Irgalmas szamaritánus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az irgalmas szamaritánus híres Újtestamentumi példázat (Lukács könyve, 10:25-37). A történet indító szereplője egy törvénytudó, aki arról faggatja Jézust, hogy mit kell tennie hogy örök élete legyen. Jézus kérdésére, hogy a törvényben mi áll, a kérdező Mózes könyvéből idéz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből"; „és a te felebarátodat, mint magadat." (Az eredeti szövegben: mint magadhoz hasonló embert.) Amikor a törvénytudó rákérdez, hogy kit is tekintsen „felebarátjának", Jézus a következő példázatot mondja el:

Egy utazót megtámadtak, megsebesítettek és kiraboltak és otthagyták az út szélén. Később egy pap és egy levita halad el mellette, de egyik sem áll meg segíteni; végül egy szamaritánus áll meg, és (a zsidó és a szamaritánus ellentét ellenére) segít rajta. Amikor végül Jézus megkérdezi, hogy a három ember közül ki volt az utazó felebarátja, a törvénytudó kénytelen elismerni, hogy a rajta segítő embert kell annak tekinteni.

A példázat a leghíresebb Bibliai történetek egyike, olyannyira, hogy a „szamaritánus" szó a nyugati köznyelvben is nagylelkű és irgalmas szívű embert jelent.

Fontos megjegyeznünk, hogy a történet idején a szamaritánusok a zsidók szemében megvetett eretnekeknek számítottak. A példázat eredeti szándéka szerint tehát valójában a diszkrimináció és hátrányos megkülönböztetés elleni példabeszéd, de ez (ahogy a szamaritánus populáció csökkent) csaknem feledésbe merült. Isaac Asimov egyik előadásában (megjelent „Lefordítatlanul" címen) ezért azt javasolja, hogy a szamaritánusra valamelyik népszerűtlen etnikai csoport tagjaként gondoljunk (mint a roma, néger, homoszexuális stb.), hogy jobban megérthessük az analógiát.