XI. János pápa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

XI. János volt a kereszténység történetének 127. pápája. Pontifikátusában és személyében mutatkozott meg leginkább a kor sajátos pápaválasztási szokása és a római nemesség mérhetetlen befolyása. Bő négy éves uralkodása szinte kizárólag névlegesnek tekinthető.

910 körül született Rómában. A befolyásos római konzul leányának, Maróziának és Alberik, spoletoi hercegnek a gyermekeként. Bár egyes források szerint János Marózia törvénytelen gyermeke III. Sergiustól. Már gyermekkorában elhatározták, hogy Jánosból pápa lesz, így eszerint nevelték. Amikor VIII. István meghalt, és megürült az egyházfői trón, Marózia felkészültnek ítélte meg gyermekét az uralkodásra, és a zsinattal megválaszttatta gyermekét a keresztény egyház élére.
Így nemcsak Róma városa, hanem immár a pápa is Marózia teljes befolyása és irányítása alatt állt. Ekkor vette fel a Senatrix et Patricia címet. Alberik halála után egy nagyhatalmú toszkánai őrgrófhoz ment nőül, majd ennek halála után ismét megházasodott. Ezúttal sógorához, Hugóhoz ment hozzá, aki Itália és Provence királya volt. Ők ketten uralkodtak az örök város felett, azonban annyira zsarnokian kezelték a város ügyeit, hogy a nemességen belül szervezkedni kezdtek ellenük. Ennek élére Marózia második fia, János féltestvére, II. Alberik állt. A nemeseknek sikerült megdönteni Marózia rémuralmát. Alberik börtönbe vetette anyját, és Jánost a lateráni palotában haláláig házi őrizet alá vetette. Alberik uralkodott a városban, és az egyházon is. Jánosnak mindössze a saját lelki üdvösségét hagyta meg egyházi feladatnak.
Ezért aztán János pontifikátusához, de Alberik tetteihez tartozik, hogy 935-ben Theophülaktosz, konstantinápolyi pátriárka és 933-ban Artold, reimsi érsek is megkapta a palliumot. János uralkodása alatt kapott kiváltságokat a híres Cluny apátság is, amely később az egyházi reformok kiindulópontja lett. János 935 decemberében halt meg.