Colette

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Colette, teljes nevén Sidonie-Gabrielle Colette (Burgundia, Saint-Sauveur-en-Puisaye, 1873. január 8. – Párizs, 1954. augusztus 3.), francia írónő, varietéművész és újságíró. Az első írónő, akit a Goncourt Akadémia meghívott soraiba és az első nő, aki halálakor állami temetésben részesült.

[szerkesztés] Élete és munkássága

Colette, ahogy magát szerzőként nevezte, egy burgundiai kis faluban született és nőtt fel, mint a legfiatalabb testvér. Apja, akit háborús sérülései miatt lefokoztak, adóbehajtóként dolgozott. Colette, másik három testvérével ellentétben, nem járt speciális képzést nyújtó iskolába, de irodalmi érdeklődésű édesapja és elsősorban okos és megértő édesanyja, akivel egész életében levelezésben maradt, támogatta őt és törekvéseit. 16 évesen ismerkedett meg párizsi utazása során az akkor 30 éves Henry Gauthier-Villars-ral, aki mint az irodalmi szalonok arszlánja volt hírhedt. 1893-ban összeházasodtak és amint fény derült Colette írói tehetségére, férje kitanította és kihasználta ezt. 1896-tól Willy álnéven publikálta az egyre népszerűbb, pornográf elemeket is tartalmazó regénysorozatát a fiatal Claudine-ről, mely számos önéletrajzi elemet is tartalmazott: Claudine az iskolában (Claudine á l’école), Claudine Párizsban (Claudine á Paris), Claudine házassága (Claudine en ménage), Claudine elmegy (Claudine s’en va) – a címek szó szerinti fordításban).

Nem sokkal az utolsó Claudine-regényt követően (1903) maga is otthagyta férjét, aki folyamatos félrelépéseivel megsebezte és elidegenítette magától Colette-et. 1904-ben jelent meg már saját neve alatt az Állatok párbeszédei (Dialogues de Betes). Válása után (1905), miközben Willytől a Claudine-történetek szerzői jogait megszerezte, pantomimórákat vett Georges Wague-tól és 1906-tól kezdve számos fellépése volt Párizsban és környékén. Kezdetben a nálánál tíz évvel idősebb Mathilde de Mornyval (Missy) lép föl, III. Napóleon féltestvérének lányával, aki radikális nézeteket vallott és akivel akkoriban botrányosnak tartott leszbikus szerelmi viszonyt folytatott, emellett pedig anyagilag támogatta.

Colette folyamatosan publikálta műveit, ekkor már Colette Willy néven, többek között a Visszavonulás a szerelemtől (La Retraite sentimentale) (1907), A Szőlőtőke (Les vrilles de la vigne)(1907) és A bűnös ártatlanság (L’ingénue libertine)(1909) c. regényeit.

1909-ben íródott a legtöbb önéletrajzi elemet tartalmazó Kóborélet (La Vagabonde) c. egyes szám első személyben megfogalmazott regénye, amely egy elvált, csalódott varieté-táncosnőről szól, akibe beleszeret egy gazdag örökös. (Colette 1910-ben ismerkedett meg Auguste Hériotval, a milliomos örökössel, akivel rövid életű kapcsolatuk során Olaszországba is elutazott.) A Kóborélet, amely egy folyóirat hasábjain jelent meg először, meghozta Colette számára az irodalmi áttörést és 1910-ben a Goncourt-nagydíjat is.

Mint zsurnaliszta is keresetté vált, saját rovata volt a Le Matin párizsi napilap hasábjain. 1911-től a lap főszerkesztőjével élt együtt, az akkor éppen elvált Baron Henry de Jouvenellel, 1912-ben pedig összeházasodtak. Nem sokkal ezután meghalt Colette édesanyja, temetésekor féltestvére haragból elégette anyjának írott több mint 2000 levelét.

1913-ban újra feldolgozta korábbi táncos élményeit Az orfeum háttere (L’Envers du music-hall) c. regényében.

Az első világháború kitörése 1914 augusztusában megrázta Colette-et, ugyanis férjének, Jouvenelnek be kellett vonulnia (noha nem kellett a fronton szolgálnia, mert magas beosztású tiszt volt). Colette a háborús időkben is tevékeny maradt, miután az 1913-ban született lányát egy nevelőnővel együtt Jouvenel földbirtokára küldte, ápolónőként dolgozott Párizsban, majd Verdun mellett egy kórházban. 1915-ben lelkesültsége és áldozatkészsége szemmel láthatóan elröppent és Franciaország támogatásával a La Matin riportereként bejárta Olaszországot. 1917 elején követte Jouvenelt Rómába, ahol Jouvenel egy francia konferencián szerepelt. Itt filmesítették meg közreműködésével a Kóborélet c. regényét.

Párizsba visszatértekor újra egy regény írásába fog Mitsou kisasszony címmel (Mitsou, ou comment l’esprit vient aux filles), amely 1919-ben jelent meg. Ugyanebben az évben lesz a Matin irodalmi rovatainak vezetője.

1919-20-ban írta meg leghíresebb regényét a Cincit (Chéri), egy idősebb nő és egy fiatalabb férfi lehetetlen szerelmi történetét. A kisregény önéletrajzi ihletettségű, mert ekkoriban alakult ki szoros kapcsolata mostohafiával Bertrand de Jouvenellel. 1921-ben ebből készült Colette közreműködésével egy színdarab, amelynek századik előadásán maga is szerepelt, később még a női főszerepet is többször eljátszotta.

Közben férje politikai karriere egyre följebb ívelt, 1920-ban a Becsületrend Lovagja lett, 1928-ban előléptették tisznek, 1936-ban pedig parancsnoknak. Ugyanakkor házassága Colette-el tönkrement és 1923-ban elváltak.

1922-ben kezdi publikálni a Matin hasábjain kisregényét, a Zsendülő vetést (Le Blé en herbe), amely egy fiatal fiú szexuális beavatásáról szól egy idősebb nő révén, de az olvasók erkölcsi felháborodása miatt kénytelen volt művének közlését megszakítani. Könyvként 1923-ban jelent meg a Zsendülő vetés, itt használta először a Colette szerzői nevet.

1925-ben ismerkedett meg az igen fiatal, gazdag gyöngykereskedővel, Maurice Goudeket-vel, akivel gyakran hosszabb utazásokra is indult és 1935-ben összeházasodtak.

1939-től Colette az egyre rosszabbodó csipőizületi artrózisától szenvedett, amely megnehezítette életét és fokozatosan ágyhoz kötötte. Egy 1941-ben kiadott önéletrajzi szöveg már tükrözi bezáruló életét: Ablakomból (De ma fenetre).

Észak-Franciaország német megszállása és a Vichy-kormány antiszemita akciói alatt sikerült egy zsidó származású férfit kiszabadítania a letartóztatásból és elbújtatnia.

1944-ben jelent meg egyik legnagyobb könyvsikere a Gigi c. kisregény, mely egy fiatal lány és egy idősebb férfi előnyös házasságának történetét meséli el, mindezt a boldog békeidők korszakába helyezve az 1900-as évek elejére.

Összességében Colette a huszadik század elejének francia irodalmában a legkiemelkedőbb (olykor a legtehetősebb) írónő lett. Regényeket, elbeszéléseket írt, folyóiratban publikált, közreműködött művei megfilmesítésében vagy színpadra vitelében, előadásokat tartott és sokat utazott, alig akad írónő, aki nagyobb megbecsülésnek örvendett volna korábban. Ő volt az első nő, akit a Goncourt Akadémia a tagjai közé felvett (1945). 1948-1950 között 15 kötetben jelent meg műveinek összkiadása Goudeket gondozásában.

80. születésnapja 1953-ban nemzeti esemény volt, 1954-ben, halálakor állami temetésben részesült.

Colette műveiben igyekezett a nők sorsát igen árnyaltan, pszichológiai érzékenységgel ábrázolni. Alakjai túllépnek a konvenciókon, kritikusan viszonyulnak az egyént elnyomó kapcsolatokhoz és a házassághoz, írásaiban ledönti a női szexualitással kapcsolatos tabukat, híven ábrázolja az ösztönöket és az érzelmeket.

Két regényében a Claudine házában (La maison de Claudine) (1922) és a Sidoban (1929) öntörvényű és természetszerető édesanyjának állít emléket.

Noha sok olvasója van Colette műveinek, sokáig alulértékelték és nem kerülhetett be a francia irodalmi kánonba.

[szerkesztés] Forrás

Gert Pinkernell: Namen, Titel und Daten der französischen Literatur: Ein chronologisches Repertorium wichtiger Autoren und Werke, Teil II: 1800 bis ca. 1960 [[1]]

[szerkesztés] Művei

Claudine-regények (1900-1903)
Dialogues de bêtes (1904)
La retraite sentimentale (1907)
L'ingénue libertine (1909)
La vagabonde (1910)
L'entrave (1913)
Chéri (1920)
Le blé en herbe (1923)
La naissance du jour (1928)
Sido (1929)
Le Pur et l'Impur (1932)
La chatte (1933)
Duo (1934)
Gigi (1944)
L'étoile Vesper (1946)
Le fanal bleu (1949)
Julie de Carneilhan
La Maison de Claudine
Les Vrilles de la vigne
Journal à rebours
Paris de ma fenêtre

[szerkesztés] Magyarul megjelent művei

A bűnös ártatlanság, Bp, Világirodalom, [é.n.] 191 p. (A Világirodalom Kincsei)
Cinci, Világirodalom-kiadás, [Bp.], 1927. 190 p.
Duo, Bp., Renaissance Kiadás, 1943. 232 p.
Zsendülő vetés, Bp., Európa, 1958. 159 p.
Műhelytitok In : Mai francia elbeszélők, Bp., Európa, 1959. 131-137. p. (Dekameron)
Zsendülő vetés, Bp., Kozmosz Könyvek, 1967. 139 p. (Kozmosz Könyvek)
A betörő In : Huszadik századi dekameron, Bp, Európa, 1968. 164-169 p. (A Világirodalom Remekei)
Gigi, Bp., Európa, 1969. 365 p. (Európa Zsebkönyvek) (benne : Claudine háza, Duo, Kuckó, A beteg gyerek, Gigi)
Édesek és börtönök, Bp, Gondolat, 1971. 473 p.
Kóborélet és más kisregények, Bp., Európa, 1972. 421 p. (benne : Kóborélet, Zsendülő vetés, A macska, Katonasapka, Holetszoba)
Zsendülő vetés, A macska, Bp., 1977. 206 p. (Olcsó Könyvtár)

[szerkesztés] Irodalom

Gyergyai Albert: Colette In: Nyugat, 1927. 15. sz.[[2]]
Gyergyai Albert: Sido In: Nyugat, 1930. 21. sz.[[3]]
Roy Claude : Colette In: Claude Roy: Klasszikusok társaságában, Bp., Európa, 1958. 242-249. p.
Gyergyai Albert: Colette In: Gyergyai Albert: Kortársak, Bp., Szépirodalmi, 1965. 117-126. p.
Dobossy László: Az ismeretlen Colette-ről In: Nagyvilág, 1968, 7. sz.
Gyergyai Albert: Colette In: Jelenkor 1971. 6. sz. 540-544. p.
Gyergyai Albert : Colette In: Gyergyai Albert: Késői tallózás Bp., Szépirodalmi 1975. 115-124. p.
Kosztolányi Dezső: Colette Willy In: Kosztolányi Dezső: Ércnél maradóbb, Bp., Szépirodalmi, 1975. 329-331. p.
Gyergyai Albert: Colette : Sido In: Gyergyai Albert: Védelem az esszé ügyében, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. 153-155. p.
Molnárné Tegyey Gabriella : A Colette-regények szereplőinek viszonyrendszere In : Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis, Nyíregyháza, Tanárképző Főiskola, 1987. 13-20. p.
Kosztolányi Dezső: Colette Willy In: Kosztolányi Dezső: Szabadkikötő : esszék a világirodalomról, Bp., Osiris Kiadó, 2006. 305-306. p.