Jósika Sámuel

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

branyicskai báró Jósika Sámuel (Kolozsvár, 1805. július 7. - Bécs, 1860. március 28. ) erdélyi kancellár.

Tanulását a kolozsvári líceumban végezte, mire 1823-ban a kir. kormányszékhez, 1824-ben pedig a kir. ítélő táblához törvényes gyakorlat végett felesküdt. Itt a szokott vizsgálatot kiállván, 1825-ben az erdélyi udvari cancelláriához számfeletti fogalmazóvá, 1827-ben ugyanott számfeletti titoknokká, 1829-ben pedig Tordamegye főispáni helytartójává neveztetett ki. Innét 1831-ben a magyar udvari cancelláriánál számfeletti udvari tanácsos lett. 1834-ben a sok tekintetben oly igen nevezetes erdélyi országgyűlésre mint királyi hivatalos megjelenvén, itt kezdődik sajátképen Jósika nevezetes politikai pályája. Ezen sok nehézséggel küzdő országgyűlésen, hol az ellenzék nagy többségben volt és kitünő tehetségű, gyakorlott szónokok által vezetteték, a legkényesebb és terhesebb körülmények közt, mint az udvari párt vezére, állott a mérsékelt párt élére. Az általa kitűzött feladat nem kevesebb volt, mint az ellenzék rohanó árjának folytonosan ellenállani, azok jól célzott csapásait ügyes karral felfogni s villámsebességgel visszaadni; a mérséklés és kiegyenlítés útján, a nélkül azonban, hogy az által hazája szivén sebet ejtsen, sikerrel haladni. E kényes feladatot J. lángesze s szónoki ereje bámulatosan oldotta meg. Az udvar iránti hűséggel lángoló hazaszeretetet kötve össze, a köztanácskozásokban oly érett megfontolással vett részt, oly hatást gyakorolt az ellene intézett, akkor napirenden volt csipős megtámadásokra oly átható eleven észszel és gyors felfogással válaszolt, hogy barátai úgy mint elleneit bámulatra gerjeszté s a közfigyelmet legnagyobb mértékben magára vonta. Ez országgyűlés után 1837-ig Bécsben előbbi hivatalát folytatta; ekkor az udvari kamarához került hasonló minőségben. Ugyanez évben a szebeni országgyűlésre ment ismét mint kir. hivatalos és a conservativ párt vezére; s itt is, bár folytonosan kisebbségben volt a hatalmas ellenzékkel szemközt, minden pártok előtt kivívott tekintélyénél fogva mégis igen nevezetes befolyást gyakorolt és az ország rendeinek becsülését annyira megnyerte, hogy ugyanazon évben titkos szavazás útján erdélyi udvari cancellárságra jelöltetett ki. 1838. tavaszán Bécsbe visszatérvén, ott szent István m. kir. rendét nyerte s az erdélyi udvari cancelláriához, mint referendár, tétetett át.

Az 1839. pozsonyi országgyűlésre meghivatván, ott fényes szónoki tehetségeinek újabb tanuságait mutatta, a tanácskozásokban hatályos részt vett és elvbarátainak hatalmas támasza volt. 1841- és 1842-ben a büntető törvénykönyv kidolgozásával megbízott orsz. választmányban vett munkás részt az ország legjelesebb egyénei sorában.

Az 1841. kolozsvári országgyűlésen az ürességben volt főkormányzói hivatalra, titkos szavazat útján, oly hatalmas többséggel jelöltetett ki, minőre Erdély évkönyvei nem emlékeznek (233 szavazat közül 216-ot nyert). 1844-ben Nopcsa Elek erdélyi cancellár nyugalomba lépése után az erdélyi udv. cancellária alelnökévé s val. belső titkos tanácsossá neveztetett ki. E hivatalt viselte 1846-ig, midőn a kolozsvári országgyűlésen másodízben jelöltetett ki erdélyi udv. kancellárnak, mely hivatalban ezúttal az uralkodó is megerősítette. E hivatalra lépése nagy reményekkel kecsegtette a tőle sokat váró Erdélyt; azonban közbejöttek a nagy események és Erdély Magyarországgal elvileg egyesíttetvén, a kapcsolt részek pedig Erdélytől elszakasztatván, Jósika 1848. április 10-én letette kancellári hivatalát; azután a politikai pályától visszavonult, a tudománynak és barátainak élt.

A Bach-korszak alatt egyike volt az elsőknek, kik az uralkodó rendszer tévedései ellen bátran felszólaltak. 1859-ben megkinálták a miniszteriumba való belépéssel, mit azonban nem fogadott el. Az alkotmányos rend visszaállításában neki is nem csekély érdeme van.