Mohácsi csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 Előzményei 2 A csata 3 Következményei 4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Előzményei

A mohácsi csatát (1526. augusztus 29.) II. Lajos magyar király vívta I. Szulejmán török szultánnal, aki 1521-ben elfoglalta Belgrádot és Szabácsot. 1524-ben fenyegette Lajost, hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot. A háború hírére Lajos segítséget kért az európai fejedelmektől, de csak VIII. Henrik angol király ajánlott fel segélyt (amely 1527-ben érkezett meg Mária királynéhoz, Pozsonyba), továbbá a pápa 50.000 aranyat, ellenben sem V. Károly, sem Habsburg Ferdinánd (osztrák főherceg, a magyar király sógora) nem tettek semmit. II. Lajos megkísérelt a védekezés érdekében hitelt szerezni a Fuggerektől, azonban ők a Magyarországon korábban bevezetett kereskedelmi vámok miatt nem adtak. Az 1526. április végére összehívott országgyűlés május 1-jén megszavazta a hadi adót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak nem volt nagy foganatja.

[szerkesztés] A csata

A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztett, majd ő maga július 20-án indult el Budáról csekély sereggel, amely útközben 12.000 főre nőtt. Augusztus 16-án nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai György szepesi grófot és Tomori Pál kalocsai érseket, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata színhelyéül. A magyar sereg, amely 24.800 emberből állott és 85 ágyúval volt felszerelve (igaz ebből csak 53 került a használatba), augusztus 29-én egészen délutánig csatára készen állt.

A törökök, akik a Mohácstól délre eső síkot egészen elfoglalták, csak másnap akartak támadni Ibrahim nagyvezér vezetése alatt; addig pedig Bali bég Nyárad felől megkerülte a magyarok balszárnyát, amit ezek csak délután vettek észre. Ekkor Tomori ellenük küldte a király őrzésére kirendelt elitcsapatokat (Ráskay Gáspár, Török Bálint, Kállay János), amivel nagymértékben hozzájárult a II. Lajos balvégzetéhez

Ibrahim ruméliai hadtestének felfejlődése a magyarokat ágyúik elsütésére bírta, úgy hogy a csatát meg kellett kezdeni. A magyarok első csatavonala szétszórta a ruméliai (európai) török sereget, mely még nem állt hadrendbe. Mikor azonban a második csatavonal, melyben a király is helyet foglalt, megütközött a török sereg centrumában álló -az ágyúkat fedező- janicsárokkal, fordult a kocka. A túlnyomó részben lovasokból álló sereg megfutamodott, de más irányba nem menekülhetett csak a Duna felé, és sokan a mocsárban lelték halálukat. A veszteségeket csak a következő napon lehetett megbecsülni: 16 000 magyar veszett el, köztük a prímás, Tomori Pál kalocsai érsek, további 5 püspök, 16 zászlós úr, és maga a király, aki menekülés közben belefulladt a Csele patakba.

[szerkesztés] Következményei

A mohácsi csata eredményeképp az ország védtelen maradt. Mivel a király meghalt, s a magyar hadsereg megsemmisült, a törökök akadálytalanul vonulhattak észak felé. Még Budára is bevonultak, de a közeledő tél miatt végül távoztak, azonban végigfosztották a térséget. Ha nem is közvetlenül, de közvetetten a csata hozzájárult az ország későbbi széteséséhez, és török, illetve osztrák megszállásához.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Kortársak beszámolói