Ábécé

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az ábécé egy nyelv hagyományos sorrend szerinti betűkészletét jelöli. Magyar neve a magyar ábécé első három betűjének kiejtett alakjából ered (az a és az á betűt egynek számítva).

Az ábécé szó idegen megfelelője, az alfabet (mellyel pl. az „alfabetikus rendezés”, azaz ábécébe rendezés kifejezésben találkozunk) a görög ábécé első két betűjének (alfa és béta) nevéből származik.

A latin, a gót, az örmény, a glagolita és a cirill ábécé egyaránt a Kr. e. 8. sz.-ban kialakult görög ábécéből ered, amely viszont a Kr. e. 11. sz.-i föníciai ábécéből, az első betűírásból alakult ki. (Ezért van, hogy a görög gamma alakilag megfelel a latin C-nek [ejtése K volt], a khí az X-nek, stb.) Az egyes nyelvek az idők során változtatásokat hajtottak végre az eredeti betűkészletben, hogy saját hangjaikat (fonémáikat) jelölni tudják, így jöttek létre saját ábécéik: diakritikus jelekkel egészítették ki a meglévő betűket, újat vettek föl, egyes betűket elhagytak, másokat összevontak (l. ligatúra).

Az alapábécéket az illető írásfajták cikkei tárgyalják:

• latin írás, latin eredetű ábécék
• görög ábécé
• cirill írás, cirill eredetű ábécék
• arab írás
• héber írás

[szerkesztés] Lásd még

• magyar ábécé
• fonomimikai ábécé, ujj-ábécé (a magyar siket közösségek ábécéi)
• szlovén ábécé
• moldovai ábécé
• román cirill ábécé
• orosz ábécé
• ukrán ábécé
• Wikipédia:Különleges írásjelek

Ez a nyelvészeti lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!