Anton Pavlovics Csehov

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Anton Pavlovics Csehov (Антон Павлович Чехов) (1860. január 29., Taganrog – 1904. július 15., Badenweiler): orosz író, drámaíró, az orosz realizmus képviselője

Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb megújítója. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A novella műfajának megújítója, s az ún. "drámaiatlan" dráma megteremtője.

Tartalomjegyzék 1 Életrajz 2 Művészete 3 Hatása 4 Művei 5 Forrás

[szerkesztés] Életrajz

Anton Csehov Dél-Oroszországban, az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosban született. Apja kiskereskedő volt, nagyapja jobbágyként született, és az 1861-es jobbágyfelszabadításkor vásárolta meg saját szabadságát. 1875-ben a családi vállalkozás csődbe ment, így szülei és testvérei Moszkvába menekültek a hitelezők elől, Anton Csehov viszont még három évig Taganrogban maradt, hogy iskoláit befejezhesse. Ez idő alatt magántanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott, hogy megélhetését biztosíthassa. 1879-ben, a gimnázium befejezése után csatlakozott családjához Moszkvában, majd beiratkozott a moszvai állami egyetem orvosi fakultására.

1884-ben megszerezte orvosi diplomáját, és praktizálni kezdett, ám már az egyetemi évek alatt több írása is megjelent a Petyerburgszkaja Gazetában és más moszkvai lapokban (kezdetben Antosa Csekonte név alatt). Annak ellenére, hogy az írást ekkor még csak „hobbiként” művelte, 1885-ben rendszeres munkatársa lett a Novoje vremja című lapnak, 1886-ra pedig írásai országos hírnevet hoztak neki. Ekkor kezdte egyre komolyabban venni az írói hivatást; az elkövetkező két év folyamán több mint száz novellát írt, és megjelent két novelláskötete, melyekkel elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat.

Az 1880-as években egyre jobban elhatalmasodott rajta a valószínűleg az egyik betegétől elkapott tuberkulózis (tbc). Betegségét kikezelendő kelet-ukrajnai utazást tett; itt írta a később először folytatásokban megjelentetett A sztyeppe című kisregényét. 1895-ben megírta a Sirályt, ennek bemutató előadása azonban, valamint az 1898-ban írt, Az erdő szelleme című darabja megbukott. 1898-ban találkozott a moszkvai Művész Színház vezetőjével, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal, és kettejük munkássága ettől fogva jelentős mértékben összefonódott. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, majd a Ványa bácsit (1899), a Három nővért (1901) és a Cseresznyéskertet (1904). 1901-ben Csehov feleségül vette Olga Leonardovna Knipper (1870-1959) színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban.

Élete utolsó éveiben Csehov a sajtómágnás Szuvorin társaságában Nyugat-Európába utazott. Népszerűségének ez a lépés nem tett jót hazájában, mivel Szuvorin lapját, a Novoje vremját erősen reakciósnak tartották az egyre inkább forradalmi hangulatban lévő orosz értelmiség körében. Csehov végül a franciaországi Dreyfus-per kapcsán fordult szembe Szuvorinnal.

Egyre jobban elhatalmasodó betegsége következtében Csehov egyre több időt töltött különböző fürdővárosokban: Nizzában, majd Jaltában. Németországban, Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában érte a halál. Sírja ma a novogyevicsi temetőben áll.

[szerkesztés] Művészete

Drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem a történések látszólagos esetlegessége, illetve a figurák belső történéseinek, hangulati változásainak részletes ábrázolása áll.

Csehov írásaival kapcsolatban majd minden elemzés a felszíni történések hétköznapiságának és a mögöttük megrajzolt lélekállapotok gazdagságának ellentétét emeli ki. Ez a pszichológiai realizmus teszi alkotásait egyedivé, és ez az, amely megragadta a színház világában ezt a realizmust megteremteni kívánó Sztanyiszlavszkij figyelmét is. Csehov fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé. Minden írásában jelentős szerephez jut az idő, illetve annak múlandósága. Ez a múlandóság azonban nem tragikus vagy elégikus: egyszerűen csak triviális, és éppen ezért figuráinak nincs esélyük arra, hogy életüknek mélyebb értelmet találjanak.

A drámaíró Csehov

Drámáiban Csehov túllép a hagyományos cselekményvezetés és dialógus-írás modelljein: párbeszédei nem egymásra következő replikák sorozatából állnak; a figurák szinte folytonos, néha egymásba folyó monológokat mondanak, melyek alig reflektálnak a másik szereplő mondandójára. Gyakoriak a félbehagyott mondatok, a témaváltások, és a szereplők gyakran küszködnek gondolataik kifejezésének nehézségével. Figuráit a hagyományos drámafelfogással szemben nem valamilyen szándék, törekvés, hanem a körülmények hatásának ellenállni nem tudás hajtja előre. Mindemellett – szemben a szintén Sztanyiszlavszkij játékmódjára visszavezethető felfogással – Csehov a legtöbb drámáját nem tragédiának (még csak nem is tragikomédiának), hanem egyértelműen komédiának szánta, ezzel is hangsúlyozva a figurák törekvéseinek kisszerű voltát.

Csehov dramaturgiája a látszólagos esetlegességek ellenére nagyon szigorú szerkezeti elveket követ. E következetességnek ismert példája az úgynevezett „csehovi puska” elve, mely szerint ha az első felvonásban megjelenik egy puska, akár csak egy pillanatra is, akkor annak a darab végéig el kell sülnie; ellenkező esetben a puskának nincs helye a dráma szövetében.

A novellaíró Csehov

Az író tudatosan is a novella megújítójának vallotta magát. Legtöbb novellája rövid elbeszélés. Egy-egy élethelyzetet, jellemző mozzanatot ír le. A cselekmény helyett a szereplők beszélgetései válnak fontossá. Hőseit nem jellemzi közvetlenül, nem írja le külső és belső tulajdonságaikat, lelkiállapotukat. "Az író az elhallgatás, a ki nem mondott szavak nagy művésze."(Mohácsy, 154.old.) E novellákba bevonul a hétköznapiság, a szereplők átlagemberek, sokszor magányosak, félénkek, kiknek élete unalmas egyhangúsággal telik. Tragikumuk így groteszk formát ölt. Az író hangjában keveredik az irónia, a tárgyilagosság, a részvét és a szánalom.

[szerkesztés] Hatása

Csehov irodalmi és drámai hatását Kelet-Európában igen nehéz leválasztani Sztanyiszlavszkij, és az általa képviselt színházeszmény hatásáról. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közönsége ugyanakkor korábban találkozott Csehov szövegeivel, mint azok sztanyiszlavszkiji előadásmódjával. Angliában és az Egyesült Államokban az 1920-as, 30-as években Csehov drámái nagy népszerűségre tettek szert, illetve később nagy hatással voltak többek között Tennessee Williams és Arthur Miller drámaírói munkásságára.

Magyarországon Csehov nevét elsősorban drámái tették ismertté, ám az olyan novellák, mint A 6-os számú kórterem vagy A kutyás hölgy szintén hozzájárultak sikeréhez.

Magyar színpadon igen korán, már 1908-tól megjelennek művei (igaz, az ekkori, meglehetősen akadémikus stílusban játszó Nemzeti Színház színpadán nem jutnak nagy sikerre). A negyvenes években Csehov több kisebb műve is színpadra kerül, (pl. A medve című egyfelvonásos, Csortos Gyula főszereplésével és A dohányzás ártalmasságáról, Törzs Jenő monológ-jellegű előadásában). Valódi sikert az 1945 utáni időszakban, a Várkonyi Zoltán, Marton Endre és mások munkásságának eredményeképpen megjelenő új típusú játékmód alkalmazásával aratnak darabjai.

[szerkesztés] Művei

Színművek

• Platonov (1881)
• A dohányzás ártalmasságáról (1886, 1902)
• Ivanov (1887) - első drámája
• A medve (1888)
• Háztűznéző (1888-1889)
• Az erdő szelleme(1889)
• Sirály (1896)
• Ványa bácsi (1899-1900)
• Három nővér (1901)
• Cseresznyéskert (1904)
• Lakodalom

Ismertebb novellák

• A csinovnyik halála (1883)
• Perpetuum Mobile (1884)
• Vologya (1887)
• Hattyúdal (1888)
• A párbaj (1891)
• A 6-os számú kórterem (1892)
• A kutyás hölgy (1899)

Kisregény

• Dráma a vadászaton (1884-1885)
• A sztyeppe (1888)

[szerkesztés] Forrás

• dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 153-166. old. , Korona Kiadó, Budapest 1992.
• Szerb Antal: A világirodalom története II., Bibliothéca, Bp. 1957.