Rák-köd

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Rák-köd (M1, NGC 1952) egy csillagközi, diffúz gázfelhő a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át látható szupernóva-robbanást; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt, de addigra már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra fekszik a Földtől, átmérője 3 fényév és másodpercenként 1000 km-rel növekszik. Központjában egy 16^m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, ezért rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából.

Tartalomjegyzék 1 Fizikai feltételek 2 Központi csillag 3 Megfigyelése 4 Források

[szerkesztés] Fizikai feltételek

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből áll, kisebb mértékben szénből, oxigénből, nitrogénből, vasból, neonból és kénből. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűsége kb. 1300 részecske/cm^{3 [1]}.

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása, a szinkrotron sugárzás okozza ^[2]. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses tér, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő ^[3].

A Rák-köd jelenleg 1500 km/mp sebességgel terjed ^[4].

[szerkesztés] Központi csillag

A Rák-köd közepén két halvány csillag található, ezek közül az egyik a felelős a köd létezéséért. 1942-ben azonosították, amikor Rudolf Minkowski azt találta, hogy optikai spektruma nagyon szokatlan ^[5]. A csillag körüli térségből erős rádiósugárzást figyeltek meg 1949-ben^[6] és röntgensugárzást 1963-ban. 1967-ben felfedezték, hogy gamma tartományban ez az égbolt egyik legfényesebb objektuma ^[7]. 1968-ban megtalálták gyors pulzusokban sugárzó csillagot, amely az első felfedezett pulzárok közé tartozott és az első, amelyet szupernova maradványként azonosítottak.

A pulzárok erős elektromágneses sugárzás forrásai, amelyet rövid, szabályos pulzusokban bocsátanak ki másodpercenként többször is. 1967-es felfedezésük idején nagy rejtélynek tartották és az elsőt megtaláló csoport valószínűnek tartotta, hogy a szabályos jelek fejlett civilizációtál származnak ^[8]. A Rák-köd közepén felfedezett pulzáló rádióforrás bizonyította, hogy a pulzárok szupernova robbanások során jönnek létre. Ma már gyorsan forgó neutroncsillagoknak tartják, amelyek erős mágneses tere keskeny sugárba gyűjti az emissziót.

[szerkesztés] Megfigyelése

Alacsony felületi fényessége miatt kis távcsövekkel nehéz megfigyelni.

• Rektaszcenzió: 5h 34.5m
• Deklináció: +22° 01'
• Látszólagos fényesség: 8,4^m
• Látszólagos kiterjedés: 6' x 4'

[szerkesztés] Források

1. ↑ Fesen R.A., Kirshner R.P. : The Crab Nebula. I - Spectrophotometry of the filaments, 1982, Astrophysical Journal, v. 258, p. 1-10
2. ↑ Shklovskii, Iosif: On the Nature of the Crab Nebula’s Optical Emission, 1953, Doklady Akademii Nauk SSSR 90: 983.
3. ↑ Burn B.J.: A synchrotron model for the continuum spectrum of the Crab Nebula, 1973, Monthly Notices of the Royal Astronomical Society, v. 165, p. 421 (1973)
4. ↑ Bietenholz M.F., Kronberg P.P., Hogg D.E., Wilson A.S.: The expansion of the Crab Nebula, 1991, Astrophysical Journal Letters, vol. 373, p. L59-L62
5. ↑ Minkowski R.: The Crab Nebula, 1942, Astrophysical Journal, v. 96, p.199
6. ↑ Bolton J.G., Stanley G.J., Slee O.B. : Positions of three discrete sources of Galactic radio frequency radiation, 1949, Nature, v. 164, p. 101
7. ↑ Haymes R.C., Ellis D.V., Fishman G.J., Kurfess J.D., Tucker, W.H.: Observation of Gamma Radiation from the Crab Nebula, 1968, Astrophysical Journal, v. 151, p.L9
8. ↑ Del Puerto C.: Pulsars In The Headlines, 2005, EAS Publications Series, v. 16, pp.115-119