Csütörtök
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Ez a szócikk a hét egyik napjáról szól. További jelentéséhez lásd: Csallóközcsütörtök (Szlovákia).
A csütörtök a hét szerda és péntek közé eső napja. Általában a negyedik nap, de azokban az országokban, ahol vasárnappal kezdődik a hét, az ötödik.
Magyar neve a szlávból (közelebbről talán a korábbi szlovén csetvrtek alakból) származik, jelentése: „negyedik”. Az újlatin nyelvekben neve Jupiter római isten nevéből ered (görög megfelelője Zeusz), a germán nyelvekben pedig Thor (óészaki mennydörgésisten) nevéből.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történelem
A fekete csütörtök 1929. október 24-ére utal, amikor a New York-i tőzsdén lezuhantak a részvényárak. Rendszerint ezt a dátumot tekintik a nagy gazdasági válság kezdetének.
[szerkesztés] Vallás
A kereszténységben a nagycsütörtök a húsvétot megelőző csütörtök – a hagyomány szerint az utolsó vacsora napja.
Az Egyesült Államokban a hálaadás napját november negyedik csütörtökén ünneplik.
A kvékerek hagyományosan „az ötödik nap”-ként hivatkoznak a csütörtökre (a hetet vasárnaptól számítva), a pogány Thor isten említését elkerülendő.
A hindu vallásban a csütörtök guruvar, más szóval a guru napja.
[szerkesztés] Az Egyesült Királyságban
Az Egyesült Királyságban 1935 óta minden országos választást hagyományosan csütörtökön tartanak, noha ezt ebben a formában nem szabályozza törvény. Egyes magyarázatok szerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy a legtöbb városban ezen a napon tartották a vásárokat, bár az a gyakorlati előnye is megvan, hogy az esetleges új kormányzatnak rendelkezésére áll a hétvége a felkészüléshez, hogy a következő hét elején munkához lásson.
[szerkesztés] Egyéb
A „csütörtököt mond” szólás magyarul a kudarcot jelenti. Eredetileg a csettet vet, csöttöt mond kifejezésből ered, ami a fegyver ravaszának hangját utánozza, s ez módosult időközben – tréfás behelyettesítéssel – a fenti alakra.
Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye elején Arthur Dent, az egyik főszereplő ezt mondja: „Ma csak csütörtök lehet. A csütörtök sose volt az én napom.” – Néhány perccel később elpusztul a Föld.