Ennodius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ennodius, Magnus Felix (Arelate, ma Arles, Franciaország, Kr. u. 474 - Ticinium, ma Pavia, Olaszország, Kr. u. 521), latin egyházi író, szónok, költő.
Szülei halála után (489) Ticiniumba került, ahol gazdag rokonai nevelték. Retorikát és klasszikus irodalmat tanult. Felesége, Melánida kolostorba vonult, ő klerikussá lett, és 493-ban diakónussá szenteltette magát. 496-ban Mediolanumba költözött, ahol szónoki és irodalmi működést fejtett ki. 502-ben a ticiniumi püspök, Maximus magával vitte a római zsinatra. Ekkor írta „Apologeticus pro Synodo Quarta Romana" (A negyedik római zsinat igazolása) című munkáját. 510-ben Ticinium püspöke lett. Elsősorban szónoki egyéniség volt, keresztény irodalmi műveiben pogány stíluselemeket alkalmazott. Hasonlataiban gyakran profán, sőt naturalisztikus. „Opuscula Miscella" (Összegyűjtött művei) című egybegyűjtött kisebb terjedelmű írásai közül kiemelkedik a Theodoricusról írott dicsőítő beszéde, valamint a „Parainesis Didascalia" (Tanító intelmek), a keresztény retorika első kézikönyve. Verselőkészségéről 12 himnusz és 151 epigramma tanúskodik. 297 fennmaradt levele műveinek egyharmadát teszi ki, Epiphanes püspök életrajzában megalkotta a hagiográfia mintáját.
[szerkesztés] Források
- Teológiai kislexikon