dologhoz, stb. amelynek elmúltával és jelentőségének csökkenésével akár maga a jelölő szó is kivész a használatból. Ezért maradhattak fenn a Biblia tanításai, a közmondások és a személynevek, hogy csak néhány példát említsünk.
[szerkesztés] A nyelvi univerzálék
A beszéd szükségszerűen valamelyik nyelven fogalmazódik meg, ezeknek pedig számos egyedi sajátossága van. A világszerte beszélt több ezer nyelv azonban igen sok közös vonást is mutat, ezeket nyelvi univerzáléknak nevezzük. Ilyenek:
- (írásban) a közlés minden nyelven főleg mondatok formájában történik;
- az elemek legnagyobb része önkényes, a jelölő és a jelölt között nincs logikai megfelelés;
- az elemekkel szemben a mondatok nem adottak a beszélő számára, hanem ő alkotja meg azokat valamilyen kötött szabályok szerint;
- minden nyelv kettős tagoltságú: az elemek és a mondatok hangtani és nyelvtani szinten szerkesztődnek;
- a hangok száma kötött (általában ötven alatt van, de maximum száz lehet), az elemek száma viszont százezres nagyságrendű lehet, a szókészlet pedig korlátlanul bővíthető;
- minden nyelvben megvannak a szófaji kategóriák, bár nem mindegyikben ugyanúgy.
[szerkesztés] A világ nyelvei
A Földön jelenleg (2004) 6,4 milliárd ember lakik, a beszélt nyelvek száma 4000-4500 között lehet (más tudósok 6000-6500-ra teszik ennek számát), a különféle dialektusok száma pedig elérheti a 20 ezret. A szám folyamatosan csökken, sok kis nyelvet fenyeget az eltűnés, a holt nyelvvé válás veszélye néhány generáción belül.
[szerkesztés] A nyelvek osztályozása
A világ nyelveit alapvetően három különböző szempont szerint lehet osztályozni. Nyelvcsaládba tartozás szerint, így a genetikus osztályozást kapjuk; nyelvek tipológiai sajátosságai szerint, akkor a nyelvtipológiai osztályozással van dolgunk ill. egyes nyelvi áreák szerint, mikor nagyobb területi egységek szerint csoportosítunk. Greenberg a fenti három szempontból a genetikust határozta meg legfontosabbnak. (Fontosságuktól függetlenül nem zárnak ki más egyéb nyelvi osztályozás lehetőségét.)
[szerkesztés] Genetikus
Az egyes nyelvek közös őseinek, majd ezek őseinek stb. kikövetkeztetése összehasonlító módszerek segítségével történik. Az így létrejövő családfa megbízhatósága természetesen az időbeli távolság növekedésével egyenes arányban csökken, az egyes nyelvcsaládok alapnyelve már csak kikövetkeztetett lehet, a minden emberi nyelv egyetlen közös ősnyelvre való visszavezetése pedig igencsak nehezen kivitelezhető. (A mellette szóló bizonyítékok inkább az általános nyelvészet tárgykörébe tartozó nyelvi univerzálék - lásd fentebb.)
[szerkesztés] Tipológiai
- izoláló vagy analitikus: a nyelvtani viszonyokat szórenddel, szócsoportok alakításával fejezik ki (angol, kínai, vietnami);
- agglutináló (azaz ragasztó) vagy affixáló: a nyelvtani viszonyokat több szóelem összekapcsolásával fejezik ki (török, magyar; finn); a kelet-afrikai szuahéli nyelvről is azt szokták mondani, hogy agglutináló, ám ez a nyelv előtagokkal (prefixekkel) ragoz, és vannak névszó osztályai (azaz nyelvtani nemei). Így tehát az agglutináló nyelveknek is vannak kategóriái.
- flektáló (azaz hajlító) vagy szintetikus: a nyelvtani viszonyokat a szó hangalakjának megváltoztatásával fejezik ki (német, latin, ógörög).
- inkorporáló (azaz bekebelező) vagy poliszintetikus: e nyelvekben egyetlen, bonyolult morfémasorral fejeznek ki olyan tartalmakat, amelyeknek más nyelvekben szószerkezetek felelnek meg. Az inkorporáló nyelvek egyetlen szava is tehát izoláló vagy agglutináló nyelvekben egész mondatnak felel meg. Példa: az indián oneida „gnaglaslizaks” „szó” jelentése: „Keresek egy falut.” Példák inkorporáló nyelvekre: több amerikai indián nyelv (oneida), Szibéria egyes régi nyelvei, de a legtöbb formális nyelv is közel áll az inkorporáló típushoz).
Általában azonban a nyelvek többsége nem csak egy kategóriába tartozik.
[szerkesztés] Areális
Az areális nyelvészet egy nagyobb térségben egymás szomszédságában élő népek gyakran nem rokon nyelveinek kölcsönhatását vizsgálja. Ezen kölcsönhatás során hasonló vagy azonos alakok, rendszerbeli sajátosságok keletkeznek, s a hatás lehet olyan szoros is, hogy a genetikus kapcsolatokon is túlmenő egyezéseket mutat föl. Ez a nyelvi szövetség (Sprachbund), melyre tipikus példa a balkáni nyelvek.
[szerkesztés] Nyelvek listái
- Élő nyelvek nagyságuk (azt beszélők száma) szerint
- Holt nyelvek
- Szent iratok nyelvei
[szerkesztés] Kapcsolódó cikkek
[szerkesztés] Hivatkozások
- Lackfi János: Nyelvlecke, 2004. augusztus 18., szerda 13:04, 2004. szeptember 13., Bartók Rádió, 23.42
- Róna-Tas András: A nyelvrokonság - Gondolat - 1978
- A világ nyelvei - Akadémiai Kiadó - 2000
Based on work by 