Magyar Narancs

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai–kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. A gonzó újságírás (lásd pl.: Hunter S. Thompson) magyarországi meghonosítója. Oknyomozó újságírói és politikai elemző műhelye az egyik legjobb Magyarországon. Az emberi és kisebbségi jogokkal kapcsolatos esetek a fő profilját képezik. Kulturális rovata egyaránt foglalkozik magas és populáris, mainstream és avantgard kultúrával.

Tartalomjegyzék 1 Története 1.1 Alapítás 1.2 Első korszak 1.3 Névválasztás 1.4 Második korszak 1.5 Mi a narancsos stílus, és mitől posztmodern? 1.6 Az újság körül valaha megfordult szerkesztők, fontosabb szerzők 2 Jelenleg 3 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Története

1989. október 14-én jelent meg először az akkor még baloldali, radikális és liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapja. Eredeti szándékok szerint az újság szerkesztése bázisdemokratikus alapon zajlott volna, ám ez az elképzelés hamar meghaladottá vált. 1990 nyár elejétől Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Bár a Fidesz-től való elválás 1990 nyarán megtörtént, a köztudatban mégis sokáig egyértelműen Fidesz-lapként tartották számon – aminek a kezdetekkor volt is némi alapja: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, a Soros Alapítvány támogatása; illetve a Fidesz „narancsos kampánya” is erősítette az érzést. Bundula István, a lap egyik jelenlegi szerkesztője még 2002 tavaszán is azt mondta, hogy – a Narancsot nem olvasók körében – 100 ember közül 85 azt hiszi, hogy a lap a párté. Vágvölgy B. András visszaemlékezése szerint azonban a név - számos változat (pld. Papírtigris, (R)Evolúció, Domb) elvetése után - volt meg először, ezt kérte kölcsön – (kampány)szimbólumnak – Tirts Tamás 1989 novemberében.

[szerkesztés] Alapítás

A későbbi (1991 nyarától megválasztott) főszerkesztő Vágvölgyi B. András, aki a Fidesz színeiben együtt járt tüntetni Vig Mónikával, így emlékezik vissza a „lapalapításra”: „Mikor a Deutschék kiszabadultak, és nem volt már miről beszélgetni a lépcsőfordulóban, mielőtt ő a gangra ki, én meg a harmadikra föl, akkor kitalálta: kéne csinálni egy újságot. A Fidesz Hírek bedöglött, a mozgalom meg biztos adna pénzt egy jobban kiókumulált kiadványra – mondta ő. Legyen tabloid-formátum és amolyan anarchoid, vörös-fekete színvilágú a dolog, Angliában az ilyen jellegű radikális diáklapok marha jól bírnak kinézni – mondtam én. Szóljunk még a Bozókinak meg a Hegedűsnek a Fideszből, meg ennek a Lovas Zoli nevű pasinak, akit a cseh követség előtti táborozáson ismertünk meg.” A lap a csapat néhány közös megbeszélése után megszületett. „Úgy hívták: Magyar Narancs.” (Vágvölgyi 1999a: 30-1.) A szerkesztőség „motorja”, Vig Mónika 1992-ben, a hetilappá válás időszakában tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben elhunyt; Vágvölgyi azonban a kezdetektől egészen 1998-ig a szerkesztőség oszlopos tagja maradt.

A Magyar Narancs eddigi, tizenhárom éves története két korszakra osztható.

[szerkesztés] Első korszak

1989 októberétől 1992 szeptemberéig a lap kéthetente jelent meg. A nagy (A/3) méretű, vörös-fekete-fehér színvilágú, több, különböző típusú betűfajtát felhasználó, kortárs művészek rajzaival illusztrált kiadvány külső megjelenésében, tipográfiájában az avantgárd kulturális és közéleti lapok formajegyeit (pld. régi Libération, régi Village Voice) viselte. Az első szerkesztőbizottság tagjai: Bojár Iván András, Bozóki András, Hegedűs István, Lovas Zoltán, Nagy Gábor, Novák Zsófia, Vágvölgyi B. András és Vig Mónika. A felelős kiadó 1990 nyaráig Dr. Kövér László volt. 1990 nyara és 1991 nyara között a szerkesztőséget Bojár Iván András irányította.

[szerkesztés] Névválasztás

Az első próbaszám (1989. október 14.) bemutatkozása alapján: „Egyszerűen olyan címet kerestünk, ami nincs elkopva. Kapásból kilőttük az olyan címjavaslatokat, mint »Új Generáció« vagy »Új Nemzedék«. Az újszerű hangzás mellett címünkkel ki szerettük volna fejezni az általunk célul kitűzött kétfajta értéket is: a komolyságot és a radikalizmust (ez a cím utalás a közép-európai nemzetek abszurditására), másfelől a humort, az iróniát, a szatírát.” (Vig Mónika - Startjel helyett) A lengyel Narancs Alternatíva mellett Bacsó Péter A tanú című filmjének híressé vált jelenetére utal:„Kicsit savanyú, kicsit sárga... de a mienk”. A Magyar Narancs közkedvelt rövidítése a MaNcs vagy a Nari. Mikor a lapnak – adminisztratív okokból – ideiglenesen nevet kellett változtatnia, az 1998/43-as számtól (a 2000/13-asig) MaNcs-ként lehetett megtalálni az újságárusoknál. (1998 őszén a Postabank megszüntette a lap támogatását, így a Narancs csődközelbe került és kis híján megszűnt.)

[szerkesztés] Második korszak

1992. szeptember 17-én a Magyar Narancs, címlapján egy Harley Davidson motorral és Az élet harc jelszóval, berobbant a magyar hetilapok táborába. Megváltozott a lap arculata, kibővült szerzőinek köre. Megjelent a ma ismert logo, a hangsúlyos címlapkép, a címlap alján elhelyezkedő, szöveget tartalmazó „kapszula”, és az átláthatóságot eredményező új szerkezet. A rovatoknak címük van, például MAGYAR GLÓBUSZ (belpolitika), VILÁGFALU (külpolitika), NAGYÍTÁS (általában tényfeltáró riport vagy elemző cikk), KULTÚRA, PUBLICISZTIKA és ÉLET + MÓD. Az EGY HÉT kétoldalas képes hírrovata a legfontosabb kül- és belpolitikai, kulturális és technikai eseményeket tekinti át tárgyilagos távirati stílusban (2001-től politikai hírek nem szerepelnek). Az INTERJÚ beszélgetései közéletünk széles palettájáról választ szereplőket. A PESTI EST elődjének tekinthető, kulturális programokat ajánló „sznobkalauz”, a SNOBLESSE OBLIGE kibővült, majd néhány éve újra rövidebb lett. 1998-ig rendszeresen (havonta) jelentkezett a NARANCSFÜL című zene-melléklet, és film-testvére, a BICIKLITOLVAJ.

1996 februárjában újra változtattak a külsőn, és a rovatok száma is bővült. Ekkor lett a lap kényelmesen kezelhető A/4-es méretű. A címlap és a hirdetések kivételével fekete-fehér maradt, a kéthetilapból ismert vörös szín 2000-ben jelent meg újra, de már csak a „rovatfejekben” és a publicisztikákat tagoló „vörös csillagoknál”, illetve kiemelésnél találkozhatunk vele. Elindult az EGOTRIP, a SZÜRET, és később a VISSZHANG

[szerkesztés] Mi a narancsos stílus, és mitől posztmodern?

A sajtónyelv megújítására való törekvés már a Magyar Narancs indulásától kezdve fontosabbnak bizonyult a tematikai újdonságoknál: „A témák megközelítésében szókimondást és radikalizmust akarunk, s mindehhez csípős humort, szabadszájúságot. Meg bizonyos könnyedséget is. Nem pártpolitikai célokért, nem a hatalomért vívott harc eszközeként akarunk működni, hanem új színt, új stílust szeretnénk hozni a magyar közéletbe, s nemcsak a politikába, hanem a kultúrába is.” (Vig Mónika - Startjel helyett, 1989. október 14.) Ezt a hangot azonban nem sokan fogadták osztatlan elismeréssel. Mikor a Kádár-rendszer és az utódpárt (MSZP, vagy „narancsosan”: maszop) éles és meglehetősen pikírt kritikája mellett egyre gyakrabban olvashattuk az újonnan születő jobboldalét is, több olvasó fordult levéllel a szerkesztőséghez, kikérve magának az iróniát, „a fölényeskedő hangnemet”. (Részlet Vágvölgyi válaszából: „…Az ironikus politikai elemzés azonban más műfaj, és nem győzöm hangsúlyozni az irónia fontosságát egy olyan patetikus politikai kultúrában, mint a miénk. A magyar előtagú jelzős szerkezetek és a népre hivatkozás sűrű alkalmazása már elengedhetetlen feltétele minden »komoly« beszédnek vagy írásnak. A politikát természetesen komoly dolognak tartom, amely jelen helyzetünkben a tragédia lehetőségét is tartogatja, de azért lássuk meg benne a kutyakomédiát és a bolhacirkuszt is, mert nem kevés az ilyen elem manapság. S ha valaki ezt meglátja, könnyen kiérdemelheti, hogy mocskolódónak, éretlennek vagy zsebredugott-kezűnek minősítsék. …” (1989/4.) A másik leggyakoribb, a lap nyelvére vonatkozó kritikai észrevétel a szókimondásra, szabadszájúságra vonatkozik, holott a Narancs írói már a kezdetben, az Antall-kormány regnálása elején leszögezték, hogy számukra senki sem „Szent Tehén”, bármi is a titulusa. Mégsem pusztán az irónia és a szókimondás jelenti a híres-hírhedt „Magyar Narancs-stílust”. Ennél összetettebb problémával állunk szemben. Egyes szerkesztők szerint nincs is olyan, hogy „narancsos stílus”: csak az egyes újságírók saját kifejezésmódjai vannak. Ami megegyezik ezen szerzőkben, az az úgynevezett „újzsurnalizmus/gonzo” gyűjtőfogalomba való sorolhatóságuk.

A gonzo magyarországi „teoretikusa” és művelője, Vágvölgyi B. András a Magyar Narancs hasábjain honosította meg a „megesés riportját” a kilencvenes évek elején: „…Tűnődöm, mi is lehetne az az írásmű, amit ebben a byroni pózban írhatnék, aztán úgy döntök: megalkotom a magyar gonzo zsurnalizmust” (Visszafelé, Magyar Narancs 1991/2; megjelent még: Vágvölgyi 1999a: 37). Azóta többen is követték narancsos kollégái közül, a műfaj „kritériumaiból” kifolyólag mindnyájuknak megvan a maga nagyon személyes, egyéni hangvétele, látásmódja.

A riport műfajának és hagyományos nyelvezetének dekonstruálása, az intertextusok gyakori előfordulása, az ’anything goes’ (’bármi mehet, mindent szabad’) alapelv érvényesülése, és nem utolsósorban a cikkekben megnyilvánuló világnézet együttes megjelenése miatt Vágvölgyi B. András (és maga a gonzo-zsurnalizmus) művei posztmodernnek nevezhetők. A riport szövegtípus legfontosabb nyelvi-stilisztikai tulajdonságai, „újításai” közé sorolhatjuk az élőbeszéd érzékletes megjelenítését, az idegen szavak és szlengkifejezések gyakori használatát, az irónia és egyéb alakzatok, képek egyéni alkalmazását és az összetett, sokszor bonyolult mondatszerkesztést. Nem teljesen nyelvi, de fontos jellegzetesség még a ténypublicisztikába beemelt fikció és az erős szubjektivitás.

[szerkesztés] Az újság körül valaha megfordult szerkesztők, fontosabb szerzők

• Eörsi István
• Bozóki András
• Para-Kovács Imre
• Tamás Gáspár Miklós
• Tillmann J. A.
• Makai József
• Vágvölgyi B. András
• Winkler Róbert
• Bojár Iván András
• Kukorelly Endre
• Bodor Ferenc

[szerkesztés] Jelenleg

Szerkesztőség

• Főszerkesztő: Bojtár B. Endre
• Főszerkesztő-helyettes: Turcsányi Sándor

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://www.narancs.hu/ ( http://mancs.hu/ )
• Vágvölgyi B. András: Narancs Blue. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó. 1999