Wesselényi Miklós

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

ifj. báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.) az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja.

[szerkesztés] Élete

Szülei id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna voltak. Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjú Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken.

1821-1822-ben Széchenyi István társaságában hosszabb utazást tett Franciaországban és Angliában. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek.

Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a nyomdát.

Az 1834-es országgyűlésen játszott szerepe miatt a magyar és erdélyi királyi táblák perbe fogták. Az előbbi azért, mert könyvnyomdát állított és az országgyűlés tárgyalásait kinyomatta, az utóbbi pedig egy beszédéért, amelyet a szatmármegyei közgyűlésen az örökváltság ügyében mondott. A perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az árvízi hajós nevet kapta. A perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt mint Kolozs vármegye alispánja. Felesége, Lux Anna, élete végig ápolta.

A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává és 1831. február 15-én vidéki tiszteletbeli taggá választotta; a zilahi gimnázium főgondviselője és több vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemtenyésztés meghonosítása és a földművelés, állattenyésztés körül.

Cikkei a politikai lapokban; országgyűlési beszédei a naplókban jelentek meg:

Nyilatkozata a magyar ellenzékről s ehhez saját viszonyáról (Erdélyi Hiradó 1846. 140.).
Az úrbér és örökváltság tárgyábani nézetei. (Erdélyi Hiradó, 201–204.)
Szabad-e még most is az annyira drága gabonából pálinkát főzni? (Erdélyi Hiradó, 1847. 225. sz.)
Naplója az 1838. pesti árvízrõl (Vasárnapi Újság 1888. 41. és következő számai).

[szerkesztés] Művei

A régi híres ménesek egyike (zsibói) megszünésének okairól. Pest, 1829,.
Balítéletekrõl. Írta... 1831-ben. Nyomatott Bukarestben 1833. (illetőleg Lipcsében.) [1]
Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. (Nyom. Hálában. Németre ford. 1844.)
Teendők a lótenyésztés körül. Kolozsvár, 1847.
Beszéd az 1834. országgyûlésen Kolozsvárott, midőn a polgárokat az utcán katonák támadták meg. Kula, év n. (Balogh János beszédével együtt.)