Ady Endre
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22.–Budapest, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Az erdélyi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családba. Édesapja Ady Lőrinc (1851-1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária (1858-1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Ady Endre a tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította, majd a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével, 1886-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumban bővítette tudását, majd 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt. 1896 júniusában jelesen érettségizett, csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. Szeptemberben beiratkozott a debreceni református jogiakadémiára. 1896. március 22-én jelent meg első verse a Szilágy című hetilapban, Március 20 címmel. 1897 januárjától rendszeresen jelentek meg versei és tárcái a Szilágyban, teljes nevével 1897. november 21-től. Szeptemberben beiratkozott a pesti egyetemre, másodéves joghallgatónak. Szeptember végétől 1898 január végéig díjnok volt a temesvári ítélőtáblán. Márciustól júniusig joggyakornok volt egy zilahi ügyvédnél. Szeptemberben visszairatkozott a debreceni jogakadémiára. Ezután Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt annak idején. Új verskötetet adott ki 1903-ban, ez sem volt siker. Az áttörés 1903 augusztusában jött, akkor találkozott Diósy Ödönné Brüll Adéllel, egy gazdag férjes asszonnyal, aki Párizsban élt és látogatóba jött haza Nagyváradra. Léda (Ady így nevezte őt verseiben) lett a múzsája; Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg az ő tollából.
A politika iránt is élénken érdeklődő Ady a Huszadik század nevű radikális csoport tagja lett. 1906-ban megjelent a harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de a negyedik könyve, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.
1906-ban kormánycsere volt és mivel az újság, aminél a költő dolgozott, a bukott kormány híve volt, Adynak el kellett hagynia az országot. Ismét Párizsba ment egy időre, 1907-ben pedig végleg hátat fordított a Budapesti Naplónak.
1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett az élete végéig a munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban lett Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint többek között Babits Mihály, Juhász Gyula és Balázs Béla műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem a szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is. Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta mennyire maradt el Magyarország a fejlett országok után, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
Ady 1912 áprilisában szakított Lédával.
1914-ben személyesen találkozott a 22 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. 1915 a lány apjának beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.
[szerkesztés] Költészete
Az 1900-as évek magyar költészete Petőfi Sándor nyomaiban járt, utánozta népies hangját és nem tudta magát megújítani. Ady volt az első, aki szakított a hagyománnyal és utat tört egy új, modern stílusnak. Bár szívesen tetszelgett a magányos, meg nem értett forradalmár szerepében, a valóságban költőtársai támogatták őt és sokan utánozták verseit. Maga Ady nem kedvelte az utánzókat, és A duk-duk affér [1] című írásában ki is gúnyolta őket.
Az első két kötete nem jelentett semmi újat. Az új stílus elemei először esszéiben és más írásaiban mutatkoztak. Egy új költészeteszmény nevében lép fel, hangsúlyozva azt, hogy ő nem lesz a „szürkék hegedőse”. Az ősi, magyaros költészet, kultúrkör és az új, forradalmi változást hozó költői program egyesítése a célja - ezáltal szakítva ki a magyar költészetet az elvadult Hunn táj virágtalan vidékéből.
Sajátos technikával dolgozik: egyrészt megalkotja egyedi kevert ritmusát, mely a szimultán verselés egy kevert változata; a belső ritmus, ismétlések, halmozások, puritánabb versszerkezet és a zökkentés, tagolás jellemző e sajátos ritmikára. Továbbá új szavakat alkot az el- igekötő igékhez való hozzátoldásával, ezáltal keltve egy vagy csak múltbeli vagy elszalasztott lehetőséget, történést vagy balul sikerült próbálkozást a múltban. Többé-kevésbé ezek az igéi a magyarság szomorú sorsára utalnak (elél, elmásol).
Ady tematikus-motivikus költő. Költészetében meghatározott motívumcsoportokat követhetünk végig, melyek körvonalazzák a költő alaptémáit: ars poeticák, szerelem (Léda, Csinszka), látomásos tájköltészet, Istenes versek, magyarság - kuruc tematika, létharc - pénz motívuma, halál, forradalmi versek és világháborús költészet.
Adyt biztosan befolyásolták Baudelaire és Verlaine versei. Gyakran használja a szimbolizmus elemeit, visszatérő témái az Isten, Magyarország és a harc a túlélésért. Más témái élete bizonyos időszakaiban fordulnak elő: pénz, Léda.
Szimbolizmusa költeményeinek látomásosságában, meghatározatlanságában jelentkezik. Jelentős szereppel bírnak szimbolista ihletésű verseiben a színek (piros, fekete, fehér), a szuggeráló erő és az Adyra jellemző szómágia, mint például a korrespondancia (szokatlan képzettársítások, konkrét és absztrakt összekapcsolása) és a zenei crescendo (jambikusság, ismétlések, halmozás).
Szecessziós jellegget is mutat költészete, melyet a továbbiak támasztanak alá: A szecesszióra jellemzőek a dekoratív vonalak, az egzotikusság, különösség. Ilyen verseit meghatározza az önfeltárulkozás, a személyiség új kultusza - szereplírának tekinthetők; az elkülönülés gesztusa, a túldíszítés, dekorativitás, az eufemizált halál.
[szerkesztés] Ady Endre, az újságíró
Ady Endre a modern magyar sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petõfi (...) költõi tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét” – írta róla Szerb Antal.
[szerkesztés] Kötetei
- Versek (Debrecen, 1899. június)
- Még egyszer (Nagyvárad, 1903. szeptember vége)
- Új versek (1906. február)
- Vér és arany (1907. december végén 1908-as évszámmal)
- Az Illés szekerén (1908. december második felében 1909-es évszámmal)
- Szeretném, ha szeretnének (1909. december közepén 1910-es évszámmal)
- A Minden-Titkok versei (1910. december közepe)
- A menekülő Élet (1912. január vége)
- Margita élni akar (verses regény, 1912)
- A Magunk szerelme (1913. március vége)
- Ki látott engem? (1914. február vége)
- A halottak élén (1918. augusztus eleje)
- Az utolsó hajók (1923)
Voltak olyan versei is, melyek nem jelentek meg verseskötetben.
[szerkesztés] Szakirodalom
- Hatvany Lajos: Ady a kortársak közt
- Lukács György: Új magyar líra
- Móricz Zsigmond: A költõ harca a láthatatlan sárkánnyal
- Horváth János: Ady s a legújabb magyar lyra
- Karinthy Frigyes stílusparódiái
- Jászi Oszkár: Egy verseskönyvrõl
- Kosztolányi Dezső: Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endrérõl
- Schöpflin Aladár: Ady Endre
- Szerb Antal: Ady Endre
- Németh László: Ady Endre
- Kenyeres Zoltán: Ady Endre
- Keresztury Dezsõ: Ady. Halálának 25-ik évfordulójára
- Király István: Az eltévedt lovas
- Király István: Ady Endre I-II. (Bp. 1973)
- Földessy Gyula: Ady minden titkai
- Pilinszky János: Vallomás Adyról
- Vezér Erzsébet: Ady Endre élete és pályája
- dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 211-241. old. (Korona Kiadó, Budapest 1992.)
- Kemény István: Komp-ország, a hídról
Based on work by