Milói Vénusz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Milói Vénusz szemből

A Milói Vénusz hátulról

A Milói Vénusz, az égei-tengeri Mélosz szigetén 1820-ban talált ókori görög Aphrodité-szobor; az egyik leghíresebb ókori szobor. Ma Párizsban, a Louvre-ban őrzik.

A 2,02 m magas, hat darabban paroszi márványból készült szobor ruhátlan felsőtesttel, alsótestén köpennyel ábrázolja az istennőt. A szobor karjai hiányoznak, eredeti tartásuk bizonytalan. A Milói Vénusz mintája az a Kr. e. IV. századi görög szobor volt, amelyről az úgynevezett Capuai Aphroditét másolták, de a Milói Vénusz maga nem másolat, hanem Kr. e. 130 körül készült szabad átformálása mintájának, a késő hellenisztikus szobrászat szellemében. Mára elveszett talapzatának egy felirata alapján Antiókhiai Alexandrosz műve lehet; korábban tévesen Praxitelész művének tartották. A vele együtt talált szobortöredékek (köztük egy talapzat szignatúra töredékével) csak véletlenül kerültek vele egy gödörbe.

[szerkesztés] Stílusa

A szobor a görög szobrászat klasszikus korszakának a korábbi stílusainak a keverékében készült, annak ellenére, hogy a hellenisztikus kor végén alkották. Pontosan nem tudni, hogy az istennő mely aspektusát ábrázolta eredetileg; rendszerint úgy tartják, hogy Venus Victrix („a győzedelmes Vénusz”) az, kezében az aranyalmával, amit a trójai Párisz nyújtott neki. Ez egyben egy szójáték is lett volna Milosz szigetének nevével, mely görög nyelven almát jelent. A szobor közelében találtak egy kartöredéket almával, feltehetőleg a szobor része volt. Miután a milói Vénuszt megtalálták, több kísérlet is történt a póz rekonstruálására, de ez végül nem történt meg.

(Adolf Furtwängler rajza a feltételezett eredeti formáról megtalálható a Kousser egy cikkében^[1].)

[szerkesztés] Felfedezése és hírneve

Debay rajza a szoborról a hiányzó talapzattal (1821)

A szobrot 1820-ban két darabba törve találta meg egy Jorgosz Kentrotasz nevű földműves az égei-tengeri Milosz (más néven Melosz vagy Miló) szigetén. Kentrotasz elrejtette a szobrot, de török tisztviselők később megtalálták és elkobozták. Jules Dumont d'Urville francia tengerésztiszt felismerte a szobor jelentőségét, és elintézte, hogy de Rivière márki, a törökországi francia nagykövet megvásárolja. Kis restaurálás után a szobrot 1821-ben XVIII. Lajos királynak ajándékozták, aki végül a Louvre-nak adományozta, ahol jelenleg is megtekinthető.

Az, hogy a szobor a 19. században nagy hírnévre tett szert, nemcsak szépségének volt köszönhető, hanem a francia hatóságok propagandahadjáratának is. 1815-ben Franciaország visszaadta az olaszoknak a Medici Vénuszt, melyet Napóleon zsákmányolt tőlük. Mivel a Medici Vénuszt az ókori szobrászat egyik legszebb példájának tartották, a franciák elhatározták, hogy a tulajdonukban lévő szobrot tudatosan magasabb értékűnek állítják be, mint az elveszítettet. Művészek és kritikusok egyaránt méltatták, és a kecses női szépség megtestesülésének tartották.