Donus pápa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Donus léphetett a keresztény egyház vezető hivatalába a történelem során 78.-ként. Kicsivel több mint egy évig tölthette be szent pozícióját. Pápaként igyekezett megbékélni a császárral, de az eretnekség ellen foglalt állást. Több építkezés is az ő nevéhez kötődik Rómában.
Rómában született, apját Mauriciusnak nevezték. Majdnem négy hónapos intervallum után 676. november 2-án szentelték fel Róma püspökének. Életéről keveset tudunk. A Liber Pontificalis szerint ő volt az az egyházfő, aki a még ma is látható hatalmas márványtömbökkel boríttatta le a Szent Péter Bazilika előtt lévő átriumot. Pontifikátusa alatt több építkezésbe is belefogott. Felújíttatta a Via Appia mentén álló Szent Euphemia templomot, és megújította a Szent Pál templomot is, amely a legenda szerint azon a helyen épült fel, ahol Szent Péter és Szent Pál vértanúhaláluk előtt szétváltak egymástól.
Donus nevét azonban nemcsak bőkezű adományai és építkezései őrizték meg az utókornak. Uralkodása idején ugyanis Reparatus, ravennai érsek feladta egyházmegyéjének engedetlenségét, és újra egyesült a római Apostoli Szentszékkel.
Ugyan a pápa politikája Konstantinápoly felé a békés hallgatás volt a monotheletizmussal kapcsolatban, más eretnekséget azonban nem tűrt meg. Uralkodásának egyik évében felszínre került, hogy egy római szír kolostor szerzetesei a nesztorianizmus tanai szerint élnek. Donus azonnal cselekedett, és a Monasterium Boetianum szerzeteseit feloszlatta. Tagjait különböző római kolostoroknál helyezte el, magát az épületet pedig egy új szerzetes rendnek ajándékozta.
678. április 11-én váratlanul meghalt. A Szent Péter Bazilikában temették el.
Előző pápa: II. Adeodatus pápa |
Római pápa 676-678 |
Következő pápa: Agatho pápa |