Persona

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Persona
Rendező:	Ingmar Bergman
Producer:	Ingmar Bergman
Forgatókönyvíró:	Ingmar Bergman
Főszerepben:	Bibi Andersson Liv Ullmann
Zene:	Lars Johan Werle
Operatőr:	Sven Nykvist
Jelmeztervező:	Mago
Vágó:	Ulla Ryghe
Gyártó:	Svensk Filmindustri (SF) AB
Bemutató:	1966. október 18.
Időtartam:	85 perc
Nyelv:	svéd
IMDb

Persona: 1966-ban készült, 85 perces, fekete-fehér svéd film.

[szerkesztés] Történet

Figyelem: Itt a cselekmény részleteit vagy a végkifejletét is olvashatod.

A film nyitójelenete egymásba vágott képkockák sora: egy lefogott tenyérbe szöget ütnek, hullák, pergő filmtekercs, idős halott asszony, fiatal halott gyerek, majd a halott gyermek az ágyon megmozdul, megfordul és alvást színlel. Szürreális rémálomjelenetek halmaza. A kisfiú felül az ágyban, és egy óriásira felnagyított női arcképet simogat.

A bevezető képsorok után egy kórházból indul a film. A kórház főorvosa megbízza Almát, az egyik ápolónőt, hogy gondozza a híres színésznőt, Elisabeth Vogler asszonyt, aki egy színdarab kellős közepén megnémult, és azóta nem szólal meg. Látszólag teljesen egészséges, reakciói normálisak a némaságán kívül. Alma betér a színésznő szobájába, beszél hozzá, bemutatkozik, mesél magáról. Elisabeth figyelmesen hallgatja, többnyire mosolyog. A főorvos kezdeményezésére annak vidéki birtokára utaznak ketten, hogy ott folytassa Alma nővér a színésznő terápiáját. A tengerparti ház képsorait és a két nő alakját mutató kameraképek narrátora maga Ingmar Bergman. Naphosszat sétálnak a tengerparton, Alma folyamatosan beszél a néma színésznőhöz. Ő irányítja a nőt. Főznek, napoznak, kellemesen telnek a napok. Egy nap Alma stabil világnézete kezd darabjaira hullani. Másnap Elisabeth levelet kap a férjétől, mellékelve kisfiuk fényképét. Elisabeth széttépi a fotót, a levelet Alma olvassa fel neki. Elisabeth kiborul. Alma a napok során mindent elmond magáról, egykori szerelmeiről, a kudarcairól, beszél az abortuszáról, a férfiakról, a munkájáról, teljesen átadja magát, lelkileg teljesen lemeztelenedik a másik előtt. Leveti a hazugság és a csalás maszkját, és lassan értelemmel kezdi megtölteni életét.

Elisabeth levelet ír az orvosnőnek, amit rábíz a nővérre, hogy adja postára. Alma útközben a lezáratlan a borítékból kiveszi a levelet, és elolvassa. Teljesen összeomlik, amikor a sorokból kitűnik, hogy a színésznő elárulta őt: nevetségesnek tartja a lány kitárulkozását, és megemlíti a levélben, hogy Alma szerelmes lett belé. Alma visszarohan a színésznőhöz, és számon kéri a levelet, teljesen magán kívül kerül. Elisabeth elmenekül előle, Alma rohan utána, mint egy elhagyott szerelmes nő. Üvölti a sérelmeit a nő után. Innentől kezdve a két nő pszichológiailag egymás ellen fordul. Vagyis Alma elkezdi enyhén terrorizálni a színésznőt, fizikai fájdalmat okoz neki, megalázza. Látszólag Elisabeth fölé kerekedik. Szemére veti Elisabeth elutasított anyaságát – a nyitó jelenetben idézett fiúgyermek valójában a színésznő abortált magzata. Alma megpróbálja visszaszerezni az írányítást, megszólal, de szavai összefüggéstelenek, mondatszerkesztésre képtelen. A film zárósoraiban a két nő csomagol, Alma felszáll a buszra, majd a kép elsötétedik.

[szerkesztés] Cenzúra

A film két jelenete szokott a cenzúra hálóján fennakadni: egy merev péniszt ábrázoló rövid felvétel a film elején (kivágták az amerikai DVD-ről, de bennehagyták az Accent Film Entertainment változatában), és Alma monológjának egy részlete, amikor elmeséli, hogy egy alkalmi partnere „a kezével juttatta őt a csúcsra”, amikor még gyerekek vagy tinédzserek voltak.