Aithra (troizéni királylány)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Aithra, görög mitológiai alak, troizéni királylány, Pittheusz leánya. Bellerophontész menyasszonya volt, ám a vőlegény sokáig nem jelentkezett, majd végleg elmaradt. A király egyszer az épp nála vendégeskedő Aigeuszt leitatta, és Aithrát az ágyába fektette. Másnap Aigeusz továbbállt, de egy nagy kő alatt kardját és saruját hagyta majdan megszülető fia számára. Ugyanezen az éjszakán történt, hogy egy sugallatra, amelyet Aithra álmában kapott Pallasz Athénétől, lement egy tengerparti szentélybe, ahol Poszeidón is a magáévá tette. A hamarosan megszülető gyermeknek, Thészeusznak így egy isteni és egy halandó apja is volt. Amikor a fiú felserdült, anyja megmutatta neki a követ, amelyet az könnyedén felemelt, s a kardot és a sarut magához véve elindult Athén felé. Amikor Thészeusz már Athén királya volt, anyjára bízta az elrabolt Helené őrizetét, a Dioszkuroszok azonban ráleltek húgukra, s rabnőként Aithrát is magukkal vitték. Egyes források szerint Aithra javasolta Helenének, hogy hagyja el férjét Parisz kedvéért, mindenesetre a királyné rabnőjeként ő is Trójába került. Trója eleste után Démophón és Akamasz adták vissza nagyanyjuk szabadságát.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.