Isten áldd meg a magyart

Frå Wikipedia – det frie oppslagsverket

Tonesettinga gjort av Ferenc Erkel

Songen «Isten áldd meg a magyart» (Gud velsigne ungararen) vart skriven i 1823 av ungararen Ferenc Kölcsey (1790–1838), og tonsett av Ferenc Erkel. Han vart teken i bruk som nasjonalsong i Ungarn i 1844. Songen vert i munnleg form gjerne omtala som Himnusz.

Den ungarske nasjonalsongen skil seg ut frå andre nasjonalsongar ved at teksten er ei direkte bøn til Gud om å verne folket mot farer, og er utan den nasjonalistiske sjølvopphøginga enn gjerne finn i songar av denne sjangeren.

Songen Szózat, som byrjar med Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar (Mot heimlandet ver tru og standhaftig, O ungarar) har ei minst like høg stjerne som den offisielle Himnusz.

[endre] Tekst

Ungarsk tekst	Norsk omsetjing
Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!	Gud, velsign ungararen med glede og gode avlingar, strekk mot han din beskyttande arm om han kjempar med fiendar; lenge har skjebnen slite han, bring ei tid for lette, han har lidd for alle sine synder, for fortida og framtida!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.	Forfedrane våre bringde du opp Over dei heilage toppane i Karpatane, Gjennom deg vart ein vakker heim vunnen For Bendeguz sine søner- Og kor enn fløymer elvene Tisza, Donau, helten Árpáds etterkomarar vil slå rot og bløme
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.	For oss på Kuns-slettene modna du kveiten, i Tokaj-drueåkrane draup du nektar. Flagget vårt planta du ofte på jorda åt dei ville tyrkarane, og over Mátyás' grimme hær stønna den stolte borga Wien.
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.	Akk, men for våre synder samla sinne seg i brystet ditt, og du slo ned med dine lyn frå tordnande skyer, no piler frå dei plyndrande mongolarane du tordna over oss, dinest tyrkarane sin trelldom tok vi på skuldrane våre.
Hányszor zengett ajkain Ozman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!	How often came from the mouths Of Osman's barbarian nation Over the corpses of our defeated army A victory song! How often did your own son agress My homeland, upon your breast, And you became because of your own sons Your own sons' funeral urn!
Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját e hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette.	The fugitive hid, and towards him The sword reached into his cave Looking everywhere he could not find His home in his homeland Climbs the mountain, descends the valley Sadness and despair his companions Sea of blood beneath his feet Ocean of flame above.
Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvák hő szeméből!	Castle stood, now a heap of stones Happiness and joy fluttered, Groans of death, weeping Now sound in their place. And Ah! Freedom does not bloom From the blood of the dead, Torturous slavery's tears fall From the cold eyes of the orphans!
Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!	Redeem, O Lord, the Hungarians Who are tossed by waves of danger Extend toward it your guarding arm On the sea of its misery Long torn by ill fate Bring upon it a time of relief They who have suffered for all sins Of the past and of the future!