A fúga művészete

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A fúga művészete Johann Sebastian Bach egy variációs műve. BWV 1080, készült 1740 és 1750 között, első nyomtatott kiadása 1751-ben jelent meg. A cím valószínűleg magától Bachtól származik.

A mű 14 fúgát és 4 kánont foglal össze. Az összes mű, eltekintve a befejezetlen utolsótól, egy igen egyszerű d-moll főtémára épül, amit Bach már az első fúgában bemutat.

Sokan ezt a művet tekintik Bach életpályája beteljesedésének, ill. a kontrapunktikus szerkesztés csúcspontjának. A műben megtalálható valamennyi fúgatípus: egyszerű fúga, kettős fúga, tükörfúga, stb.

[szerkesztés] Hangszerelés

Jóllehet Bach a partitúrára nem írta rá, hogy milyen hangszer(ek)re szánja, de – mivel régiesen lejegyzett „Klavierpartitur”-ról van szó – valószínűleg a mű billentyűs hangszerre íródott.

Természetesen az idők során a kísérletező kedvű karmesterek és zeneszerzők különböző hangszerelésben ad(at)ták elő a művet. Például 1927-ben Karl Straube vezényletével nagyzenekar, orgona és csembaló részvételével, de ezen kívül híresek még a vonósnégyesre, réz- vagy fafúvós hangszerekből álló kvintettekre. Egy igen híres szimfonikus zenekari átirat szerzője Erich Bergel, melynek bemutatója 1991-ben Budapesten volt. [1]

[szerkesztés] Tételek

Az 1751-es nyomtatott kiadádásban a tételek a kontrapunktikus bonyolultság szerint lettek sorba állítva.

Contrapunctus I és II (BWV 1080/1 és 1080/2): Egyszerű monotematikus 4 szólamra írt fúgák, amelyek a főtémát variálgatják.
Contrapunctus III és IV (BWV 1080/3 és 1080/4): Egyszerű monotemtikus 4 szólamra írt fúgák, ahol a főtéma invertálva szólal meg.
Contrapunctus V (BWV 1080/5): 4 szólamra írt ellenfúga, megtalálható benne a főtéma eredeti és invertált változata is. Ebben a fúgában Bach meglepően sok helyen alkalmaz torlasztást, csakúgy, mint a Contrapunctus VI-ben és VII-ban.
Contrapunctus VI „in stylo Francese” (BWV 1080/6): Ugyanaz, mint eddig, csak pontozott ritmusokkal (Bach korában ezt hívták „francia stílusnak”).
Contrapunctus VII „a 4 per augmentationem et diminutionem” (BWV 1080/7): „Augmentált” (értsd: minden hang hosszúságának a dupláját veszi) és „diminuált” (értsd: minden hang hosszúságának a felét veszi) változatai a főtémának és inverz változatának.
Contrapunctus VIII (BWV 1080/8): 3 szólamra írt hármas fúga (értsd: három témát tartalmaz)
Contrapunctus IX „alla duodecima” (BWV 1080/9), X „alla decima” (BWV 1080/10): 4 szólamra írt kettős fúga (fúga két témával)
Contrapunctus XI (BWV 1080/11): 4 szólamra írt hármas fúga
Contrapunctus XII (BWV 1080/12): 4 szólamra írt tükörfúga (értsd: minden hangközlépést megfordítva is teljes értékű zenét kapunk). Az „inversus” változat a „rectus” tükörfordítása.
Contrapunctus XIII (BWV 1080/13): Ez is egy tükörfúga, mely ugyanakkor ellenfúga is, 3 szólamra.
Canon alla octava (BWV 1080/14): Kánon oktávimitációval.
Canon alla decima in contrapunto alla terza (BWV 1080/15): Kánon decima-imitációval, és tercelő ellenpontozással
Canon alla duodecima in contrapunto alla quinta (BWV 1080/16): Kánon duodecima-imitációval, kvintelő ellenpontozással
Canon per augmentationem in contrario motu (BWV 1080/17): augmentált kánon rákfordítással (az imitáció hátulról előre történik).
Contrapunctus XIV „Fuga a 3 soggetti” (BWV 1080/19): Befejezetlen hármas fúga 4 szólamra, ahol a harmadik téma az ún. BACH motívum.

Egy 1742-ből ránk maradt kézirat tartalmazza a Contrapunctus I-III-at, V-IX-et, az oktáv- és rák-kánonokat, ill. a X-es Contrapunctus egy korai változatát.

A tételek sorrendje vitatható, mert a nyomtatott változat és az eredeti kéziratok ebből a szempontból különböznek. Ezen kívül, ha zenei szempontok szerint szeretnénk sorba rakni őket, akkor megint más sorrendet kapnánk.

Az első nyomtatott kiadás a sok pontatlanság mellett tartalmazott egy négykezes változatot a XIII-as Contrapunctusból (rectus BWV 1080/18,1 és inversus BWV 1080/18,2). Bizonytalan, hogy ki írta hozzá a negyedik szólamot (talán valamelyik fia, aki átnézte ezt a kiadást, de lehet, hogy még maga Bach).

Az anyag nyomtatása nem sokkal a szerző halála után kezdődött. Bach valószínüleg nem vett részt az előkészületekben, hosszú betegsége miatt.

Az első kiadás ezenkívül „ráadásként” tartalmazott egy beazonosítatlan művet, a Vor deinem Thron tret Ich hiermit c. korálelőjátékot (BWV 668a), amit Bach valószínűleg a halálos ágyán diktált.

[szerkesztés] A befejezetlen fúga

Az utolsó fúgát, a Contrapunctus XIV-et Bach már nem tudta befejezni (a 239-es ütemnél szakad meg a kézirat). A kéziraton ezután Carl Philipp Emanuel Bach megjegyzése látható, miszerint: „Über dieser Fuge, wo der Nahme BACH im Contrasubject angebracht worden, ist der Verfasser gestorben.” („Ezen a ponton, ahol a BACH név mint kontraszubjektum jelenik meg, a szerző meghalt.”) Kép Azonban a mai tudásunk szerint ez a tény megkérdőjelezhető, mert Bachnak 1749-től komoly szemproblémái voltak, és írni alig tudott, ebből következően nem mondhatjuk biztosnak a fentebb említett verziót.

A tudósok (többek között Davitt Moroney és Christoph Wolff) egyetértenek abban, hogy a fúga eredetileg négytémás fúgának készült, ahol a negyedik téma a Contrapunctus I főtémája lett volna (ez ellentétben áll a „Fuga a 3 soggetti” címmel, de azt C. P. E. Bach adta, és Bach nekrológja említést tesz a négy témáról), és a négy téma adta bonyolultság adta volna a mű zárását. Ezen kívül az a „pletyka” is terjeng, hogy Bach megírta a végét, csak az a lap elveszett.

Többen próbáltak befejezést írni hozzá, a legjelentősebbek Hugo Riemann és Donald Tovey próbálkozásai. Ezen kívül Helmut Walcha és Davitt Moroney is kísérletezett. Ferruccio Busoni Fantasia Contrappuntistica címen saját darabot írt, ahol felhasználta Bach művét is.