PlayStation 2
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történelem
A Sony 2000-ben dobta piacra az új Playstationt, megelőzve ezzel a konkurens Nintendo Gamecube-ot, és több mint 1 évvel a Microsoft konzolpiacra lépésre előtt az Xbox-szal. A Sony nagyon jól el van látva first-party fejlesztőkkel (ezek az anyacég tulajdonában lévő játékfejlesztő csapatok), akik első sorban japánban székelnek, s általában ők szállítják az olyan sikereket, mint a Gran Turismo. Ám a nagyon hamar népszerűvé vált PS2 igen sok fejlesztőt állított a Sony mögé, hiszen a hatalmas felvevőpiac miatt még egy gyengébb játék is rendre jó eladásokat produkált, így mára olyan mennyiségű third-party PS2 játék van a piacon, amely gyakorlatilag megközelíthetetlen mindkét konkurens konzol számára. A másik nagy előnye a Microsoft konzoljával szemben, hogy sokkal több exkluzív nagy nevet tud felmutatni, melyek soha nem jelennek meg semmilyen más platformra, szemben az Xboxal, melyre nagyon sok multiplatform játék érkezik. A PS2 szintén előnyben van a nagynevű sorozatok biztos folytatásaival is: egy-egy új Metal Gear Solid, Devil May Cry, Gran Turismo, Grand Theft Auto vagy Tekken epizód akkora erőt képvisel, melyhez hasonló talán csak 1-1 van a konkurens konzolokon (Halo és Zelda).
[szerkesztés] Hardver
A PS2 fejlesztése nagyon sok időt vett igénybe, és rengeteg pénzt emésztett fel a Sonytól, ám végül egy olyan hardvert sikerült alkotni, mely megdobogtatja minden hozzáértő szívét. A 300MHz-es központi processzor az Emotion Engine névre hallgat, a Sony a Toshibával közösen fejlesztette ki, s egy MIPS R5900-as magra épül. Maga a chip egyfajta kombinációja a CPU-nak és egy DSP processzornak, melynek a fő felhasználási köre 3D-s világok szimulálása. Az EE legtöbb része egyébként teljes mértékben 128 bites, ezzel a világ első ilyen, tömegtermékekbe szánt processzorává vált. Az eszméletlenül összetett processzor ezeken kívül tartalmaz egy FPU-t, valamint két vektor egységet, a VU0-t és a VU1-t. A CPU-nak saját kis cache memóriája van (16k) de külön cache-el rendelkezik a két vektor egység is, a 0-ás kétszer 8k-val, az 1-es pedig kétszer 16k-val. Látható, hogy ez bizony nem sok, nincs például nagyobb másodszintű gyorsítótár sem, ahogy az lenni szokott, pl. a PC-s processzorokban, így igazából semmilyen adatot nem lehet hosszú ideig tárolni, viszont gyorsan fel lehet dolgozni, továbbküldeni és a helyére mást cachelni. Az EE lapkájára ezen felül integrálva van egy képfeldolgozó egység is, mely tulajdonképpen egy MPEG-2 dekóder néhány más képességgel felvértezve. Összességében nézve a Playstation 2 központi processzora irdatlanul erős, összessített teljesítményben körülbelül kétszer erősebb, mint az Xbox központjában dohogó Pentium III 733MHz, és néhány alkalmazásban, mintegy 15x gyorsabb egy 400-as Celeron procinál. A maximális teljesítmény kisajtolásához azonban megfelelő programozókra is szükség van, ugyanis az EE programozása legendásan nehéz feladat, így egyrészt az egyes játékoknak jóval hosszabb fejlesztési időkre volt szükségük, mint ahogy azt előre tervezték, másrészt egy idő után már nem fognak több időt beleölni, hogy rengeteg próbálgatás árán a legtöbbet sajtolják ki a prociból. A legjobb eredményt természetesen a Sony belső fejlesztőcsapatai és programozó érik el, nem véletlen hogy a Gran Turismo 4 olyan grafikával rendelkezik, mely még egy mai csúcs PC-s autós játék fejlesztőinek is okot ad az irigységre (igaz, körülbelül annyi pénzből készült amennyi a magyar kormány 5 éves költségvetése).
Érdekesség, hogy az EE nem csak a programkódot futtatja, fizikai, ruha és hajszimulációt végez, hanem ez végzi a poligonok transzformálást és megvilágítását is (tehát a T&L feladatokat). Ezeket a feladatokat a programozók hatalmas szabadsággal bízhatják rá szinte akármelyik részegységre, nyugodtan variálhatnak az FPU és a vektor egység között. Sajnos a 3D-s hang előállítását is a központi processzora bízták a Sony tervezői, ez annyiból nem szerencsés, hogy ha egy játék készítői Dolby Digitalban szeretnék megszólaltatni portékájukat, akkor annak számolását valamelyik vektor egységre kell rábízni, s ez így más “fontosabb” dolgoktól veszi el a számítási kapacitást. Ezért állt elő az a jelenség, hogy a Playstation 2 játékai általában (néhány kivételtől eltekintve) “csak” Pro Logic II-es hangzással szólnak. Az EE egy 3,2 GB/s-es buszon kapcsolódik a kétcsatornás, 32 MB-os RAMBUS központi memóriához
A konzol másik legfontosabb processzora a GPU, mely a Graphics Synthesizer névre hallgat. A 150MHz-es drágaság szintén igen technikás kis dolog, ugyanis beágyazott memóriát tartalmaz, méghozzá 4 MB-ot, melyet irdatlan sebességgel, 47 GB/s –el tud elérni egy 2560 bites buszon. Hogy a sávszélesség ne maradjon kiaknázatlan a GS 16 pixel pipelineal renderel (!), kisebb hiányosság azonban, hogy ezek közül csak minden második képes textúrázni. A 4 MB-ból a renderelés során elmegy rögtön 2 MB, így megmarad még egyszer ennyi a textúráknak, ami nem túl sok, főleg ha beleszámítjuk hogy a chip nem támogat textúratömörítési eljárásokat. Ettől még a központi memóriát lehetne használni, ám sem igazából valósítható meg maradéktalanul, mivel az EE-vel egy igen keskeny, mindössze 1,2 GB/s –es busz köti össze. Ez azt eredményezi, hogy menet közben nem lehet túl sok textúrát használni, s ez bizony meglátszik néhány PS2-es játékon.
Az IO processzora egy 33MHz-es MIPS R3000A, ami az első Playstation konzol esetében központi processzorként szolgált, ezáltal a PS2 képes futtatni a kistesó játékait is.
[szerkesztés] Hardver revíziók
A Sony folyamatosan hajtott végre kisebb nagyobb módosításokat a konzolon, így érdemes ezeket is áttekinteni. Természetesen ezek a változtatások a játékok teljesítményére semmilyen befolyással nincsenek, hiszen a konzolok legnagyobb előnye pont a fix hardver, pusztán néhány funckionalitásbeli, kényelmi illetve gyártástechnológiai dologról van szó. A Sony ezeket a verziókat “V”-el jelöli, V0-tól egészen V13-ig (itt tartunk ma). A V0-t kizárólag Japánban forgalmazta a cég, még nem rendelkezett beépített DVD-VIDEO lejátszó szoftverrel, és volt rajta egy PCMCIA foglalat. Ezután a V3-tól a V6-ig kisebb-nagyobb belső hardveres változások mentek végbe: először a több nyáklapból álló belső szerkezetet a Sony egyesítette egy lapra, mindeközben folyamatosan csendesíteni is igyekeztek a gépet, így a hűtésben is történtek változások. A V9-es modellnél végül a cég kivette a szinte senki által nem használt FireWire portot a gépből, és alapból beletették az Infraportot, mely a DVD távirányító jeleit veszi. 2004. szeptemberében érkezett meg a 3. nagy hardver átalakítás, ez volt a V12-es (vagy modellszámozás szerint: SCPH-70000), vagyis a vékonyított, kicsinyített PS2, mely igen rövid idő alatt közönségsiker lett. Eltűnt a gépből a 3,5”-ös HDD beépítő hely, és alapból bekerült az ethernet port. A vinyó eltűnése a Final Fantasy XI játékosokon kívül szinte senkit nem érintett különösebben negatív módon, viszont mindenki örült az új kisebb, halkabb és aranyosabb konzolnak. Azóta ebből is készült egy újabb verzió, mely hardveres változást tartalmaz: ez a V13, melyben már egy lapkában egyesítették az EE –t és a GS-t, míg a V12-ben ezek még külön lapkán helyezkednek el.
[szerkesztés] Adathordozó és visszafelé kombatibilitás
A PS2 képes CD-t és DVD-t is olvasni, ennek köszönhette, hogy a megjelenés után a gyenge kezdő játékfelhozatal ellenére is sikeres eladásokat produkált; sokan csak DVD lejátszónak vásárolták meg, amit esetleg később másra is tudnak majd használni. A játékok DVD-n jelennek meg, s ezen felül a gép remekül boldogul a DVD-VIDEO anyagok, illetve audio cd-k lejátszásával is. A visszafelé kompatibilás tekintetében már elhangzott, hogy a masina képes futtatni az előd játékait (CD-ről), ezen felül annak majd’ összes hardverével is elboldogul, így csatlakoztathatjuk hozzá a PS1 DualShock kontrollerét vagy épp memóriakártyáját is.
Based on work by