Merovingok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Merovingok dinasztiája a különféle frank államalakulatokban uralkodott az 5.-től a 8. századig. Kortárs források gyakran "hosszú hajú királyok"-ként említik őket; hajviseletük esetleges jelentése ismeretlen.

Az uralkodóház neve Merovech király nevéből ered (latin formájában Meroveus vagy Merovius), aki a száli frankok vezetője volt körülbelül 447-től 458-ig. A ház felemelkedése I. Childerichez kötődik (458-481), aki legyőzte a vizigótokat, a szászokat és az alemannokat. Fia, I. Chlodvig irányítása alá vonta Gallia Loire-tól északra fekvő területeit, felvette a kereszténységet (496), és a vouilléi csatában megsemmisítette a vizigótok toulouse-i kiályságát (507). Chlodvig - a frank hagyománynak megfelelően - felosztotta országát négy fia között. Ez a szokás a következő két évszázadban is fennáll: a birodalom általában megosztott, s csak időnként egyesül egyetlen uralkodó alatt; a frankok azonban mindig egységesnek tekinették államukat, a párhuzamosan uralkodó királyok elvileg közösen kormányoztak. A Frank Birodalom ebben a kései (Nyugat- és Kelet-) Római Birodalommal mutat hasonlóságot.

A Meroving királyok a gazdagabb előkelőket grófokká, őrgrófokká nevezték ki, s védelmi, közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatköröket ruháztak rájuk. A frankok államigazgatása a rómaiak összeomló közigazgatási és adóztatási rendszere és a felbomló társadalmi rend ellenében jött létre. A grófoknak hadsereget kellett fenntartaniuk; a hívükül szegődött lovagok szolgálatait földek adományozásával jutalmazták. (Ebből a rendszerből fejlődött ki a feudalizmus.) Ezeket a hadseregeket a király támadó és védekező feladatokra is összehívhatta. A grófok nem tartoztak adóval a királynak (a pénzmozgás ezért elég jelentéktelen volt). A király a saját birtokaiból származó magánjövedelméből élt, állami bevételei nem voltak, s az általa elajándékozott földek semmilyen módon nem kerülhettek vissza hozzá. Így természetesen egyre szegényebb és szegényebb lett, s ezzel együtt hatalma is csökkent. A 7. század uralkodói már nem tettek komoly kísérletet uralmuk megszilárdítására, és a semmittevésnek adták át magukat.

A 7. század elején az uralkodó mind több teret adott az adminisztráció irányításában az udvar egy jelentős tisztségviselőjének, a maior domo-nak, azaz a majordomusnak (a latin kifejezés szó szerinti fordítása a ház nagy embere; magyar megfelelője az udvarmester, háznagy, vagy hoppmester – a német hofmeister szóból –, de általában a latin szó használatos, esetleg majordómusz formában). A cím hamarosan a Karoling családon belül öröklődött. Egyre inkább a majordomusok lettek a tényleges katonai és politikai vezetők. A 732-ben az Ibériai-félszigetről betörő mórokat legyőző sereget már nem a király, hanem Martell Károly majordomus vezette.

Fia, III. (Kis) Pippin a frank előkelők támogatásával végett vetett a Merovingok uralmának. Amikor a pápa segítségét kérte a longobardok elleni küzdelemben, cserébe megkoronázásának elismerését kérte az egyháztól. Az utolsó Merovingot, III. Childericet 751-ben távolították el trónjáról. Életben hagyták, de hosszú haját levágták és kolostorba kellett vonulnia.